hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNagyanyóhoz menni ezzel volna jó - Ford Tourneo Custom teszt

Nagyanyóhoz menni ezzel volna jó – Ford Tourneo Custom teszt

Rövidebbik verziójával is remek család- és csapatszállító a Ford Tourneo Custom, ami szokás szerint csúcsverziójával járt nálunk.


Kompaktabb. Modellnév tekintetében egyetlen betű, hosszúságban és tengelytávban 36,7 centi hiány a különbség, vagy éppen az újdonság tavalyi Ford Tourneo Custom tesztautónkhoz mérten. Ezúttal ugyanis rövidebbek hosszúságával járt nálunk a Tourneo Custom. Ha az a feladat, hogy az autó férjen be egy 5 méteres garázsba, ugyanakkor férjen bele tökéletes kényelemmel 8 felnőtt, akkor ez a kivitel lesz a nyerő.


Valójában óriási. Fotón, vagy akár az autót személyesen nézegetve, akár benne ülve is elbizonytalanodhatunk, hogy valóban a rövidebbik verzióhoz van-e szerencsénk. Pedig ahhoz, csak a Tourneo Custom rövidként is óriási. 2,8 centiméter híján 5 méter a kocsiszekrény, 6,7 centi híján 3 méter a tengelytáv. Bár utóbbi több mint 10 százalékkal kisebb, mint a hosszabbik Tourneo Custom esetén, az üléssoroknak pontosan ugyanannyi, fényűzően sok lábtér jutott. Minden irányban elképesztően tágas a Tourneo Custom. Fejtér és belső szélesség is bőséggel van. Az ülések a legelső sorban is buszosak. Magasan ülünk, kicsit úgy, mint az étkezőasztalnál, már-már függőleges sípcsontokkal. Viszont asztalnál olyan kényelmes székekben még sosem ültem, mint a Tourneóban. Bár az ülőlapok nem túlzottan hosszúak, az pont azért nem zavaró, mert nem hagyományos-autós az üléspozíció. Kicsit buszos a beszállás is, az első utasnak jól is jönne egy kapaszkodó hozzá segítségként. Fellépő elöl az ajtók által takarva, hátul a küszöb alól kilógatva van. Apropó hátsó bejutás: kategóriarekorder szélességűek a praktikus tolóajtók.



Telepakolták. Pakolóhely-kínálatban jól áll a Tourneo, rekeszek, palacktartók sora várja az utazókat, a sofőrnek még a műszerpult tetejére is jutott egy 12 V-os csatlakozót is adó rekesz – ideális például GPS-hez is, amire itt persze nincs nagyon szükség, a csúcsfelszereltségű tesztautóban volt gyári navigáció is. Meg automata reflektor a jó fényerejű projektoros lámpákhoz, a kormánykerék 30 fokos elforgatásakor statikus kanyarfény, sávelhagyásra figyelmeztetés (ami már a terelővonalak megközelítésekor is csipog), sok egyéb mellett sebességhatároló funkciót is kínáló tempomat is.



Utazóbajnok. Ilyen ellátmányú autóval tényleg élmény az utazás, pláne úgy, hogy hátul is mindenki teljes értékű, ha nem is független, de egyenként és egyenértékűen formázott ülésekben ül. Elöl a sofőr mellett lehetne dupla utaspad, az viszont pont nem felelne meg az egyenlő ülések elvének. Így viszont az első ülések a legjobbak, a sofőr és az utas oldalán is, azok fűtést is kínálnak. A hátsók nem, de tényleg kivétel nélkül olyan kényelmesek, akkora lábteret adnak azok is, hogy hátul sem fog senki sem hőbörögni. Van olyan nagy a tér, hogy a gyerekülésekbe tett csemeték rugdosni se tudják az első támlákat. Isofix mindkét hátsó sorba jutott, a középsőbe kettő, leghátra egy. Nem csak az ülések, az elöl MacPherson, hátul merevtengelyes futómű is egészen jól csillapítja az úthibákat – legalábbis tömegautós, furgonos szinten.

Térvariációk. Mindegyik üléstámla egyenként billenthető le a hátsó sorokban, az ülőlapok pedig 2/1 osztással dönthetők, illetve úgy ki is vehetők az ülések. Ha tehát akarjuk, csinálhatunk oldalsó folyosós hatüléses autót az alapból nyolcüléses Tourneóból. Hogy mi értelme van ennek? Mondjuk az, hogy így 2,4 méteresre növelhetjük a rakteret. Azt a rakteret, ami itt pont annyival rövidebb a Tourneo Custom LWB-hez mérten, amennyivel a karosszéria hossza is, uszkve 40 centivel. Így alapból nem 1 méter, hanem csak 52 cm a csomagtér hosszúsága. Átlagos felhasználáshoz természetesen ez is untig elegendő, viszont be kell valljam, megalománok biztosan nem fogják ezt, a rövid verziót választani. Árelőnye mindössze 152 400 forint, s ennyi pénzt biztosan, valószínűleg újraeladáskor is megtérülően megér a hosszabb, méretesebb verzió.
[BANNER type="1"]


Jobban manőverezhető. A Tourneo Custom SWB valójában annak szól, aki be kell férjen 5 méteres parkolóhelyekre, akinek fontos az, hogy a rövidebb autó egy kicsivel jobban, abszolút értékben pedig megdöbbentően jól manőverezhető. Faltól falig 12,2, járdák között 11,6 méteren fordul meg a 16 colos alufelnikkel szerelt verzió is, az alapáras 15 colos kerekekkel 11,6/10,9 méteresek a rövidebbik Tourneo Custom értékei. Vezethetőségben nagyjából ennyi a különbség. A parkolásban akár – szokatlanul a visszapillantóba telepített – tolatókamera segít, de még inkább a hatalmas, osztott látóterű külső tükrök.

Személyautós. Vezetni az is gond nélkül elvezeti a hasábformájú, de a szegmensen belül egész kecses furgont, aki még sosem találkozott ilyesmivel, aki akár még ódzkodott is tőle. A Focusból való a kormánykerék, praktikusan műszerfalra rakott a jól kapcsolható váltó, aminek egyedül az áttételezése furcsa: az akár 3 tonnás önsúlyhoz meg persze emelkedőkhöz méretezve elképesztően rövid az egyes. Utána már egészen hosszúak a fokozatok. Autópályás 130 km/órás tempónál például 2200 1/perc alatti a fordulat. Ilyen tempóval autózva is 8,5 l/100 km fogyasztással számolhatunk. Mostani tesztünkön zömében ilyen használat mellett adódott a 8,5 literes tesztátlag, ami igencsak kedvezőnek mondható (a gyári vegyes érték amúgy 6,5 l/100 km). Kellemesen dolgozik a 2,2 literes, itt 155 lóerős, 385 Nm nyomatékú verziójával adott turbódízel. Csúcsnyomatékát ráadásul alacsony, 1600 1/perc fordulatról adja – épp ezért olyan kellemesen vezethető. A végsebesség 157 km/óra lehet, gyorsulási értéket pedig nem közöl a Ford – saccra 13-14 másodperc lehet álló helyzetből a 100 km/órás tempó elérése. Voltaképp mindegy, érzésre kellően fürge a Custom, több nem kell.



Nem olcsó, de nem is drága. Nem vitás, hogy a rövidebbik Tourneo Custommal is tökéletes kényelemben utazhat 8 ember is, nagyszülőkhöz, síelni, vagy üzleti útra – voltaképp mindegy. Ami viszont biztosan nem lesz az, az a vételár. Az 5 csillagos Euro NCAP utasvédelmű, 6 légzsákos, a Titanium szinten elöl-hátul külön vezérelhető klímás Turneo Custom SWB 2.2 TDCi alapáron 10 668 850 forintba kerül. Tesztautónk bőrüléssel (209 500 Ft), integrált tetősínnel (81 280 Ft), vonóhoroggal (69 850 Ft), metálfényezéssel (101 600 Ft) és sok más mellett navigációs, automata reflektoros, esőszenzoros, sávelhagyásra figyelmeztetős, fűthető szélvédős (409 500 forintos) csomaggal közel 12 millió forintba kerülne. Nem olcsó, de még mindig kedvezőbb áron adott, mint egy hasonló tudású, persze jobban felöltöztethető Volkswagen Multivan vagy Mercedes-Benz V-osztály. Azokhoz képest talán még olcsónak is mondható a Ford család- vagy csapatszállítója.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek