Nagyon megy, alig fogyaszt az új Opel Astra OPC

    3
    5

    Minden kiderült a GTC-alapú új Astra OPC-ről, mely kompakt Opel hot hatchként 1999 óta a negyedik a sorban, a jelenlegi OPC-palettán pedig harmadik – a Corsa és a többféle karosszéria-kivitelben kapható Insignia közé ékelődve. A márciusi Genfi Autószalonon bemutatott túrakupéról eddig is tudtunk egysmást, az azonban csak a minap került nyilvánosságra, hogy a négyhengeres, kétliteres, 5500-as percenkénti fordulaton 280 lóerős és 2500-tól 4500-ig 400 Nm nyomatékú, közvetlen befecskendezéses turbómotorjával „természetesen 250 km/h végsebességre képes Astra OPC 100 km/h-s tempóra kerek 6 mp alatt gyorsul, gyári vegyes fogyasztása stop-start rendszerrel 8,1 l/100 km, CO2-kibocsátása meg 189 g/km. A H-szériás, 240 lovas és 320 Nm-es elődhöz képest ez bő 1 liternyi benzinspórolást jelenthet, már ha az ember kábé elfelejti a gázpedált és a rendelkezésére álló erőmű bőséges tartalékait.
    Amint azt a fenti számok is mutatják, a már rendelhető faceliftes ötajtóshoz és az új szedánhoz képest „régi frontrésszel érkező OPC inkább kényelmes Gran Turismo, mint kihegyezett élményautó, a nem rossz, de nem is kirívóan jó gyorsulásért a több mint 1,5 tonnás saját tömeget okolhatjuk. Plusz a 6 sebességes kéziváltónak a takarékoskodás jegyében bizonyára hosszúra vett áttételezését – különben például a Mégane RS-nek is 6 mp kell a százhoz. A Renault-féle zseniális kanyarvadászt utolérendő a szintén elöl kaparó Astra rugói feszesebbek, FlexRide állítható keménységű futóműve egy centivel ültetett, első felfüggesztése függőcsapszeges, de Brembo fékeket, 19-20 colos kerekeket és mechanikus, részlegesen önzáró differenciálművet is kapott. [BANNER type="1"] OPC-üzemmódban vöröses a műszerek megvilágítása, élesedik a gázreakció, közvetlenebbre vált a lapított aljú és a polgári változatoknál valamivel kisebb átmérőjű kormány, betonkeményre a FlexRide futómű. Az ESP szerencsére teljesen kikapcsolható. A gerincbarát kagylóülések állítható oldaltartásúak, az OPC opciós felszereltségi elemei között vezetőtámogató elektronikák és iPhone-applikációk is megjelennek.
    Az új Opel Astra OPC már Magyarországon is rendelhető 8 150 000 forintos ártól, az első példányok nyár végén, ősz elején futnak be a kereskedésekbe.

    3 HOZZÁSZÓLÁS