hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNálunk elmaradhat az üzemanyagárak csökkenése

Nálunk elmaradhat az üzemanyagárak csökkenése

Bár a világpiaci árak estek a héten, itthon a forint gyengülése miatt nincs sok esély a töltőállomási árak mérséklődésére.

Miután az elmúlt hetekben jelentős mértékben kúsztak lefelé az üzemanyagárak, a mostani hét már szerény mértékű drágulást hozott, de azt is csak a gázolaj esetén. A dízel átlagos literára szerdán 2 forinttal emelkedett, s lett literenkénti 409 forint, míg a 95-ös jellemzően még mindig 390 forintért kapható. Kedvezően alakultak a héten a nemzetközi árak is: esett a kőolajé, s a finomított termékeké, így a benziné (2,2 százalékkal) és a gázolajé is (3,3 százalékkal) – dollárban.[BANNER type="1"]


Itthon mégsem várhatunk árapadást, ugyanis a forint-dollár árfolyam 2,5 százalékkal romlott, így a benzinnél számunkra nem is áresés, hanem 0,3 százalékos drágulás látható. A gázolajnál fizetőeszközünkben megmaradó 0,8 százalékos javulás legfeljebb arra lehet elegendő, hogy a MOL visszahozza, az egy héttel ezelőtti árakat, magyarán egy 2 forintos árkorrekció, ezúttal lefelé ismét előfordulhat. Több nem, és az is sanszos, még sanszosabb, hogy a következő hét első felében nem változnak az üzemanyagárak. Döntés a MOL által szokás szerint hétfőn várható, az árak szerdán változhatnak, ugyanakkor pedig újabb, péntektől hatályos korrekcióról dönthet az üzemanyag-forgalmazó, ha addig komoly változások jönnének.


Az esetleges kétforintos korrekció természetesen nagyon kevéssé meghatározó. Nem csak azért, mert a literenkénti ár 0,5 százalékát sem teszi ki, hanem azért is, mert a töltőállomások között 20-30 forintos eltérések is tapasztalhatók, így a heti mozgások követésénél fontosabb, hogy tankoláshoz kedvező díjszabású kutat válasszunk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek