kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNanokezelés után kevesebbet kell törölni

Nanokezelés után kevesebbet kell törölni

Nem elég, hogy hideg van télen, még a csapadék is átlag feletti. Van egy csodaszer, amit bevetve mégsem kell olyan sokat törölni a szélvédőt.





Télen akár enyhén nedves időben autózva is úgy tűnhet, hogy autónk üzemanyag-fogyasztásához jelentős szélvédőmosó-mennyiséget is kell kalkulálni, hiszen szinte folyamatosan törölni és mosni kell a szélvédőt. Márpedig mosószerből sem tölthetünk ilyenkor akármilyet, az fagyálló kell legyen. Ezért aztán különösen fontos, hogy amennyire lehet, próbáljuk meg minimalizálni az ablaktörlések számát. Igen ám, de véletlenül sem úgy, hogy szélvédőnk ne legyen tiszta. Az ugyanis biztonsági kérdés, nem érdemes rajta garasoskodni. Az ablaktörlések számát azonban úgy is apaszthatjuk, hogy a kilátást nem rontjuk, hanem éppen ellenkezőleg, javítjuk. Már évek óta ismert csodaszer a nanotechnológiás szélvédőbevonat, amiből ezúttal a Würth szettjét tettük próbára.




A német cég elsősorban autószervizek, műhelyek beszállítója, de ma már magánszemélyeknek is kínálja termékeit. Elárulható: elsősorban azok számára lesz érdekes a portéka, akik szeretnek saját maguk bíbelődni autójukkal. De mi is az nanotechnológia? A nanométer a milliméter milliomod részét jelenti, tehát egy nano molekula mintegy ezerszer kisebb, mint egy porszem. Ennyire apró részecskékből áll össze, illetve ilyen apró mértékben változtatja meg a kezelt anyag szerkezetét a nanotechnológiás bevonat. Az eredmény viszont lehet impregnálás, vagyis vízlepergetővé tétel, kosztaszítás, illetve ellenállóképesség-növelés is. A szélvédő eleve vízálló persze, de amennyiben nanotechnológiás bevonatot kap, akkor rajta nem megfolyik, hanem cseppekbe áll össze a víz. Szél hatására pedig nem vékony filmmé alakul, hanem vízcseppekként lepereg. Ez a szélvédő dőlésétől függően mintegy 60-80 km/órás tempótól figyelhető meg.



De miként is kerüljön fel a bevonat az üvegre? Mint minden kezelés előtt, itt is meghatározó az anyag előkészítése. Elsőként egy polírozás, aztán persze zsír- és pormentessé tétel kötelező. Már ezzel is látványos javulás idézhető elő a legtöbb szélvédőn. Az apró szennyeződésekbe ugyanis beleül a víz (meg persze a további szennyeződések sora), rögtön fátyolos, homályos kilátást adva. Ha viszont az alapos tisztítást a nano szélvédőbevonat bedörzsölésével zárjuk, akkor nem csak a kosz, még a víz is nehezebben fog megtapadni a szélvédőn, illetve a zavaró fénytörések is minimalizálódnak. Javul a tisztíthatóság is, így nyáron például a bogarak is könnyebben jönnek le, télen pedig könnyebb a jeget lekaparni, már amennyiben egyáltalán keletkezik a nano-kezelésen átesett szélvédőn.
[BANNER type="1"]



Ahhoz persze, hogy élvezhessük a nanotechnológia előnyét – jelen esetben szélvédőnkön -, előbb be is kell fektetni. A Würth Nano Pajzs elnevezésű 20 milliliteres alapkészlete mintegy 9000 forintba kerül és nagyjából két szélvédő kezelésére elegendő. Kell továbbá a tisztításhoz is megfelelő szer, például a Würth által szintén kínált Izopropanol tisztító, ami viszont csak nagyobb kiszerelésben kapható. Meg persze a tisztításhoz és a szélvédőbevonat felviteléhez is ajánlott speciális kendő. Van a Würth-kínálatában, de csak pénzért. Mivel a nagyobb tételben vásárló szervizek szép kedvezményeket kapnak, magánemberként nemigen fogjuk tudni olcsóbban kihozni a szélvédőkezelést, mintha simán megrendelnénk valahol. Az autókozmetikákban ugyanis akár már 5000 forinttól megkaphatjuk az abszolút ajánlott szélvédőbevonatot. Azon lehet vitázni, hogy a Würth talán az átlagosnál jobb minőségű, tartósabb szert ad, de mindegyik esetén igaz, hogy sokat tehetünk a bevonatért azzal is, ha a rendszerint évente szükséges ablaktörlő-cserével is összekötjük annak felvitelét, hogy ne egy elkopott gumival koptassuk lefelé, ha nem megyünk elég gyorsan és a szélvédőt mégis törölni kell.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hmm fura ez a magoldás … mivel a nano folyadékok úgy láttam átlátszóak és semmiképpen sem viaszos matt hatásúak kezelés közben sem … Szerintem a legnagyobb ostobaság az első szélvédőt lekezelni bármilyen vízlepergető réteggel . Elvégre pont az a lényege hogy működés közben az ablaktörlőnek egy vékony átlátszó vízréteget kell hagynia az ablakon amit a visszatérő lapát húz le tisztára … . Ha nincs megfelelő mennyiségű víz az ablaktörlő normális működéséhez akkor vagy elugrál vagy szakaszosan fog törölni guminyikorgó hangok szólamával… ami pár km után elég idegesítő tud lenni főleg télen mikor a a gumi lapát amúgy is kellően merev … 😀 😀 . Az oldalablakok és a hátsó ablakra viszont jó megoldás lehet igaz azokra meg nem elég egy flakon … ha már a 2 flakon árát összeadjuk 18.000 és elszarakodunk vele 1 órát minimum … akkor már 35-40 ért kapsz egy full nano kezelést az egész autódra ráadásul mosással együtt 6 hónap garanciával . Szerintem ez a magoldás talán jobban megéri mivel a kezelés hatására az első lámpák sem koszolódnak annyira és szerintem fontosabb tétel esős saras időben hogy ne száradjon rá a dzsúva ezáltal megállni ” ha nincs lámpamosód ” 50-60 km-nként letörölgetni . Arról már nem is beszélve hogy az emberek nagy többsége pont így vakítja el a szembejövőt mint hogy a szélvédőről leperegjen a víz …

    De hát biztos van akinek megéri még 9.000 ft ért is hogy szopjon utána vele …. 😀

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek