Az első összkerekes 1907-ből, a DMG Dernburg-Wagen
Bár hagyományosan az Audit szoktuk egy lapon emlegetni az összkerék-hajtással, ősi német riválisa, a Mercedes már jóval korábban, 1907-ben kínált kiváló tapadást és kapaszkodást biztosító, mind a négy sarkában hajtott kerékkel felszerelt autót. A Daimler-Motoren Gesellschaft által piacra dobott Dernburg-Wagen a Daimler első négykerék-hajtású kocsija volt, ami annak tükrében, hogy korában még nem sok aszfaltos út várt az autósokra, igazán világmegváltó modell lehetett a sáros, kátyús utakon közlekedő sofőrök számára. Terepképességeit 32 cm-es hasmagassággal is erősítette, kerekei nem csak mindannyian hajtottak, de kormányzottak is voltak, forgatásukat pedig 35 lóerő teljesítményű, 6,8 literes négyhengeres motor biztosította. Nevét a német gyarmatokat akkoriban irányító Bernhard Dernburgról kapta, aki megjelenése után számtalan kilométert tett meg vele Afrika úttalan szavannáin.
Az összkerék-hajtás továbbra is nélkülözhetetlen kiegészítő a nem épített utakon közlekedők számára
[BANNER type="1"]
Az évek során a Mercedes aztán rengeteget finomította az összkerék-hajtás rendszerét, és olyan legendás modellek születtek felhasználásával, mint a strapabíró Unimog teherautók, vagy épp a G-osztályos terepjáró. Az 1972-ben piacra dobott, „komoly terepképességekkel felvértezett, robusztus haszongépjármű, vagyis a G Merci felhasználási területe utólag sokat finomodott, előtérbe került a luxus és az elegancia, de esetében soha nem mondtak le a keményen terhelhető 4WD rendszer alkalmazásáról. Egyik legújabb megnyilvánulási formája az észvesztő teljesítménnyel bíró G65 AMG, melyben az olajsejkek szíve csücskének számító 6 literes biturbó V12-es dohog 612 lóerős teljesítménnyel és 1000 Nm-es nyomatékkal. Ha ezt Dernburg úr megélhette volna…
Bár a jelvény Mitsubishi, a haszonjárműveket gyártó FUSO 85%-ban a Daimler konszern tulajdona








