Évekig a 10 perces álomhatár áttörése volt a nagy kaland, majd tavaly Rhys Millen már 9:46-ot tudott menni. Most meg Loeb 8:13-at repesztett a brutál Peugeot 208-assal
A Pikes Peak-legendát is kipipálhatjuk és vagy elfelejthetjük, kinek hogy (nem) tetszik. Ugye ez az a híres-hírhedt verseny Coloradóban, a Race to the clouds „felhőfutam, ahol a résztvevők 20 kilométert kocsiznak hegynek fel (2865-ről 4301 méteres tengerszint feletti magasságba), 156 kanyaron át, bukótér helyett szakadékkal, levegőért kapkodó motorokkal. Csakhogy már tisztán aszfaltos a menet, nincs murva és kilinccsel előre sodródás a mélység felé. Persze így sem veszélytelen a mutatvány, hiszen maga Loeb mester nyilatkozta, hogy töménytelen kockázatvállalás amellett, hogy irgalmatlan befektetés és meló, szóval korántsem evidens, hogy jövőre például újra nekifutnak…
[BANNER type="1"]
Miért is futnának, amikor olyan rekordot rittyentettek, amit ismét megdönteni már kétséges volna… Rhys Millen tavaly 9:46 perces idővel nyert, a kilencszeres ralivilágbajnok, jövőre a Citroënnel a WTCC-be igazoló Loeb mester most meg 8:13.878-mal… Utólag a PSA illetékesei elmondták, bevallották, hogy a szimuláció alapján egy 8:15-ös eredményt tartottak reálisnak a 875 lóerős és 875 kilós, igencsak „unlimited 208 T16-ossal, Loeb pedig arról mesélt, hogy filózott: biztonsággal hazavigye a gépet, s „csak győzzön, avagy nyomja, ami a csövön kifér. És nyomta.
Loeb és a Peugeot is méltán lehet büszke a fantasztikus csúcsra, de olyan legendát még egyszer nem írhatnak, mint amilyen a Vatanen-féle 1988-as, 405 T16-os móka
A Hyundai-nak látszó személygépjárműjével amúgy szintén kolosszálisat javító Millen szerint a 8:13-as idő hihetetlen, s jó eséllyel sosem tudják majd megdönteni. Loeb még olyasmiket mondott, hogy a leszorítóerő Le Mans-i, a gyorsulás jobb, mint az F1-ben, a tapadás félelmetes, minden kigyorsítás ágyúgolyószerű kilövés volt.
Pikes Peak 2013 – abszolút végeredmény (élcsoport)
- Loeb (Peugeot) 8:13.878 p (140,771 km/ó)
- Millen (Hyundai) 9:02.192
- Dayraut (Mini) 9:42.740
- Dallenbach (Hyundai) 9:46.001
- Tadzsima (E-Runner) 9:46.530
- Rennison (Ford) 9:46.634
Az eredménylistából látszik, hogy mekkora a fejlődés a korábbi évekhez képest, s az is, hogy a 10 perces álomhatáron 2011-ben egy Suzuki SX4-essel átlépő Monster Tajima most már egy elektromos autóval is 9:46-ot tudott. Az alábbi videókból a hosszabbik jellemzően onboard Loebről, a másikon bezzeg azt látni, hogy páran jó mókának gondolták átballagni az úton – közvetlenül a rettenet tempóban száguldó versenyautó előtt. Barmok, de tényleg.









Loeb és a WTCC szerintem:
Rajt – cél győzelemmel oké a dolog, de az is csak az első futamban.
A másodikban forditott a rajtsorrend.
És test-test ellen más küzdeni az autósportban.
Nagyon más. 8)
A WTCC mezőnye jövőre lehet, hogy csodát lát. Meg a csoda mellé Loeb Citroenjének stoplámpáját. Jó esély van rá, hogy unalomba fullad a WTCC, mint a F1 Schumacher idejében. Verseny csak a második helytől lefelé lesz.