Ünnepélyes keretek között Gerd Walker, járműgyártásért felelős ügyvezető igazgató adta át az Audi TTS-t Csizmadia Gábor rendőr dandártábornoknak
2005-ben és 2008-ban már kapott egy-egy Audi TT-t a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, a most átadott példány ezzel a flottában már a harmadik sportos kupé Audinak számít. A motorháztető alatti 2,0 literes turbómotor 310 lóerős, nyomatéka 380 Nm. 0-ról 100 km/órára 4,7 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 250 km/órában korlátozott. [BANNER type="1"]Ilyen rendőrautót látva az autópályán jó lesz vigyázni, maximum egy komolyabb sportautóval van esélyünk arra, hogy meglépjünk előle. Miként azt a rendőrség közölte, az Audi TTS a Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályához kerül, s a közlekedésbiztonság növelését hivatott „szolgálni.







Ez elől egy új CTR-rel is meg lehet lógni.
Igazi lúzerek ezek a zsernyákok. 🙂
Lehet,hogy én vagyok túl hülye,de nem igazán értem,hogy ettől miért nő a közlekedésbiztonság???
Nem inkább arról van szó,hogy a mértéktelen pazarlást valamivel magyarázni kell?
Majd kiderül, hogy az ámokfutó állomány milyen hamar töri meg ezt is!