Olyan, mint a többi Mini, kicsit mégis más: ő a Coupé. Feketében annyira nem jön ki a fura formája, de tényleg simán belelátni a megfordított baseball-sityakot
Bizonyos szögekből nem is annyira randa. A gyorsítócsík kötelező, a téli kerekek egészen ballonosak
A Mini trendi, a Mini más, a Mini csajos, a Minit mindenki szereti, még az is, aki nem. A Mini a BMW felügyelete alatt sokadvirágzik. A Mini változik: van már belőle nem is olyan kicsi, összkerekes, ötajtós, kényelmes, tágas csomagtartós, sőt hamarosan furgonként szintén érkezik. A Mini terepjáró: megnyerte a Dakart. A Mini nagyon gyors: a WRC-ben is komoly erőt képvisel. Ennyit az igazságokról és a sztereotípiákról. Ó, még valami: Miniből van kabrió, kettő is. Egy négyüléses meg egy roadster. Tesztautónk azonban nem az, legfeljebb annak látszik. Ő egy kupé, pardon, Coupé.
Ha a döntött szélvédő nem látszik, szemből meg nem mondani, hogy Coupéval van dolgunk. A tolatóradar szükséges extra, a dupla kipufogó taposáskor ordít, Sport módban gázelvételnél pedig lelkesen visszadurrog. Van erősebb verzió is (a JCW, azaz John Cooper Works), de ha egy Minin a Cooper S feliratot látjuk, jobb, ha nem akarjuk legyorsulni
Szóval Coupé. Két ajtóval, két üléssel, s egy olyan fura (kemény)tetővel, hogy egészen nyugodtan lerondázhatjuk a kocsit, hiszen az. Bizonyos szögekből. A legenda szerint egy fordítva feltett baseball-sapka adta az ötletet – hát nem kellett volna zöld utat engedni neki. Vagy mégis? Mert az utca népe gyűlölettel és irigységgel vegyes csodálattal legeltette az ő szemét a csíkos tesztautón, pedig annak formáját a fekete szín tompítja. A ballonos téligumik a 16 colos alufelnikkel sem mutatnak valami fényesen, az egész csomag viszont mindenestül működik.
Nyolcvanas tempónál előbújik, lassításkor eltűnik a hátsó szárny. De akár álló helyzetben is eljátszhat vele, akinek ez – megmagyarázhatatlan – örömet okoz
Pláne, ha például a lámpánál gombnyomásra elővarázsoljuk a hátsó szárnyat. Parasztvakítás a köbön. Ilyen kis manuálisan nyitogatható vagy automatikusan 80 km/h-s tempó fölött előbújó szpojlere még nem volt a BMW-csoportnak, jó tudni. Nyilván pozitíve hat a légellenállásra, és félelmetes mennyiségű leszorítóerőt termel, csak úgy ragasztja a verdát az aszfalthoz.
Amivel még ez a – felmenőivel kvázi méretazonos – Mini más, az a döntött, laposabb szögű szélvédő. Ó, és a hatalmasra táruló, minis mércével meglepően öblös, 280 literes csomagteret felfedő hátsó ajtó. Bent is csak annyi a különbség, hogy a boldog sofőr és a még mindig igen boldog anyós mögé nem préselődhetnek boldogtalan harmadik és negyedik utasok, mert hát nincs hátsó ülés. Ami ott van, az egy tűzfal, s egy kis polc, illetve „átjárás a raktér felé, hogy alkalmasint hosszabb tárgyakat se kelljen otthon hagyni.
Minis mércével tágas a csomagtartó, például egy Suzuki Swift tulajdonosa is csak álmodozhat ekkora kufferről. Lépcsős padlója alatt laknak a szokásos felszerelések, ha pedig hosszabb valamit szállítanánk, van átjárás az utas- és a poggyásztér között
Tehát a sofőr és az anyós boldog. Utóbbi csak addig, míg a sofőr el nem kezd durvulni. De addig boldog. Az ülés kényelmes (bár oldaltartása csekély), a fejtér bőséges. Az anyaghasználat, a hangulat prémiumos. Kár, hogy a dizájn oltárán feláldozták az ergonómiát: a kilincsért abnormális mozdulattal kell nyúlni, a bőségtál minden, csak nem kilométeróra, a sok és szétszórt billenőkapcsolók és az iDrive-szerű joystick (hancúrléc, éérted) használatakor muszáj odanézni, ami veszélyes, az indítókulcs behelyezése macerás, a pohártartók leárnyékolják a fél középkonzolt, ha poharat/palackot tartanak, de sebaj.
A Coupé belseje is pont olyan, mint a többi Minié: totális katyvasz telis-tele dizájncsemegével no meg ergonómiai bakival, mégis szerethető, kényelmes és leginkábbis különleges. Ahhoz, hogy így nézzen ki, persze jócskán kell még pipálgatni a végtelen, prémiumosan drága tételeket soroló extralistán
Még jó, hogy a fordulatszámmérő közepéről digitálisan is leolvasható a tempó, mert a középkonzolt uraló bőségtálról nehezen menne. Ha befizettünk rá, itt mutat szinte mindent a hifitől a navigáción vagy a telefonon át a tolatóradar „képéig
De végre elindultunk, majd legszívesebben hamar meg is állnánk, mert 1.: konkrétan nincs rugózás, a futómű betonkemény, Budapesten kínszenvedés vele az együttlét; 2.: életveszélyesen semmit sem nem lehet belőle kilátni se előre, se oldalra, se hátra. Na jó, a zötykölődésbe, a néha egy-két méternyi elpattogásra lélekben felkészülve, extra odafigyeléssel folytatjuk utunkat – először haza. Senkit nem gázoltunk el, szuper. A motor viszonylag halkan duruzsolt, az automata váltó nyilván kapcsolgatott, a fene tudja. A zene szólt, a fűtött bőrülés meleget adott, a hangulatvilágítás színe változtatható, a kerítés kolbászból, pompás. De most parkolni kell, s kisautós méretek ide, tapasztalat oda, örök hála a tolatóradarért.
[BANNER type="1"]
Szuper a BMW-eredetű 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, változó szelepvezérléses, turbós benzinmotor. Ha nem űzik, halk és nem fogyaszt, taposásra viszont azonnal reagál, nyomatékos és pörgős is
Ez egy kis semmirekellő – gondolhatnánk a mindennapok forgatagában, de aztán kiszabadulunk a városból, minőségi útra lelünk, s a Mini Coupé köszönettel megmutatja, miről is szól. Ez nem egy semmirekellő, ez egy GT, egy Gran Turismo komforttal, stílussal, erővel, döggel. Az 1,6 literes benzines turbómotor gyöngyszem (a teljesítménye 184 LE, több adatért irány a műszaki táblázat), a kormány zseniálisan közvetlen, a menetstabilizáló engedékeny, azt kikapcsolva is – játékosan – bolondbiztos az autó. A 6 fokozatú automata váltó picit lassú, de Sport módban, kézzel kapcsolgatva sokkal jobb, élvezhetőbb. Mind a gyorsulás, mind a lassulás meggyőző, hangorkán van, a kipufogó visszadurrog, a karosszéria oldaldőlése minimális, csupán a keskeny téligumik sírnak a tapadásért, de nagyon. És az anyós, hogy lassítsunk.
A kormány és a fék csillagos jeles osztályzatot érdemel, a váltó bezzeg csak akkor jó, ha nem sietünk: nyugodtan közlekedve észrevétlen dolgozik, s alacsonyan tartja a fordulatot. De Sport módban, kézi kapcsolásnál beavatkozik, ront egy kicsit a gyorsuláson, a rugalmasságon és a fogyasztáson is – közepes. Aki a dinamikus vezetés híve, manuális váltóval, három pedállal vegye a Mini Coupét
Sperrdiffi lehetne az agilisabb kigyorsításért, még erősebb motor, manuális váltó – ezt úgy hívják, hogy John Cooper Works, és kapható. De nincs rá szükség, a Cooper S is jó móka. És olcsóbb vagy másfél millióval. „Természetesen így is drága, nem kicsit, hanem nagyon, hiszen egy, a tesztautónkéval megegyező felszereltségű Coupéért durván 10 millió forintot kell a kasszánál hagyni. Bőr, xenon lámpa, automata váltó, digitklíma, komoly hifi, navigáció, egyéb multimédia, tempomat, csíkok, csicsák, miegymás.
Rossz úton (tehát itthon általában) ráz, mint az istennyila, jó, minőségi burkolaton viszont masszívan fogja az utat. Egyenesfutása kiváló, zajkomfortja már nem annyira – autópályán lehetne halkabb
Parádésan fordul, hiszen Mini. Ezért nem kell Coupét venni, jó, jobb a normál változat, amiből ki lehet látni, és olcsóbb
Megéri a pénzét? Egyértelműen nem, ugyanakkor naná. Jobb, több a Coupé a normál Mininél? Csak a csomagtartójával, illetve az igazán extravagánsoknak. Akad vetélytársa a piacon? Nem. Persze sok-sok ilyen erős kisautó létezik kevesebb pénzért is, de azok nagyobbak, nem ilyen különlegesek, s nem az a márkájuk, hogy Mini. Ennyi. Ja, és az érdekel valakit, hogy mennyit fogyaszt a Cooper S/automata kombó? Papíron 6 liter alatt, gyakorlatilag 9-10 körül. Óvatos pedálkezeléssel biztos le lehet vinni 8 alá, csak akkor meg ugye minek a 184 lóerő. És minek a Coupé? A válasz így hangzik: miért ne?
a tányér középen a hab a tortán a műszerfalon 😀 hatalmas komolyan 😀 aki ilyet vezet, tuti izlésficamos 😀 akár nő, akár ffi
ritka ronda,egy férfi sofőrrel még gusztustalan is.Régebben a bogár se tetszett, de ehhez képest egy tünemény.