hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNekimegy a Hyundai a Volkswagennek

Nekimegy a Hyundai a Volkswagennek

Lehet, hogy a Hyundai visszatér a ralielitbe, s az i20-asból épített versenyautóval a WRC-ben is szembeszáll a Volkswagennel.


Német lapértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy a Hyundai visszatér a WRC-be, s a raliporondon is megméretteti magát a Volkswagennel szemben. Utóbbi ugye jövőre száll be a Polo R-rel, előbbi pedig az épp mostanság frissített i20-asból épített versenyautóval nevezne az elitbe – újra.

Újra, másodszorra, hiszen a dél-koreai márka jó 10 éve egyszer már szerencsét próbált a raliban, akkor – több-kevesebb sikerrel és viszonylag limitált büdzsével – az Accent WRC nem tudott elég gyors lenni.
[BANNER type="1"]

A 2013-as vagy inkább reálisan 2014-es visszatérés a globális hatalmi harc szerves részeként értelmezhető, nem csak i20 kontra Polo meccsről a kisautó-kategóriában, ugyanis a VW csoport 2018-ra nem titkoltan a világ legnagyobb gyártója kíván lenni, a Hyundai pedig (a konszerntestvér Kiával karöltve) hasonló terveket szövöget, s irgalmatlan tempóban támadja a konkurenciát.


A WRC-ben pillanatnyilag két és fél gyári csapat szerepel, az uralkodó a Citroën (DS3-mal), lassan örök üldözője a Ford (újonnan Fiesta RS-sel), a fél pedig a Mini, amely a Countrymannel küzd az életben maradásért. A Volkswagen idén – a Polo tesztelésén túl – egy S2000-es Skoda Fabiával gyűjti az adatokat, s jóval előrébb tarthat, mint az i20-as projektjét eddig ügyesen titkoló, de nyilván szintén komoly költségvetéssel fegyverkező Hyundai.

István
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek