Kerekeinek vezérelt tologatásával kanyarban dől a Toyota i-Road, tesztjét most kezdte meg Tokióban a Toyota
Már a tavalyi Genfi Autószalonon megismerhettük a Toyota i-road elöl két, hátul egy keréken gördülő „személyes mobilitási eszközt, amely mindössze 2,35 m hosszú, 0,87 méter széles és 1,45 méter magas, és akár két személyt is elvihet – bukósisak viselése nélkül. Sofőrje kerek, talán az IQ-ból öröklött autókormányt forgat, a kerekek számítógép-vezérelt tologatása miatt pedig az i-Road kanyarban dől, mint a motorkerékpár. Csak itt ugyebár nem a sofőr dönti. A mindössze 300 kilogrammos, 2 (egyenként 2 kW-os) villanymotorral hajtott, 3 méter átmérőjű körön megforduló, 60 km/órás végsebességre képes és lítium-ion akkumulátorával (állandó 30 km/órás sebesség mellett…) 50 kilométeres hatótávot tudó villanytriciklit a Toyota elsőként Japánban kezdi meg tesztelni. Ott az ilyen mopedautók csak egy személyt szállíthatnak, így – bár az i-Road eredendően kétüléses – az első 20 példányos tesztszéria csak együléses.
Elöl kettő, hátul egy kerék, az elsők hajtottak, egy-egy 2 kW-os villanymotorral. A lítium-ion akkumulátoros i-Road 50 kilométeres hatótávra és 60 km/órás végsebességre képes
A korlátozott teszt, amely az elektromos jármű mindennapi, városi alkalmasságát hivatott felmérni, március 24-től június elejéig tart. Az i-Road – a Toyota közleménye szerint – egyedülálló vezetési élményt kínál; a motorkerékpárok praktikumát a személygépkocsik kényelmével és stabilitásával ötvözi.
Ez még a prototípus belseje, a végleges verziók hagyományos autókormányt kaptak. Az i-Road két személyt vihet egymás mögött, Japánban azonban együléses
A Toyota tíz járművet bocsát a mintegy húsz résztvevő rendelkezésére; a tesztelők között átlagemberek éppúgy megtalálhatók, mint autó- és divatpiaci szakértők. A résztvevőktől olyan témakörökben várnak visszajelzést, mint a vezetési érzet, a felhasználói elégedettség, az egyszerű kezelhetőség városi környezetben, illetve a célállomás kiválasztására gyakorolt befolyás.
[BANNER type="1"]
Mindössze 2,35 méter hosszú, 0,87 széles és 1,46 magas. Sávok közötti előregurulásra nem alkalmas, tömege 300 kg, abroncsai elöl 80/90 R16 méretűek, a hátsó 120/90 R10-es
A hamarosan kezdődő tokiói tesztsorozaton túlmenően az i-Road már március eleje óta vizsgázik Toyotacity közútjain, a „Ha:mo részeként. A Ha:mo a Toyota városi közlekedési rendszere, amelyet azért hoztak létre, hogy felmérjék egy olyan, csekély ökolábnyomú társadalom megvalósításának a lehetőségét, amelyben a mobilitást a technológia segítségével fejlesztik tovább. A Toyota a jövőben folytatja az ultrakönnyű elektromos járművekre, mint optimális rövid távú, városi közlekedési eszközökre vonatkozó kutatásait.










