kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNem csak BMW lehet tiszta

Nem csak BMW lehet tiszta

Hiába, az autó az autó! Mindjárt tágra nyíltak álmos szemeim az E30-as BMW láttán...

A fényképek minőségéért előre is elnézést kérek, egyrészt ezek telefonnal lőtt „digitális kockák”, másrészt az eszköz, amelyet fotóztam, szinte minden szögből kellemetlenül tükröződött, hiába próbálkoztam jobbról, balról, alulról, felülről. Az alaphelyzet valójában szóra sem érdemes. Éppen tesztautót mosattam, a pénztárban kifizettem a választott programot, és kártya helyet egy blokkot kaptam, rajta kóddal, amit beállás után be kellett pötyögni a gépbe. Rutinmunka. A kijelző azonban meglepett, mert a grafikán ez a képsorozat jelent meg:






Egy BMW, ez vitán felüli, én E30-asnak mondanám, de tessék, itt a fórum, lehet érvelni mellette és ellene is. A dolog számomra azért volt kissé furcsa, mert ilyen helyen nem szokás direktbe így megjeleníteni egy márkát, hiszen a mosót nem a BMW gyártja, ezért csak arra tudok gondolni, hogy a program írójának a kedvence lehet a típus. Egyébként – amint a mellékelt fotó is mutatja -, a végére elfogyott a lendület, a szárításnál ugyanis BMW helyett igazi óvodás piktogram jelent meg a kijelzőn – lehet, a szoftveres kisfia kapcsolta be a papa gépét.

Zoltán
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek