hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNem csak magyar szokás a kilométeróra-tekerés

Nem csak magyar szokás a kilométeróra-tekerés

Érdekes, egyben rémisztő adatokra mutat rá a carVertical nemzetközi járműmúlt-lekérdezés. Mi pedig azt is megmutatjuk, miként csökkenthető az autóvásárlás rizikója.


Alapvetés, hogy használt autót vásárolva sokkalta jobbat engedhetünk meg magunknak, mintha újat vennénk. Hazánkban továbbá az is elmondható, hogy a legtöbb vásárló csakis használt autót tud megengedni magának. Ahhoz, hogy a megvásárolt autó ne okozzon kellemetlen meglepetéseket, ne jelentsen nem várt költségeket, vásárlás előtt ajánlott minél jobban tájékozódni. Erre mutat rá a piac legtöbb hirdetését tartalmazó Használtautó.hu felületéről is elérhető carVertical járműmúlt-lekérdezés két legfőbb statisztikai adata is. Kimutatásuk szerint az autók 11 százaléka manipulált óraállású, míg 39 százalékuk szenvedett már valamilyen sérülést. Előbbi értékek a teljes, nemzetközi adatbázisukra értendők, azaz jól látható, az óratekerés világszerte szokás, sehol sem szabad vakon autót vásárolni. Alább mutatjuk a Használtautó.hu rendszerén keresztül, milyen lépésekkel tehetjük biztonságosabbá a használt autók vásárlását.

Hazánkban a lekérdezett autók toplistája természetesen összecseng a használtautó-eladásokkal, legtöbb esetben Volkswagen Passatok, Audi A4-esek és A6-osok, Toyota Avensisek, Volvo XC60 és Opel Insignia modellek múltjára kíváncsiak a vásárlók. A Passat vezet a kilométeróra-manipulációk mértékét tekintve is, esetében jellemzően 230 ezer kilométerrel állítják vissza az óraállást, míg az átlagos óratekerés mértéke „csupán” 62 ezer kilométer. Legnagyobb számban Volvók, S80, S60, XC60 és V70 modellek esetén lát manipulált óraállást a CarVertical hazánkban, ez a 4 modell az összes csaló-kilométerállás 7 százalékát teszi ki. A toplistán a Toyota Avensis (átlagosan 57 ezer kilométeres manipulációval) és a Prius (45 ezer kilométerrel), a Honda CR-V (57 ezer kilométerrel), az Opel Insignia (92 ezer kilométerrel) és a Volkswagen Jetta (81 ezer kilométerrel) is szerepel.
[BANNER type="1"]

Vásárlás előtt tehát mindenképp ajánlott az autók előéletének lekérdezése, amihez a carVertical fizetős (autónként 4799 forintos) és az alvázszámmal hirdetett autóknál a Használtautó.hu felületéről automatikusan elérhető rendszerén túl van ingyenes segítség is: a szuf.magyarorszag.hu felületéről minden hazai, magyar rendszámos autó múltjából láthatunk adatokat. Az Ügyfélkapu-regisztrációval elérhető felületről azonban csak a hazai műszaki vizsgákon és tulajdonosváltásokkor rögzített óraállások láthatók, továbbá a biztosítási információk (kártörténeti adatok) tekintetében is csak a 2019. január 1-től és csakis a kgfb biztosítás terhére rendezett károk ismerhetők meg, a cascós kifizetések nem. A CarVertical fizetős rendszere utóbbiakat is látja (nem csak hazánkból, hanem külföldről is), de az természetesen esetében is elmondható, hogy a nem legális műhelyek munkáira nincs rálátása, így bár vásárlás előtt ajánlott a lehető legalaposabb múltlekérdezés, azt követően egy szervizes használtautó-átvizsgálás is erősen javasolt – annak érdekében, hogy a megvásárolt autó ne okozzon kellemetlen meglepetéseket. El kell persze fogadni: használt autó esetén kisebb mértékű sérülés simán lehet elfogadható, miként az órabejegyzésekhez is kerülhet hibás adat, az elsőre nem makulátlan múltúnak tűnő autók között is lehetnek tehát jó példányok.


5 tipp, amivel csökkenthetjük a használtautó-vásárlás rizikóját


  1. Már a telefonos érdeklődésnél kérdezzünk rá az autó minden egyes paraméterére, esetleges hibáira.
  2. Ha nem szerepel a hirdetésben, kérjük el az autó rendszámát és alvázszámát. A szuf.magyarorszag.hu rendszeréből előbbivel, egyéb rendszerekből, például a Használtautó.hu felületéről is elérhető carVertical adatbázisából utóbbival nyerhetünk ki adatokat.
  3. A személyes szemlekor nézzük meg az autó szervizkönyvét, ellenőrizzük le, hogy a karbantartásoknál látható szervizek valóban léteznek-e. Nem kizárt, hogy telefonos érdeklődésre meg tudják erősíteni, az autó az adott dátumokban valóban járt náluk. Próbáljuk ki az összes felszerelés, extra működést, amennyire tudjuk, nézzük át az autót, kérdezzünk rá egy szervizes átvizsgálás lehetőségre.
  4. Ha biztosra kívánunk menni szervizben, lehetőleg márkaszervizben átvizsgált autót vegyünk. Amennyiben a Használtautó.hu felületéről böngészünk, minden egyes autó esetén könnyedén megtalálhatjuk az ahhoz legközelebbi, állapotfelmérést végző műhelyt. Az átvizsgálás és a műszeres ellenőrzés számos olyan hibát kideríthet, amiről érdemes tudni a vásárlás előtt.
  5. Az eredetiségvizsgálat elvégeztetését kérjük az eladótól, ha ugyanis azon megbukik az autó, nem fogjuk tudni a nevünkre íratni. Az adott autóhoz legközelebbi eredetiségvizsgálatot végző műhelyek kapcsán szintén segítséget nyújt a Használtautó.hu felülete.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mátyás, ha jól emlékszem, erről beszéltél múlt héten a Jazzyben. Azóta két ismerősömnek is javasoltam, vásárlás előtt próbálja ki az alkalmazást, de most már a cikkedet is lehet küldeni (ha hamarabb megírod, nem nekem kell elmagyarázni kétszer is a lényeget 🙂

  2. Éppen tegnap kértem le egy autó előéletét a CarVertical oldalon alvázszám alapján, de sajnos a futott km pont nem volt meg, csak az alább felsorolt információk.

    Sérülés
    Észlelt tevékenység
    Lopott járművek ellenőrzése
    Felszereltség (angol nyelven)
    Értékelés
    A következőkre figyeljen

      • Persze, hogy ritka mivel az autómentő elviszi. 🙂 Ez egy nem hivatalos statisztika a saját tapasztalataim alapján, és mivel 60-70e km között vezetek egy évben abból van bőven. 🙂
        Toronymagasan, a VW csoport autóit (főleg Passat/A4) látom az útszélén autómentőn vagy arra várva háromszöggel a háta mögött. A cikk ugyan nem erről szólt de nem tudtam megállni, hogy ne jegyezzem meg… 😀

        • Mondjuk toronymagasan is a VW autóiból látod a legtöbbet az utakon is, átlag 10-20-szer annyit mint Toyotákból vagy Mazdákból, a Hondát már kár is említeni (a Trocból több fogy mint Hondából összesen Európában)…

          Az meg hogy az itthoni ridegtartásban mikor dőlnek ki, nem feltétlenül a kocsiról nyújt látleletet.

          • 10-20-szor több VW van a hazai utakon, mint mondjuk Toyota?
            Bár pontos számokat nem tudok mondani, hogy melyik típusból hány darab van forgalomban, de ennek ellenére, ha bárki kilép és megnézi az utcaképet, biztosan állíthatja, hogy ez egy baromság, amit állítasz.
            Amúgy Suzukiból, de talán még Opelből is jóval több fut, mint VW-ből.

            „Az meg hogy az itthoni ridegtartásban mikor dőlnek ki, nem feltétlenül a kocsiról nyújt látleletet.”

            Tehát csak a VW csoport járműveit érinti a ridegtartás itthon? 🙂

  3. 1. Opel 451 ezer autó 2. Suzuki 404 ezer 3. VW 304 ezer 4. Ford 256 ezer 5. Renault 204 ezer A további sorrend pedig: 6. Škoda 171 ezer 7. Toyota 140 ezer 8. Peugeot 129 ezer 9. Fiat 127 ezer 10. Citroën 87 ezer

    A toyotával mondjuk mellélőtt zöld, de honda és mazda tényleg nem sok van.. És valóban sok a suzuki van itthon, de kik veszik? Nyugdíjasok újonnan, és mennek vele évi 5 ezer km-t, azt is csak kímélve.

    A VW-t meg szerintem inkább a „fiatalok” veszik, akik még villantani akarnak, külföldről behozottat, tekertet, töröttet, de szervízre már nem marad pénz 🙂 Ugyanez igaz a BMW-re is 🙂

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek