hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem csökken tovább a KGFB díja - vélik az autósok

Nem csökken tovább a KGFB díja – vélik az autósok

Noha a biztosítási díjak csökkenése ezúttal nem várható, aki az elmúlt két évben nem szerződött újra, az most is sokat spórolhat majd a biztosítóváltással.


A kotelezo.hu internetes portál az október 30-cal startoló kötelezőbiztosítás-váltási kampány küszöbén immár hagyományosan végzett felmérést az autósok körében. A válaszadók 53 százaléka díjemelést, 29 százaléka változatlan díjakat vár a két hét múlva meghirdetett jövő évi kötelező-tarifákban. Két év alatt 62-ről 80 százalékra emelkedett azok aránya is, akik már ötezer forint alatti spórolásért is hajlandóak lennének biztosítót váltani. Sok esetben valójában biztosítót sem kell váltani, csupán a korábbi biztosítónál kell új szerződést kötni. Azaz hiába mondja majd azt egy kalkulátor, hogy az általunk korábban választott társaságnál kedvezőbb a jövő évre számított díj, mint a jelenlegi, azt csakis a régi szerződés felbontásával és új kötésével fogjuk megkapni. Jelentős spórolásra ugyanakkor leginkább azoknak maradt lehetősége, akik az elmúlt években nem váltottak, így aktuális díjuk még jóval a tavalyii kampány során 20 ezer forint alá süllyedt átlagos díjszint felett van.


Sokat elmond a hazai háztartások jelenlegi helyzetéről, hogy idén már a megkérdezettek 80 százaléka lenne hajlandó váltani havi szinten 400 forintot el nem érő összeg megspórolása miatt is – értékeli a mintegy tízezer aktív internethasználó válaszaiból leszűrt adatokat Baksa Melinda, a kotelezo.hu vezetője. – Kérdés persze, hogy ezek az autósok mind találnak-e majd kedvezőbb ajánlatot, mint meglévő szerződésük. További díjcsökkenést idén már csak a megkérdezettek 18 százaléka vár. Így végül az sem lenne meglepő, ha az idei kampányban sem nőne, hanem a tavalyi tendenciát követve tovább csökkenne a váltók száma.


[BANNER type="1"]



A váltási hajlandóságot gyengítheti az is, hogy az idei évben meglepően sokan, nyolc autósból egy élt át valamilyen problémát a kötelező biztosítás legutóbbi átkötésekor. Ők főleg két negatív élményt emeltek ki: 42 százalékuk arra panaszkodik, hogy nem a megfelelő bónusz-málusz kategóriába sorolta be őket a biztosító, 30 százalékuk pedig későn kapta meg a csekket. A kártörténeti nyilvántartás mizériáját csak hosszabb távon oldhatja meg a kártörténeti azonosító szám mostani bevezetése, az idei kampány során ennek pozitív hatásait még nemigen érezhetjük.


Míg a kötelező biztosítási díjak változása ez évben a korábbiaknál szerényebbnek ígérkezik, a piaci szereplők szinte egyhangúlag arra számítanak, hogy az idei kampányban a korábbinál is nagyobb lesz a kedvezményesen kínált kiegészítő termékek kínálata – és persze ára is, hiszen ez évtől nem csak a kötelező, hanem az egyéb biztosítások díját is biztosítási adó terheli. Ennek megfelelően a felmérés az idén rákérdezett arra is, hogy az autósok milyen kiegészítő biztosítások után érdeklődnének leginkább.



Az adatok szerint a legtöbben, csaknem a megkérdezett autósok harmada egy alacsony díjú, részfedezetet kínáló minicasco termék iránt érdeklődne, népszerűségben ezt követi a kátyú- és szélvédőkárra vonatkozó kiegészítő termék. A gépjármű-asszisztencia és a vadkárbiztosítás egyelőre csak viszonylag kevés autós fantáziáját mozgatja meg. Nagy áttörésre így ebben a kampányban sem számíthatnak az ilyen termékeket kínáló biztosítók. A megkérdezetteknek ugyanis mindössze 14 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a számára fontosnak érzett kiegészítő biztosításra évi 2000 forintnál nagyobb összeget költsön.


A felmérés két jellemző ismerethiányra is rávilágított – hívja fel a figyelmet Baksa Melinda. – Egyrészt az évközben váltók 27 százaléka még az idén is úgy tudja, hogy december 31-én van a kötelezőjének az évfordulója. Esetükben továbbra is fennáll a lehetősége, hogy rossz határidővel váltanak kötelező biztosítást, ami igen kellemetlen következményekkel is járhat számukra. Másrészt a baleseti adó mértékéről is kevesen tudnak: csupán 34 százalék tippelt a 30 százalékra. Mivel az online kalkulátorok nagy részén továbbra is az adó nélküli díjjal számolhat az autós, az első számla igen sokak számára okozhat kellemetlen meglepetést.



Mikor és hogyan lehet biztosítót váltani? A 2010. január 1. előtt vásárolt gépjárművek kötelező biztosításának évfordulója minden esetben az év vége, a biztosítótársaságok által október végén meghirdetett díjak alapján esetükben november utolsó napjáig van mód a korábbi szerződés felmondására, az új biztosítást pedig december utolsó napjáig kell megkötni – az internetes kalkulátorok[/url] az egész ügyintézésben is tudnak segíteni. Az autójukat 2010. január 1. után vásárlók számára a korábbi biztosításuk megkötésének, legtöbb esetben a vásárláséval egybeeső napja a biztosítási évforduló. Rájuk is érvényes az, hogy az évforduló előtt leghamarabb 60, legkésőbb 30 nappal mondhatják fel korábbi szerződésüket. A biztosításváltás-kezdeményezés szintén elindítható az év végi kampányban, de az új szerződés csak a kellő időpontban fog elkezdődni, azaz az évforduló napjáig a meglévő biztosítást kell fizetni!

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. A napokban megjelent elemzések értelmében továbbra is meg fog maradni az olcsó kötelező biztosítás. Ami még érdekes lehet, az az, hogy a casco díjaknál viszont további díjcsökkenés várható, legalábbis az elemzések értelmében

    [url]http://www.biztoshely.hu/a-kotelezo-biztositas-2014-evben-is-ilyen-olcso-marad.html[/url]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek