hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem érdeklik az amerikai fiatalokat a hazai gyártmányok

Nem érdeklik az amerikai fiatalokat a hazai gyártmányok




A fiatal amerikai autóvásárlók nem vásárolnak annyi USA-ban gyártott autót, mint az idősebbek. Ezt az Autotrader.com nevű amerikai portál derítette ki egy tanulmányban, ami az Y generáció (ezek a vásárlók az ezredfordulón voltak tinédzserek) autóvásárlási szokásait taglalja.


A fiatal autóvásárlók 38 százalékában, míg az idősebbek 60 százalékában él az amerikai termékek vásárlása iránti motiváció. A tanulmány előrejelzése szerint 2020-ban az Y generáció tagjainak mintegy negyven százaléka fog majd az amerikai autók mellet dönteni. Isabelle Helms, az Autotrader.com kutatási és marketingigazgatója úgy véli, az amerikai autóipar már nem húzza sokáig, ha a fiatalok nem kezdenek el az amerikai gyártmányok mellet voksolni. „A tanulmány megállapításai nem jelentik azt, hogy a 16 és 32 év közötti generáció teljesen érdektelenek az amerikai autók iránt – mondta Isabelle Heims Detroitban. Biztató jel (a jenkik számára), hogy a Ford és a General Motors megújult termékkínálatával és lefelé bővülő modellpalettájával már elkezdte visszahódítani vásárlóit a japán gyártóktól. [BANNER type="1"]


Az Y generáció számára nem fontos a márkahűség. Csak 30 százalékuk mondja egy autó lecserélésekor, hogy elsősorban a korábbi autó márkájának modelljei között néz szét először. Ez az arány korábban 50 százalék volt.

Csongor
nem aktív
RELATED ARTICLES

6 HOZZÁSZÓLÁS

  1. [i]„Szal azért a fenti komment eléggé mellőzi a realitsát…”[/i]

    Nem csak az, hanem szinte az összes amit ír.

    Amúgy nem csak az Y generáció, hanem szinte az összes megelőző is előnyben részesíti a japán járműveket. Az elavult német tajigák viszont se eddig se ezután nem zavarnak sok vizet az USA-ban.

  2. öhöm, épp most hozott ki a VW egy amerikai Passatot mert az európai nam igazán passzolt nekik.

    Azlrt javaslom pl az autoblog USA eladásai statisztikáinak átnézését. Detroiti 3 azért elad jpár millió autót. És emelett eltart 3 japán prémiummárkát adják a 3 német prémiummárka dobogós piacát (na jó az Audi kcisit gyengékkedig arrafelé).

    Szal azért a fenti komment eléggé mellőzi a realitsát…

    Egyébbként legutóbb akkor írtak ilyesmit amikor a japánok szorongatták őket, aztán pár év múlva ők vették meg a Mazdtá és a Nissant.

  3. „hogy a házak előtt Mercik és BMW-k állnak, nagy amerikai kocsit alig-alig láttak. ”

    Ezeket mutatóba vették, amerikanistákat hajtanak..

    A nagy EUROPA mindig is menő volt az USában…

    Örült hamis/torz képük van arról, hogy mi folyik errefelé…

  4. Egyrészt a fogyasztásuk is sok, másrészt pedig az európai szemnek nem éppen a legjobb minőségű a kidolgozás, a beltérben felhasznált anyagok pedig sok esetben a gagyi kategóriába tartoznak. A los angelesi autószalonról szóló tudósízásban olvastam 1-2 éve, hogy az újságíróksétáltak egy kicsit Los Angeles menő kertvárosi utcáiban, és már akkor azt tapasztalták, hogy a házak előtt Mercik és BMW-k állnak, nagy amerikai kocsit alig-alig láttak.
    A Fordnak jók az esélyei az USA-ban, ha bevezeti a piacra az európai autóit, a GM-nek is van európai tapasztalata az Opellel és a Chevrolettel.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular