Nem fért el, 180 fokot fordult a pótos kamion

    6
    5
    A szűkülő erdei ösvényen haladó, fát szállító, ráadásul még pótkocsit is húzó kamion minden bizonnyal olyan szűk részhez ért, ahol már nem fért volna át. Az ehhez hasonló szituációk általában patthelyzetet jelentenek, hiszen ahol a sofőr azzal szembesül, hogy már nem fér át, ott rendszerint megfordulni sem tud.
    Gyakorlott sofőr legyen a talpán, aki ilyenkor ki tud tolatni és el tud jutni olyan helyre, ahol 180 fokos fordulót tud tenni annak érdekében, hogy másik útvonalon haladjon tovább. Az alábbi videón látható sofőr azonban kellően rutinos volt: a pótkocsit szándékosan bebicskáztatta, így jelentősen lecsökkentette fordulókörét. Szép mutatvány, bizonyára segített hozzá, hogy földúton a pótkocsi hátsó kerekei, természetesen csúszva, de helyben is képesek voltak fordulni.[BANNER type="1"]
    Előző cikkMegverhetné a Mondeót! Hyundai i40 1.7 CRDi teszt
    Következő cikkBrutális sportkocsi lehetne az új Renault Alpine
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    6 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nagyképernyős módban ha megállítja valaki a képet, lehet látni a speciális vonóháromszöget. Ez a dolog titka, mert a hagyományos vonóháromszöggel nem lehet mellétolatni a pótkocsinak kár okozás nélkül. Mellesleg látszik nem először csinálja, mindenki a saját területén legyen profi!

    2. Azt is le kell akkor szögezni, hogy a vonófej sem olyan mint a legtöbb 2 tengelyes(forgózsámolyos) pótot húzó teherautónál, meg a pótkocsi rúdja sem. Hagyományos „pillangós” vonófejjel elég nehéz lett volna ezt megcsinálni.

    3. A teljesen nyilvánvaló dolgokat miért kell úgy beállítani ahogy NEM volt? Ez a pótkocsit húzó kamion NEM csak úgy, véletlenül haladt „egy szűkülő erdei ösvényen” és NEM „minden bizonnyal olyan szűk részhez ért, ahol már nem fért volna át”, hanem a fakitermelés folyik az erdőben olyan lehetetlen helyen, ahol vélhetően egy ekkora helyet alakítottak ki a megforduláshoz. Látszik a videón, hogy nagyon meredek a fala, tehát nagyobb terület kialakításához óriási mennyiségű földet kellett volna még „odatúrni” és akkor is esélyes lett volna, hogy megsüllyed. A kétségtelenül nagyon ügyes sofőr bebizonyította, hogy ekkora hely elég, mehet a munka tovább! Nem minden bizonnyal olyan szűk helyhez ért! Micsoda hülyeség!