hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem fizetett a Faraday Future, indul a per

Nem fizetett a Faraday Future, indul a per




Nagy csinnadrattával robbant be a Faraday Future, nagyjából a semmiből. A kínai befektetők által alapított cég egyenesen a Tesla ellenfelét készül piacra dobni, már mutattak is kész FF91-et. Megvolt a nagy bemutató is az éves kütyüfesztiválon, a CES-en, ahol nem minden sült el úgy, ahogy ők szerették volna. Látványos volt persze a nézők előtt gyorsultatott autók bemutatója, mégis, mikor a legfontosabb részhez értek, a nagyfőnök rosszul parkolt le a több száz ember előtt, így az autó nem volt hajlandó vezető nélkül megmozdulni.




[BANNER type="1"]
Ha ez nem lett volna elég nagy égés, most újabb sztori derült ki a Faraday Future-ről, miszerint komoly pénzzel tartozik a CES-en levetített látványtervekért felelős vállalatnak. A bemutató alatt a háttérben futó grafikákat a The Mill Group készítette, a Faraday Future pontosan 1 822 750 dolláros megrendelése alapján, amit három részletben kellett volna kifizetniük tavaly év végéig. Ebből viszont mindössze 20 000 dollárt tudtak átadni egészen máig, tehát több mint 520 millió forinttal tartoznak. A The Mill viszont pert indított ellenük, amit nagyon úgy néz ki, hogy a fizetésképtelen Faraday Future-rel szemben meg is fognak nyerni, amibe a frissen indult vállalat akár csúnyán bele is bukhat.

RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular