Extra pontokat kapott sofőrsegédjeiért is, de baleset esetén is jól óv a Skoda Octavia
Idén eddig még nem tört autót az Euro NCAP, ám év elején közzétette, hogy a tavaly vizsgáltak közül kategóriánként mely modellek voltak a leginkább biztonságosak. Első 2013-as eredményeit – kissé fura módon – a Genfi Autószalon első teljes sajtónapján hozta nyilvánosságra a biztonságtechnikai labor, a négy vadonatúj modell közül mindegyik ötcsillagos minősítést kapott.
Tört a Renault Zoe, a Toyota Auris és az új RAV4 is, kivétel nélkül ötcsillagosan
A kisautók szegmensébe soroló elektromos Renault, azaz a Zoe nem csak utasait, az esetlegesen elgázolt gyalogosokat is kimagaslóan óvja a teszt szerint, az új, már hazai árakkal is rendelkező Skoda Octavia pedig utas- és gyermekvédelmével remekelt, s Euro NCAP Advanced díjakat is kapott sávelhagyásra figyelmeztető, városi koccanásgátló és a baleseti helyzeteket felismerő, egyebek mellet az övek előfeszítésével óvó, valamint a másodlagos ütközésektől védő rendszerei miatt.[BANNER type="1"]
Tisztességesen szerepelt továbbá az új Toyota Auris és a szintén teljesen friss RAV4 is, bár esetükben az 5 csillagos összesített értékelés mellett nincsenek igazán külön említhető extra jellemzők, hacsak az nem, hogy 2013-as értékelés szerint kategóriájukban elsőként szereztek 5 csillagot.









