Ahogyan tavaly is, idén is a Ferrari 3,9 literes biturbó V8-asa lett az Év Motorja
Idén már 19. éve rendezték meg az Év Motorja díj választását. Minden olyan autómotor indul a címért, amit legalább két országban forgalmaznak. Nem kell tehát újdonság legyen a győztes. Nem is az, az Év Motorja díjat tavalyhoz hasonlóan idén is a Ferrari 3,9 literes, ikerturbós V8-asa vitte – az ő 670 lóerejével. Ugyanez a motor érdemelte a legjobb sportmotor és a legjobb 3,0-4,0 liter közötti címeket is, de a Ferrari még a legjobb 4,0 liter feletti díjat is elvitte 6,3 literes V12-es motorjával.
[BANNER type="1"]
Két címet bezsebelt a Porsche is 2,0 és 3,0 literes hathengeres boxereivel, a legjobb új motort (illetve hajtásláncot) a zsűri szerint a Honda készítette az NSX hajtásláncával, míg a legjobb zöld hajtáslánc cím a Tesláé, a Model S és Model X 100D (azaz kétmotoros, csúcsakkus) verzióké. Az 1,0 liter alatti kategóriában a Ford EcoBoost motorja hatodszorra nyert, az 1,0-1,4 liter kategória győztese a zsűri szerint a PSA háromhengeres turbósa. Mi inkább adtuk volna a díjat a Suzuki 1,2 literes szívójának, de nyilván nem értünk hozzá.
Rekordtartó – hatodik éve díjazott a Ford EcoBoost motorja
Az 1,4-1,8 literes kategória győztese a BMW i8 hajtáslánca, a 2,0-2,5 litereseké az Audi 2,5 literes öthengeres TSI-je, alább a táblázatban az összes díjazott.
Év Motorjai 2017-ben
Kategória
Motor
Felépítés
Teljesítmény
Nemzetközi Év Motorja 2015
Ferrari 3.9 biturbo V8
V8 benzin, közvetlen befecskendezés, két turbó
670 LE
Legjobb új motor
Honda 3.5 biturbo V6 Hybrid
V6 benzin, közvetlen befecskendezés, két turbó + villanymotor
567 LE
Legtisztább (zöld) motor
Tesla P100D
Elektromos hajtáslánc két villanymotorral
773 LE
Legjobb sportmotor
Ferrari 3.9 biturbo V8
V8 benzin, közvetlen befecskendezés, két turbó
670 LE
1,0 liter alatt
Ford 1.0 Ecoboost
S3 benzin, közvetlen befecskendezés, turbó
100, 125, 140 LE
1,0-1,4 literig
Peugeot-Citroën 1.2 Turbo
S3 benzin, közvetlen befecskendezés, turbó
110, 130 LE
1,4-1,8 literig
BMW 1.5 Turbo + villanymotor
S3 benzin, közvetlen befecskendezés, turbó + villanymotor
363 LE
1,8-2,0 literig
Porsche 2.0 Turbo
B4 benzin, közvetlen befecskendezés, turbó
300 LE
2,0-2,5 literig
Audi 2.5 TFSI
S5 benzin, közvetlen befecskendezés, turbó
367 LE
2,5-3,0 literig
Porsche 3.0 Biturbo
B6 benzin, közvetlen befecskendezés, két turbó
370 LE
3,0-4,0 literig
Ferrari 3.9 biturbo V8
V8 benzin, közvetlen befecskendezés, két turbó
670 LE
4,0 liter felett
Ferrari 6.3 V12
V12 benzin, közvetlen befecskendezés
740 LE
7 HOZZÁSZÓLÁS
A maga idejében a VW 115le 2.0 is egy bonyolult szerkezet volt. 10év múlva már senki nem fog meghökkeni egy kis turbós motortól sem, hogy mennyire bonyolult(pedig nem az) 20év múlva meg egy elavult szarnak fogod gondolni.30év múlva meg már nem is lehet kapni fos-szilis üzemanyaggal működő autót.50év múlva meg már utak sem kellenek :-)100év múlva meg jön a Terminátor 🙂
Kicsit utnanézve: 2017-es friss Suzuki 1.2: 90LE 120Nm, 1999-es Yaris 1.3 VVTi: 86LE 124 Nm. Na ezért nem ad senki annak a vacakak díjat. Gyagi motort rlgen is csináltak, az egyszerűbb konstrukciójú 115LE VW 2.0 semmivel sem volt megbízhatóbb, mint a bonyolult változó szerepvezérléses 1.6 VTi. Pedig utóbbit szénné kellett pörgetni. Minek díjazni a gagyi motort?
ezt a 1.0-ás ecoboostot én sem értem, na mindegy ők tudják.
egy sima szívó motornak nem fognak díjat adni már 2017-ben 1-2 literes méretben. persze lehetne alacsonyköltségkategória, de akkor a BKV JEGY lenne odaírva. de amúgy van szívó ettől függetlenül, persze a 6300cm3-s V12 nem az alacsonyktsg kategóriába sorolható, ez inkább már bátorságdíj. ki fog kopni.
Az az Ecoboost ami igazából semmivel sem innovatívabb mint azt 1.2tce a Renault-tól, ami valamivel előtte jelent meg egy rakás szabadalommal és újdonsággal. Már akkor sem értettem miért a Ford nyert…….
Ez egy pontosan akkora hülyeség mint az év autója. Ki a fene hiszi el, hogy 6 év alatt senki sem volt képes jobb motort csinálni mint az ecoboost 1 literes.
„Mi inkább adtuk volna a díjat a Suzuki 1,2 literes szívójának, de nyilván nem értünk hozzá.”
Szívónak eleve nem adnak díjat, mert nem követi a trendeket, de az átlag magyar autós hasonló listáján biztos számos szívóbenzin(meg szívódízel) szerepelne, mert a valós (vagy vélt) alacsonyabb fenntartási költség – hacsak elméletileg is -, de díjat érdemel.

Trump betrollkodta magát oda is? 🙂 Hol van a világ legjobb hatásfokú széria benzinese, ami a Prius 4-ben dolgozgat?