Nem indul az autó, de az akku rendben? Mutatjuk, mi lehet a baj!

    3
    1

    Sokan nem gondolnak bele, de a kemény téli fagyok nemcsak minket, de autónkat is megviselik, különösen annak akkumulátorát. Erről az alkatrészről a közelmúltban már szót ejtettünk, így bemutattuk, milyen alkatrészt igényelnek a modern start-stop rendszerű autók és miért fontos, hogy a cserekor is a gyárival megegyező akkumulátort építsünk be. Ugyanakkor a hidegben elvérző, indítani már nem képes akkumulátor sok esetben csak egy hibatünet, nem pedig maga a hiba. Ahhoz, hogy megértsük, ez miért van, gyorsan összegezzük is, hogyan történik az akkumulátor feltöltése, illetve merítése: amennyiben a generátor megfelelően működik, úgy az alkatrész menet közben folyamatosan tölti az akkumulátort. Az így feltöltött, jó állapotú akkumulátor pedig elegendő energiát biztosít az önindítónak, hogy az sikeresen beindítsa a motort. Vagyis ez egy állandó körforgás, amely, ha minden alkatrész hibátlan, még fagyban is rendben megtörténik.
    Igen ám, de mi van akkor, ha valami mégsem működik? Bizony, a motor életre keltésének sikertelensége sok esetben nem is az akkumulátor, hanem az említett egységek egyikének hibájából is eredhet – még akkor is, ha az adott pillanatban éppen tényleg az a kézzel fogható tünet, hogy az akkumulátor nem ad elég áramot ahhoz, hogy az önindító indítani tudjon. Ugyanakkor az akkumulátor lemerülése nem csak abból adódhat, hogy az túlzottan koros, elérte már ciklusa végét, hanem akár abból is, hogy az önindító öreg, kopott, túlzott áramfelvétellel dolgozó. Az elhasználódott önindító ugyanis gyengébben, lassabban forgat, vagyis egy indítás során jobban meríti az akkumulátort. Ráadásul ezt a téli hideg csak fokozza, vagyis hiába jó az akkumulátorunk, könnyen a parkolóban maradhat autónk. Murphy pedig dolgozik, így ne legyenek kétségeink: nagy eséllyel nem otthonunkhoz közel, hanem épp a téli pihenésünk során, például síterepen jön majd elő a hiba. [BANNER type="1"]
    Ilyenkor kézenfekvő az autó betolása. Erre manuális váltós járműveknél még lehetőségünk is van, de akkor sem ajánlott, hiszen a modern, katalizátoros autóknál ilyenkor a katalizátorba is jut üzemanyag, ráadásul ott is ég el, ez pedig súlyosan károsíthatja az alkatrészt. Esélytelen az automata váltós autók betolása, így ha nincs kuplungpedál az autónkban, inkább ne is próbálkozzunk. Ezért aztán a kehesen dolgozó önindítót jobb megvizsgáltatni, szükség szerint cserélni. Persze felmerül a kérdés, hogy mire, hiszen a piacon többféle opció közül is választhatunk. Ár-érték arányban az egyik legjobb megoldást az OE-beszállítói (original equipment, azaz gyári alkatrész) márkák jelentik, amelyek magas minőséget adnak, megfizethető áron. Ezek közé tartozik a Bárdi Autó kínálatában megtalálható Powermax is. A márka által forgalmazott termékek csomagolásaiba csak új, tehát nem felújított alkatrész kerül, ezzel garantálva, hogy az elérhető leghosszabb ideig üzemel majd az alkatrész.
    Cikkszám példák a Bárdi Autó új gyártású Powermax önindító kínálatából
    Cikkszám Bruttó kisker ár Mihez jó? Gyártási év
    PWM89213577 73 582 Ft Citroen Berlingo 1,6 Hdi 2005 – 2011
    PWM89212464 66 319 Ft Ford Mondeo III 2,0 TDCi 2000 – 2007
    PWM89213088 62 989 Ft MB Sprinter 208-416 Cdi 2000 – 2006
    PWM89213793 49 989 Ft Opel Astra F 1,7 TDS 1992 – 1998
    PWM89213557 61 669 Ft VW Golf IV 1,9 TDi 1997 – 2005

    Ahogyan azonban arról már a korábbiakban szót ejtettünk, az indítási folyamat nem valósulhat meg feltöltött akkumulátor nélkül, ehhez pedig jó generátorra is szükség van. Ha ugyanis a generátor nem ad kellő töltést az akkumulátornak, az sem fog tudni kellő energiát adni az önindítónak, az eredmény pedig már ismerős lesz: az autó indításképtelensége.
    Esélyes, hogy a generátorhiba is télen jelentkezik, ilyenkor ugyanis különösen sok fogyasztót használunk: bekapcsoljuk az ablak- és tükörfűtést, feltekerjük a fűtést, maximális fokozaton használjuk a ventilátort, és ha autónkban van, valószínűleg az ülés- és kormányfűtést is igénybe vesszük. Generátor legyen a talpán, amelyiknek ez nem jelent kihívást, de ha az alkatrész jó állapotban van, megbirkózik a feladattal. A legnagyobb igénybevételt azok az autók kapják, amelyeket rövid utakra használnak: ilyenkor gyakran még a motor sem melegszik be, kis utakon pedig csakis a legjobb állapotú generátor képes megfelelően feltölteni az akkumulátort. Ráadásul hidegben csökken az akkumulátor áramleadása, ugyanakkor a motor beindítása nehezebb, hiszen az olaj is dermedtebb.
    Cikkszám példák a Bárdi Autó új gyártású Powermax generátor kínálatából
    Cikkszám Bruttó kisker ár Mihez jó? Gyártási év
    PWM88213306 43 549 Ft Ford Mondeo III 2,0 TDCi 2000 – 2007
    PWM88212930 29 859 Ft Opel Astra H 1,7 CDTi 2004 – 2014
    PWM88212113 31 669 Ft Renault Magane II 1,4-1,6 2002 – 2008
    PWM88212115 36 989 Ft Skoda Octavia 1,9 Tdi 1996 – 2010
    PWM88212186 42 989 Ft VW Transporter IV 1,9-2,4 D 1990 – 2003

    Persze az időjárástól függetlenül is csökkenhet a generátor töltési képessége az évek során, legrosszabb esetekben pedig az alkatrész egyik pillanatról a másikra teljesen meg is halhat – utóbbit jellemzően kontroll-lámpa jelzi a műszerfalon. Ha ez felvillan, jó, ha tudjuk: generátort kell vásárolnunk. Akárcsak az önindítók, úgy a generátorok esetén is igaz a már említett állítás: a legjobban egy OE-beszállítótól származó, magas minőségű, de megfizethető árú, új, tehát nem használt vagy felújított alkatrésszel járunk. Ezért érdemes itt is megnézni a Bárdi Autó Powermax kínálatát, hiszen a szigorú szabványoknak megfelelő, jó minőségű, új generátorok hosszú távú befektetést jelentenek. Zárásképp meg kell jegyezni, hogyha csakis rövid utakon járunk, télen egy-egy külső csepptöltés is jól jöhet az akkumulátornak, ami a törődést hosszabb élettartammal fogja meghálálni.
    Előző cikkÉlveznéd, vagy utaznál? – Stinger vs. Superb
    Következő cikkBajnoki gumiégetés kékoválos módra
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nagyon a jó a cikk, azonban ne feledkezzünk meg arról sem, hogy néha nagyon triviális dolgok is okozhatják azt, hogy nem indul az autó. Saját tapasztalatokból kettő:
      – eloxidálódott akku saru – kis tisztogatás megoldotta.
      – Önindító saruja lecsúszott az önindítóról – vissza kellett rakni és megszorítani.
      Ne essünk azonnal kétségbe, nézzük végig az indításban részt vevő minden pici alkatrészt. ;’l
      Kellemes Ünnepeket!

    2. Ez a cikk, a kényelmes, anyagiakkal jól elengedett olvasóknak íródott. 1984-ben vettem az első kocsimat, egy Renault 4-es volt, S azóta a Wartburgtól a Mercedesig sokféle autóm volt. Nem egyszer találkoztam indítási problémákkal, de új önindítót, vagy generátort még sohasem vásároltam. Ezek az alkatrészek kis hozzáértéssel gazdaságosan javíthatók.