Nem kacsa: Kínának fogunk autót gyártani, Mercedest

    0
    3
    Nem hivatalos forrásból már tegnap felbukkantak a B-osztály utáni második magyar, kecskeméti gyártású Mercedes fotói, ám a gyártó ma adott ki hivatalos közleményt – a fotók társaságában. Mint abból kiderül, a gyáriak már ma megmutatják Los Angelesben az Avant/Garde Diaries rendezvényen, s egy példány ott is látható lesz május 10-ig, míg egy másik prototípussal az április 23-május 2. között tartott Pekingi Autószalonon tartják a modell premierjét – így aztán oda is jut kellő újdonsága a Mercedesnek.
    A jelenlegi információk szerint kizárólag Magyarországon gyártandó, vélhetően a Concept Style Coupétól alig különböző CLS Európa mellett Kína és az Egyesült Államok piacán is kapható lesz, kidolgozása miatt ára is prémiumosnak várható, annak következtében pedig vélhetően elegendő is lehet majd a hazai üzem kapacitása.
    Miként azt Gorden Wagener, a Mercedes-Benz dizájnfőnöke kifejtette, „a szériaközeli Concept Style Coupé az avantgárd design új mércéje a középkategóriában“, majd hozzátette: „lélegzetelállító arányok, érzéki, lendületes felszíni modellezés és szoborszerű felületek fejezik ki dinamikus formanyelvünket.“ Utóbbiakból kiolvasható, noha az A- és a B-osztály legfeljebb kompaktnak nevezhető, a velük rokon, alapvetően fronthajtású – de a 4Matic összkerékhajtás opcióját is megadó – padlólemezre épülő tanulmány már a középosztályba tart. Méretéről egyelőre csak nem hivatalos információk létezik: állítólag 4,6 méter hosszú.
    Az A-osztály koncepciómodelljének orrát hordó és vonalait tovább íveltető Concept Style Coupé erőteljes, dinamikus formát kapott domborított motorháztetővel, gyémánthatású hűtőmaszkkal, a vonalakat kiemelő Alubeam fantázianevű ezüstszínű fényezéssel, LED fényszórókkal.

    Az oldalnézetet meghatározó vonalak dinamikát hivatottak sugározni, a kecses külső tükrök már most biztos, hogy csak a koncepciómodell sajátjai, a 20 colos, turbinaszerű, nagyon sportos kerekek utóbbira is passzolnak, s nem kizárt, hogy majd szériában is elérhetők lesznek. A küllők lyuggatott szegecsei ismét a gyémánttémára épülnek. Az oldalablakok keret nélküliek, és nincs B-oszlop sem.
    A karosszéria hátulján dupla kipufogóvég és diffúzoros lökhárító mutatja: nem csak stílusos, sportos is a kis szedán, melynek utastere egyelőre négy szeparált üléses, panorámatetővel világosított. Műszerfalán a kombinált műszerblokk két csőkerete szabadon áll, és külön-külön üvegezésű. Irányjelzéskor a csövek gyűrűje villog. A műszerfaltól hosszú, az utastéren végigívelő középkonzol húzódik hátrafelé beágyazott szellőzőkkel és rakodóval a hátsó utasok részére is. [BANNER type="1"]
    A beltér színösszeállítása világosszürke és antracit árnyalatú, komornak mégsem nevezhető, neonzöld szegélyek és díszvarrások dobják fel a diszkógömböt – többek között a műszerfalon, a kormánykeréken, az üléseken és az ajtóbetéteken. A gyáriak szerint nemes anyagok és igényes kidolgozás gondoskodnak a kiváló minőségi hatásról, s nem takarékoskodtak a bőrrel sem: a műszerfal alsó részét a felső blokk antracit színű Alcantara bevonatával kontrasztos fehér hasított bőr borítja. A sportkormányt jól markolható vadbőrrel húzták be, a krómozott dekorációk és a kezelőfelületek feketére eloxáltak. Az integrált fejtámlájú négy sportülés az új A-osztály sportváltozatából származik.
    A műszerfali szellőzők formája alapvetően sablonos, részleteivel azonban sugárhajtású repülőgépek hajtóműveire emlékeztetnek. Háttérvilágításuk a beállított hőmérséklettől függően változtatja a színét: kék, amikor hideg friss levegőt fújnak be, vörös, amikor fűt a meleg légáramlat. Közepes hőmérsékletnél sárgásan fluoreszkálnak, így a klíma vezérlőpaneljének vizslatása nélkül is megállapítható, hogy épp milyen levegő fújdogál.
    Az autó internetelérését nem csak az utasok, maga az autó is használhatja, hogy szoftvereit műhelylátogatás nélkül frissítse, álló helyzetben, például egy kávézó mellé parkolva szintén használható a Concept Style Coupé vezeték nélküli hálózata.
    Nem titok, hogy a Concept Style Coupé – CSC szériagyártásban is kizárólag az A- és a B-osztály csúcs-erőforrásait kapja majd meg, egyelőre pedig az A25, 2.0 literes, közvetlen befecskendezésű 211 lóerős benzinesét teszik orrába, amelyet duplakuplungos 7G-DCT automatával és 4Matic összkerékhajtással párosítanak, s a gyáriak vele – egyelőre számok nélkül – sportos menetdinamikát, valamint kifejezetten szerény fogyasztást ígérnek.
    Előző cikkAkkumulátor robbant a General Motors fejlesztőközpontjában
    Következő cikkHasználtteszten a legolcsóbb dízel Qashqai. Ijesztő?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.