hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNem kellett sokat várni rá: Volkswagen Golf VII GTD

Nem kellett sokat várni rá: Volkswagen Golf VII GTD

Első megjelenésekor is forradalmár volt a Golf GTD, a hetedik generációs Golfon alapuló sportos dízelmodell pedig ismét új dimenziókat nyit.



Már több mint 30 éve létezik Golf GTD, elsőként ugyanis 1982-ben, a Golf II-ből mutatkozott be, s új fogalomként vezette be a turbódízelmotoros sportos kompaktmodellt. A stílusában a Golf GTI-hez hasonló, ám annál sokkal takarékosabb GTD azóta is sláger a forró ferdehátút keresők körében.


A hetedik generáción alapuló GTD az idei Genfi Autószalonon, március 5-én fog debütálni, motorja 2,0 literes CR TDI 184 lóerővel és 380 Newtonméter, 1750 és 3250 1/perc között konstans nyomatékkal, 7,5 másodperces 100 km/órára gyorsulással, 230 km/órás végsebességgel és 4,2 l/100 km ígért kombinált fogyasztással, valamint Euro6-os emissziós normával. Nem csak minden eddiginél erősebb és dinamikusabb, hanem minden eddiginél takarékosabb és tisztább üzemű is. Váltója alapesetben 6 fokozatú kézi, opcióként 6 fokozatú DSG (az 1,4 literes turbósban próbált 7 fokozatú nem bírná el a nyomatékot). [BANNER type="1"]



Kívülről sötétített burás LED-es hátsó lámpák, LED-es rendszámtábla-világítás, krómozott kipufogóvégek, 17 colos (225/45-ös abroncsokkal szerelt) alufelnik, küszöbspoiler, diffúzoros hátsó lökhárító és méretes tetőszárny különbözteti meg a sportfutóművel és természetesen elöl is egyedi lökhárítóval szerelt GTD-t a többi Golftól. Utasterében sportülések, fekete tetőkárpit, vágott aljú sportkormány, fémpedálok és lábtartó, GTD feliratok a váltógombon és számos egyéb helyen mutatják a specifikációt. Alapáron jár hozzá az automata klíma, az első-hátsó parkolóradar és az érintőképernyős audiorendszer is, valamint a GTD – szemben a felármentesen csak szürkeként kínált többi Golffal – három izgalmas színben, feketeként, pirosként és fehérként is alapáron rendelhető. Németországban 29 350 eurós alapárral már márciustól. A hazai piacon azonban inkább csak az év második felében, a nyáron várható a GTD megjelenése, legjobb esetben is 8,5, de inkább 9 millió forintos alapáron.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Kicsit zavaros ez a Golf. Kb 9 milliós árával a „spórolósoknak”? Ellentmondásban vannak a dolgok. Kis fogyasztás 7,5s-os gyorsulás és 230-as tempó mellett? Aki teljesítményt akar, ahhoz energia kell. 4,5L-es fogyasztást akaróknak ezek a paraméterek feleslegesek. A 4,5L autópályán, masszív 90-es tempót tartva, sok sok kilométeren át tartva elérhető, ez igaz. De 200-nál??? Olyan „vizet prédikál, de bort iszik” érzésem van.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek