hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem lesz gyári hondás Michelisz Norbi

Nem lesz gyári hondás Michelisz Norbi

Bár gyári hondás ajánlatot is kapott, a WTCC tavalyi negyedik legjobbja, Michelisz Norbi idén is a Zengő Motorsport versenyzője marad.


Tavaly negyedik lett a WTCC-n a Zengő Motorsport színeiben indult és idén is ott induló Michelisz Norbi, aki azóta kétszer is tesztelt a gyári csapattal. Állítólag igen komoly ajánlatot is kapott tőlük, de a régi csapat számára értékesebbnek bizonyult. Így aztán az idei szezonban is a Zengő Motorsport pilótája lesz.




A magyar csapat csütörtöki közleménye szerint a 30 éves versenyző az idén is 5-ös rajtszámmal, egy Honda Civic volánja mögött áll majd rajthoz a WTCC futamain. Michelisz – akit továbbra is főtámogatóként segít a MOL-csoport – tavaly futotta legeredményesebb szezonját a WTCC-ben, 201 ponttal zárt az összetett negyedik helyén, és csak a három gyári Citroënnel versenyző pilóta előzte meg. A túraautó-vb mezőnye idén május első hétvégéjén látogat a Hungaroringre. Élőben akkor lesz a legegyszerűbb megtekinteni a hazai sztárpilótát.
[BANNER type="1"]
Az alábbiakban a stratégiai szereplők és a partnerek véleményét, nyilatkozatait gyűjtöttük össze egy csokorba; beszéljenek a tűzhöz legközelebb álló emberek az idei szezonról:
  1. Kelenvölgyi Ágnes, a MOL Csoport szintű szponzorációs vezetője: Norbert a túraautó-világbajnokság egyik legjobb versenyzője, mi pedig örömmel támogatjuk és adunk lendületet ahhoz, hogy ambícióit követve világbajnokká váljon. A vállalat egyébként is szorosan kötődik a motorsporthoz, hiszen a Csoport tagvállalataként a Panta Distribuzione S.p.A. a WTCC hivatalos üzemanyag-beszállítója. Az együttműködésben is megjelenik a MOL Csoport vállalati törekvése: a Csoport kiemelkedő tehetségeket és sportolókat támogat álmaik, életcéljuk valóra váltásában – ahogy a sportban, úgy az üzleti életben, az olaj- és gázipar területén is.
  2. Szabó Gábor, a Honda Hungary képviselője: A holtszezonban több alternatíva is felbukkant a sajtóban Norbi idei évét illetően. Mi a Honda márka képviselőjeként mindegyik lehetséges irányvonalat támogattuk, üdvözítettük. Azt gondolom, ez teljesen érthető, hiszen ha Norbi még szorosabbra fonja a köteléket márkánkkal, számunkra az is pozitív irányvonal, és ha honfitársként gondolunk a Zengő Motorsportos folytatásra, akkor annak is nagyon örülünk, hogy az eddig is sikeres magyar egység együtt folytatja és még komolyabb babérokra törhet. – jelentette ki Szabó Gábor a Honda Hungary képviselője, majd így folytatta – A motorsport részlegünk kifejezetten nagyra tartja Norbi képességeit és eredményeit, és emellett márkánk vezetői nagyra értékelik a Zengő Motorsporttal felépített partneri viszonyt is. A kettő kombinációja pedig azt eredményezi, Norbi és a csapat előtt megnyílik a még szorosabb együttműködés és a még szebb eredmények elérésének lehetősége. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország legnépszerűbb sportolója, magyar csapatban, magyar támogatókkal a háta mögött világviszonylatban is a legjobbak között lehet, és mindez egy Honda fedélzetén történik. Hajrá Norbi!!!
  3. Juni György, a Zengő Motorsport ügyvezetője: Nagyon jó érzés volt látni és megélni ezt a nagy összefogást, ami össze akarta tartani Norbit a zengős csapattal. A MOL Csoport kiemelt támogatásával a fejlődésre törekszünk, és arra, hogy megháláljuk a bizalmat. A lehető legtöbb örömet szeretnénk szerezni a közönségünknek! A legkisebb támogatóink is sokat tettek, azért, hogy ez megvalósuljon, nekik is nagyon köszönöm!
  4. Zengő Zoltán, A Zengő Motorsport csapatvezetője: Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk mind a MOL Csoporttal, mind a Hondával, így ezt a WTCC szezont is együtt folytatjuk tovább, és a pilótánk Michelisz Norbert. Ugyanakkor ez nagy felsőséget is ró ránk, hiszen a tavalyi világbajnoki negyedik helyezést szeretnénk felülmúlni. Ez lehetetlen feladatnak tűnik, de aki ismer engem és a csapatot, az tudja, hogy szeretjük megvalósítani a lehetetlennek tűnő feladatokat és mindent megteszünk, hogy álmainkat megvalósítsuk. Remélem, hogy a közös álmunk tovább folytatódik, és még sikeresebb leszünk idén, mint tavaly.

[/i]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek