hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNem nőtt, nem vállasodott, mégis büszke a Kia a Carensre

Nem nőtt, nem vállasodott, mégis büszke a Kia a Carensre


Éppen csak hírt adtunk a Kia új tengerentúli, illetve ázsiai kompaktjáról, máris itt egy újabb friss modell a – jól láthatóan – legdinamikusabban fejlődő koreai márkától. Ez pedig nem más, mint az Európa és a világ számára egyaránt a szeptember 27-én, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó Carens, melynek kapcsán ezúttal nem írhatjuk le a szokásos, „minden dimenzióban nagyobb, mint elődje” fordulatot, ugyanis nem az. Sőt, a Kia ezúttal azt hangoztatja, hogy az egyelőre mindössze egy gyári rajzból ismerhető kompakt egyterű keskenyebb és alacsonyabb a 2006-ban érkezett, 4,55×1,82×1,72 méteres, valóban nem túlzottan kompakt kifutó nemzedéknél.
[BANNER type="1"]
Az újdonság hosszáról egyelőre hallgat a gyár, ahogyan arról is, hogy széltével és magasságával mennyivel lesz kisebb a mostaninál. Szintúgy nem tudjuk egyelőre, hogy a farával erőteljesen az ősztől egyébként háromhengeres motorral, az Év Motorjával is várható Ford C-MAX-ra emlékeztető egyterű kínálatában megmarad-e a hétüléses verzió, mindenesetre vélhetően igen, ugyanis a tengelytáv még a mostani, szintén nem szerény 2,7 méteresnél is nagyobb lesz – még nem ismert mértékben.



Egyelőre még a dizájn áll a középpontban, ami teljesen új, a márka sportos vonalait és az MPV-k praktikus kialakítását hivatott elegyíteni, természetesen jelentős mai divattal, továbbá krómozott ablakkeretekkel. Egyéb részleteket szeptember 27-én 17:30-ra ígér a Kia, a hivatalos bemutató ugyanis akkor lesz, de azért nem fogunk nagyon meglepődni, ha egy-két információ, illetve kép korábban is „kiszivárog” majd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular