hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNem szavazták meg a dugódíjat

Nem szavazták meg a dugódíjat

Érdekes döntés született, az Országgyűlés nem fogadta el a fővárosi behajtási díj bevezetését lehetővé tevő törvénymódosítást.


Miután júniusra végre konkrétumokat hallhattunk a budapesti, egészen pontosan inkább pesti – ugyanis az érintett terület zöme oda esett volna – dugódíjról, s tavaly októberben még azt hallhattuk, hogy azt be kell vezetni, hiszen nélküle nem lesz talpra állítható Budapest tömegközlekedése, be kell vezetni, nélküle ugyanis elveszítjük, visszafizetni kényszerülünk a 4-es Metró EU-támogatását, mintegy 150 milliárd forintot, kiderült, hogy ahhoz senki sem ragaszkodik, az nem is annyira szükséges. Így az áprilisban még jövő nyártól biztosnak mondott fővárosi behajtási díj már biztosan nem lesz felállítva.


E hét utolsó munkanapján ugyanis az Országgyűlés elé került a György István főpolgármester-helyettes által beterjesztett módosító indítvány, mely lehetővé tette volna, hogy a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazást kapjon a személyforgalmi behajtási díj (dugódíj) bevezetésének rendeleti szabályozására. Nem lesz azonban erre lehetősége – egyelőre, ugyanis az Országgyűlés 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta az említett módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban. Nemmel szavazott a javaslatra maga György István is, aki korábban Bagdy Gáborral, a főváros pénzügyi főpolgármester-helyettesével közösen nyújtotta be az indítványt.


Mint az az ezt követően a Budapest weboldalán publikált közleményből olvasható, sem Tarlós István, Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez.
[BANNER type="1"]
Teljesen azért nem javasolt rossz álomból felébredve elfelejteni a dugódíjat, mint az György István is írja „… a dugódíj bevezetésével kapcsolatos tanulmányok most készülnek, hiszen az Európai Bizottság vonatkozó határozata és a Magyar Kormány, illetve a Fővárosi Önkormányzat között a közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozása biztosítása érdekében megkötött megállapodás szerint a fővárosnak előkészítő feladatai vannak.

Amennyiben a tanulmányokból az derül ki, hogy bármilyen okból a dugódíj bevezetése idő előtti vagy alkotmányossági aggályok miatt nem javasolt, a Kormánnyal emiatt, de a 2013-as költségvetés tervszámainak ismeretében egyébként is haladéktalanul egyeztető tárgyalásokat kell folytatni a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldására, mert a hiányzó források pótlására az elvi lehetőségek tárháza helyett most már érdemi megoldásokat kell találni. Ugyanakkor természetesen azonnal meg kell kezdeni a személyforgalmi behajtási díj bevezetésének kötelezettségét rögzítő dokumentumok módosítását előkészítő tárgyalásokat is.


Az imént olvasott hír címe az utóbbi sorok miatt nem lehet „Budapesten nem lesz dugódíj, az ugyanis csak a pillanatnyi állapot szerint igaz, immár, illetve egészen pontosan egyelőre, törvényi gátja is van a bevezetésnek, nem csupán a technikai előkészítő munka vélt kivitelezhetetlensége. A jó hír tehát csak részint jó hír, jövő nyártól mégsem lesz dugódíj, a bizonytalanság azzal kapcsolatban azonban egyelőre megmarad.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek