szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapNem tudni miként, de állítólag lesz e-útdíj még idén

Nem tudni miként, de állítólag lesz e-útdíj még idén

Közel egy éves az elektronikus, nyomkövetésen alapuló, megtett úttal arányos útdíj, azaz az e-útdíj idén július 1-re ígért bevezetése. Már akkor sem volt titok, hogy mindez a nehéz tehergépjárművek számára lesz először kötelező, s kezdetben a személyautósok saját akaratukból sem választhatják majd – idővel persze nekik is lehet majd rá lehetőségük. Hogy miként, azt persze […]


Közel egy éves hír az elektronikus, nyomkövetésen alapuló, megtett úttal arányos útdíj, azaz az e-útdíj idén július 1-re ígért bevezetése. Már akkor sem volt titok, hogy mindez a nehéz tehergépjárművek számára lesz először kötelező, s kezdetben a személyautósok saját akaratukból sem választhatják majd – idővel persze nekik is lehet majd rá lehetőségük.


Hogy miként, azt persze egyre kevésbé lehet tudni, ugyanis a szeptember végén hirdetmény közzétételével indított, „a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson nyertes pályázó, azaz a legalacsonyabb, 34,89 milliárd forintos ajánlatot tevő Getronics Magyarország Kft. visszalépett.

Az okok hátterében állítólag a Getronics számára is váratlan fordulatok állnak, közleményük szerint egyik versenytársuk gyakorolt nyomást az alvállalkozókra, hogy lehetetlenítsék el a kivitelezést.


Az eredeti tervek szerint a szerződést december 27-én írták volna alá a tender-nyertes, ám a Getronics január 14-én 30 napos haladékot kért és kapott, hogy tovább tárgyalhasson az alvállalkozójával, majd január 18-án szombaton tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelőt, hogy az ajánlat kihirdetését követően az alvállalkozóival történő egyeztetések alapján „nem látja biztosítottnak a szerződésszerű teljesítést biztosító együttműködést, ezért a szerződést nem írják alá.[BANNER type="1"]


Ez a „részletkérdés ugyanakkor állítólag nem lesz befolyással – a mostani díjaknál jóval drágábbnak ígérkező – e-útdíj, idei bevezetésére. Dátumpontosítás egyelőre nincs, de a július 1-jével történő bevezetést erős kétségekkel fogadhatjuk. A korábbi pályázaton is induló Hungarian Motorway Konzorcium már szombaton jelezte, hogy ismét versenybe szállna az elekrtonikusútdíj-tenderen, ám az újabb kiírás részletei, főként a dátumokra vonatkozóan egyelőre nem ismertek, így aztán a fuvarozók sem tudhatják még, hogy az év második felétől milyen úthasználati díjakkal kalkulálhatnak, milyen áron ajánlhatják szolgáltatásukat.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A legnagyobb baj megint az egy helyben való toporgás!Ebben az országban sír mindenki,hogy nincs pénz.A magyar tranzit út a külföldieknek Ukrajna Románia v. Szerbia felé KB 350 KM.Erre a szerencsétlenek a nehéz tgk kategóriában fizetnek 1 napi matricát 3000 forintot,kifizetik/röhögve/mert nem tudnak más fele menni,aki nyugat Európába tart!Nézzük a külföldet-Ausztria:Hegyeshalom-Suben/német határ/szintén KB 350 KM ezért az útszakaszért ott 150EUR-t kell fizetni ami közel 50000 ezer forint!!!!!!Az összegek nem teljesen pontosak,de viszonyításhoz elég és ott is kifizetik,mert kénytelenek!Nálunk a tized részét fizetik mint akár a SK_CZ vagy az A tranzitot használják itt hagyva a szemetet,koszt,bűzt,út kárt,és még nem is tankolnak!Szerintem igenis fizessenek,hamár ugyis kifizettük az áruban meg a kaján eddig is mi a lakosság!!!!Persze a fuvarozók meg sírnak-miért is????15 évig Nemzetköziztem lenne mit mesélnem! Üdv Sugaras

  2. Az biztos hogy lessz, e országban kihasználnak mindent a pénzbehajtásra.
    A benzinben már fizetünk /nem kevés/ útdíjjat, sarcolnak a balesetadóval még ha nem is okoztunk soha balesetet, és ne soroljam már az autósoktól mennyi pénzt szednek be!!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek