kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNem változnak az üzemanyagárak

Nem változnak az üzemanyagárak

Noha az elmúlt héten mind a benzin, mind pedig a gázolaj világpiaci ára apadt, itthon nem csökkennek az árak.


Míg júliusban három egymást követő héten is emelkedtek a hazai üzemanyagárak, s így összességében literenként 19 forinttal lett drágább a benzin, s 23-mal a gázolaj, reményt kelthetett a múlt hét, mely során a nemzetközi árak apadtak. A piaci elemzők akár 5 forintos ármérséklést is jövendöltek a hazai kutak esetében, ám megjegyezték, hogy az ármérséklés akár el is maradhat, hiszen a Mol nem minden esetben a piac által diktált mértékben módosítja nagykereskedelmi árait. A holtankoljak.hu információi szerint az elmúlt hetek jelentősnek tűnő, mintegy 5 százalékos áremelkedése sem volt olyan mértékű, mint amilyet a korábbi számok indokoltak volna. Így aztán most hiába estek a nemzetközi árak, a holtankoljak.hu értesülései szerint a Mol nem változtat, marad a benzin 424-425 forintos, illetve a gázolaj 432-433 forintos átlagos ára.
[BANNER type="1"]
A gyakorlatban mindez töltőállomástól függően 410-450 forint közötti, még az azonos hálózatok töltőállomásai között is számottevően eltérő árszintet jelent.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. GÁTLÁSTALAN rabló banda uralja az országot, a világon itt a legdrágább az ü-anyag!!! Csökken a piaci ár, soha ilyen erős forint de nálunk csak drágul !!! Igen mert az államkasszát kilopták és tölteni kell !!! Sajnos már nem csak az autósokat , minden magyart bünözönek néznek…ugyanis a költségvetésben már sok milliárd bevételt terveztek a büntetésekből azaz fejenként 5000,-ot !!!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek