Német igényeket elégítenek ki a kecskemétiek

    0
    3
    Lehet, hogy prémiumautó-gyártó nagyhatalom lesz hazánkból? Az Audi győri sikerei után a Mercedes-Benz is megkezdte magyarországi termelését, elindult a tavaly ősszel bemutatkozott B-osztály magyarországi gyártása – mindössze 4 évvel a helyszín kiválasztását követően.
    Az ünnepélyes megnyitón Dr. Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója és a Mercedes-Benz Cars vezetője, valamint Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét és a hatszáz magyar, illetve német vendéget üdvözölt. A sajtókonferencián Dr. Dieter Zetsche kihangsúlyozta az új gyártóüzem jelentőségét: „A gyártás kecskeméti beindításával megkezdődik a Mercedes-Benz offenzívájának második lépcsője a prémium-kompakt-szegmensben. A rastatti és kecskeméti gyárak együttműködésének köszönhetően most már elegendő a kapacitásunk, hogy ki tudjuk elégíteni – részben új – vevőink igényeit a prémium-kompakt-szegmensben.

    Ezzel összefüggésben Dr. Dieter Zetsche bejelentette, hogy az új üzemben gyártják majd a Mercedes-Benz új kompakt-autó generációjának egy további modelljét is, a kémfotón már tavaly látott négyajtós kupét. Az üzem fejlesztése során pedig a dolgozói létszámot a mostani 2500-ról több mint 3000-re növelik.
    Dr. Dieter Zetsche méltatta a magyar, a német és más nemzetiségű munkatársak munkáját is a projekt megvalósítása során: „Ez a csapat megmutatta, hogy miképp építjük ki az elkövetkezendő években világszerte személyautó gyártási kapacitásunkat. Ezzel megteremtjük a Mercedes-Benz 2020-as növekedési stratégiájának alapjait.
    Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője is áradozott: „Történelmet írunk: kevesebb, mint négy évvel a befektetési döntés után valósággá vált a „Mercedes-Benz Made in Hungary”. Mostantól megmutathatjuk, hogy fontos pillére vagyunk a Mercedes-Benz termelési hálózatának. Az alapos előkészületeknek köszönhetően a legelső autótól kezdve a megszokott Mercedes-Benz minőséget tudjuk gyártani.
    Az első hazai gyártású Mercedes-Benz B-osztályt árverésre bocsátják. A bevétel teljes összege a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi szervezetének munkáját segíti.
    A mintegy 800 millió eurós beruházással telepített kecskeméti gyár elsőként a B-osztály, a tavaly novemberi piacra lépése óta óta érkezett több mint 100 ezer megrendelését segíti kielégíteni, de később újabb kompakt modellek is várhatók az alföldi üzemből, mely szoros együttműködésben áll az azonos modellt készítő rastatti gyárral.
    Miként azt a Mercedestől megtudtuk, a B-osztály közös gyártása Rastattban és Kecskeméten lehetőséget ad a két üzem gyártókapacitás-kihasználtságának rugalmas és optimális irányítására. A kapacitások rugalmassága jelentősen hozzájárul a két üzem gyártásának gazdaságosságához. Az új kompakt-generáció modelljeinek közös platformja ugyanis a gyártás teljes típus-átjárhatóságát biztosítja: elvben egy és ugyanazon futószalagon állítható elő az új generáció valamennyi modellje – mindegyik változatban és tetszőleges sorrendben. [BANNER type="1"]
    A termelési együttműködéshez hozzátartozik a két üzem hatékony logisztikai irányítása is, amely elsősorban a vasúti közlekedésen alapul: ez az új kelet-nyugati vasúti összeköttetés a tavalyi év óta egészíti ki a már korábban is létező észak-déli kapcsolatot a német motor-, illetve járműgyárak között. A német telephelyekről főképp karosszéria-elemeket, motorokat, sebességváltókat és egyéb komponenseket szállítanak Kecskemétre. 2013-tól az elkészült járművek nagy részét is vasúton szállítják el a kecskeméti gyárból. A rendszer teljes kiépülésekor ez évente 60 ezer tonnát elérő CO2-megtakarítást eredményez, és ami mindenki számára látható: közútjainkat sem fogja leterhelni.
    Műszaki beállítottságúaknak csemege, hogy a kecskeméti üzemet – elsőként a konszern személyautó-gyárai közül – teljes mértékben háromdimenziós digitális tervezéssel készítették. Ez fontos előfeltétele volt a munkafolyamatok pontos ütemezésének, illetve a határidő- és költség-tervek betartásának.
    Az üzemben a legmodernebb, környezetkímélő technikát alkalmazzák: a fényező üzemben például a száraz leválasztásos innovatív eljárás bevezetésével a világ egyik legmodernebb és -humánerőforrás-kímélőbb fényezési technológiája valósul meg. A teljes energiakoncepció kidolgozása során is a hatékonyság állt a figyelem középpontjában. Erre példa a gyártócsarnokok hővisszanyeréses szellőzőtechnikája, a világítást biztosító nagyhatékonyságú sínes lámpatestek, valamint a két kombinált ciklusú fűtőerőműblokk, melyek az áram- és hőellátást biztosítják.

    A helyieknek örömhír, hogy az új üzem a – állítólag – a környék legattraktívabb munkaadója – nem utolsósorban az alkalmazottak szakképzettsége miatt. Valamennyi új dolgozó intenzív képzésen vesz részt, egyrészt a kecskeméti üzem saját képzési központjában, másrészt németországi telephelyeken, elsősorban Rastattban. Ez az alapos és magas színvonalú felkészítés jelentős szerepet játszik abban, hogy az új üzem kezdettől csúcsminőségű Mercedes-Benz autókat állít elő.
    A képzett munkaerő iránti későbbi igényt stratégiai partnerekkel biztosítja a kecskeméti Mercedes-Benz gyár. Újdonság a német mintán alapuló színvonalas duális szakmai képzés, amelyet Kecskemét városával és a Bács-Kiskun Megyei Ipari Kamarával közösen valósítottak meg. Az első 34 szakmunkás tanuló képzése 2011-ben indult, szeptembertől további 36 tanuló vehet részt a duális szakképzésen.
    Az új gyár a hazai műszaki felsőoktatásra is jelentőst hatást kíván gyakorolni, a felsőfokú oktatásban a Mercedes-Benz gyár és a Kecskeméti Főiskola együttműködésével valósul meg a főiskolai gyakorlatorientált duális képzés. Az első hallgatók 2012 szeptemberében kezdik meg tanulmányaikat. Cél, hogy ez a főiskola legyen Magyarországon az autóipar magas szinten képzett szakembereinek egyik legjobb tanintézete.
    A beruházás a magyar cégeknek is jó üzleti lehetőségeket kínál, illetve kínált már az építkezések során is. A magyar gazdaság számára óriási előnyt jelent a telephely kiválasztása: a gyárépítési munkák több mint 90 százalékát magyar cégek nyerték el. A gyár üzemeltetésével kapcsolatban pedig további lehetőség nyílik a helyi vállalkozók, például szolgáltatók és iparosok számára is. Az új kompakt-autók gyártásához szükséges alapanyagok vonatkozásában 17 magyarországi telephellyel rendelkező beszállító nyert el tekintélyes, több százmillió eurós megrendeléseket.
    A hazai piacon – a szegmens hanyatlása és a vevőkör fizetőképtelensége miatt – már nehezen eladható, de továbbra is a mi autónknak számító Suzuki mellett tehát a 20 éve gyártani kezdett, „villámos Opel Astra után új autója van hazánknak, nem is akármilyen, csillagos!
    Előző cikkCsalt a fotóval a Shelby, de az új csúcs Mustang így is lenyűgöz
    Következő cikkMegérkezett a legmérgesebb Twingo
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.