Újra képbe került az A7. Most 24 000 darab, 2010 és 2013 közötti dízelt vádolnak csalással. Júliusban kezdődhet a visszahívás
A német kormány újra mérges, a házkutatások úgy látszik, sikeresek voltak az Audi háza táján, a dízelbotránynak még koránt sincs vége. Most ugyanis további Audi dízelekről derült ki, hogy csalószoftvert használtak az emissziós tesztek során. Korábban a 2009 és 2015 között gyártott, 3.0 V6 TDI motorokkal szerelt A6, A7 és Q7 modellek voltak érintettek, az Egyesült Államokból ki is tiltották őket. Most a német prémiummárka 24 000 további modelljét vádolják csalással, amik között ismét van A7, új játékosként pedig A8 is. A Német Közlekedési Minisztérium joggal feldúlt, szerintük a megengedett NOx értékek kétszeresét produkálták a vizsgált motorok.
[BANNER type="1"]
Korábban nem került képbe, most már viszont az A8 is érintett a dízelbotrányban
Az Audi gyorsan reagált a vádakra, mind a 24 000 példány visszahívását elrendelte, ezekből egyébként 14 000 Németországban került értékesítésre. Szerintük autóik valóban túlléphetik a megengedett nitrogén-oxid kibocsátási szintet „bizonyos vezetési körülmények között. A gyáriak hozzátették, hogy a motor és a váltó vezérlőegységek érintkezési hibája okozhatta a hibás mérési adatokat. Az érintett dízelek 2010 és 2013 közötti V6 és V8 TDI-k. A visszahívás júliusban kezdődhet, a szoftvercsere félórás művelet lesz az Audi szerint. Amíg a Volkswagen-csoport tovább kapja a pofonokat, a General Motors dízel pickupjait és az FCA bizonyos modelljeit is vizsgálják.






A rengeteg emberélet kioltása miatt
[url]http://index.hu/tudomany/2017/05/16/evente_38_000_ember_meghal_a_dizelfust_miatt/[/url]
minimum kötelezővé kellene tenni a jármű szoftverfrissítését és nem úgy, ahogy mo-on, azaz rábízzuk a tulajdonosra, hogy elvégezteti-e.
Az egész VW-t az EU-ban [b]is[/b] meg kellene büntetni, hiszen több tízezer embert tesz el láb alól évente. Példátlan a fogyasztóvédelem teljes hiánya ebben az ügyben! 🙁