A hármas sorozat után a 4-es megújítása következik, kupé, kabrió és kupés négyajtós is várható belőle (Forrás: Autocar)
Kétség sem fér hozzá, hogy a 3-as sorozat az egyik alappillére a bajorok kínálatának, a tavaly debütált G20-as sorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bizonyos pontokon még az ötöst is túlszárnyalja. A BMW még a 2010-es évek elején döntött úgy, hogy a kupé és kabrió változatok jelölése ezentúl páros számmal kezdődjön, így a hármas kupé és kabrió kivitelét 2013-tól már 4-esként kell keresni. Az új 4-es kupét már mozgás közben tesztelik, az Audi A5 és a Mercedes C-osztály Coupe bajor ellenfelének vonalai a nagyobb 8-as kupéra hajaznak, az ívelt motorház és a tető vonala is a nagyobb testvért idézi.
[BANNER type="1"]
A vonalakat a 8-astól, a részleteket a hármastól örökölheti a hamarosan érkező 4-es kupé (Forrás: Autocar)
Motorok tekintetében a 3-as sorozatot is hajtó egységek megjelenésére lehet számítani, a gyengébb modellekbe kétliteres négyhengeres, az erősebbekbe pedig háromliteres sorhatos blokk kerülhet. BMW-s források szerint a benzinesek sorát a 420i nyitja, amely a 430i-vel folytatódik és az izmos M440i xDrive-val végződik, ám később várható az M4 megjelenése is, a dízelpártiak pedig a 420d és a 430d közül választhatnak. Persze hibrid sem maradhat ki a kínálatból, ezt a variánst 430e néven kell majd keresni, itt egy kétliteres benzines, illetve egy váltóba épített villanymotor adja majd a hajtást, a modell összteljesítménye 252 lóerő lehet. A négyes sorozat második generációját megkoronázó M4-es orrába várhatóan háromliteres sorhatos kerül 510 lóerővel, nyolcfokozatú automatával és összkerékhajtással. A szellős 4-es BMW-re vágyókat is hamarosan várják a szalonokban, ugyanis jövőre érkezik a nyitható tetejű változat, pletykák szerint dobják a keménytetőt, helyette az új 4-es Cabrio vászontetővel fogja elszigetelni a külvilágot, a 4-es sorozat harmadik tagja pedig a 4 Gran Coupé néven érkezik.
Nem kedveznek a trendek a kupé és a kabrió modelleknek, ennek ellenére elkészül a 4-es második generációja, a német riválisok is indítanak versenyzőt ebben a kategóriában (Forrás: Autocar)










