A konnektoros hibrid új Toyota Prius a zöld rendszám megkapásához szükséges 25 emissziómentes kilométer helyett annak dupláját is tudhatja majd a hírek szerint
Eddig is sejteni lehetett, hogy a Toyota a Prius legjelentősebb piacán, az Egyesült Államokban mutatja be annak konnektorból tölthető, Plug-in Hybrid verzióját, most pedig úgy tűnik, hogy a sajtó számára ma nyíló New York-i Autószalonon lesz a premier.
[BANNER type="1"]
Az előző (és egyben első) plug-in kiadással szemben a konnektoros Prius egészen egyedi, pontosabban az alapjául szolgáló modellétől egészen eltérő, sokkal inkább az üzemanyagcellás Miraira emlékeztető orr- és farkiképzést kap; a Toyota ugyanis belátta, hogy sokkalta sikeresebb lehet a modell, ha első pillantásra is megkülönböztethető lesz a nála jóval olcsóbb Priustól.
Várhatóan elölről és hátulról is erőteljesen az üzemanyagcellás Miraira fog emlékeztetni a Prius Plug-in Hybrid
Gyári kép most még nincs a Prius PHV verziójáról, a japán MagX azonban megrajzolta elképzelését, amiről zárosan ki fog derülni, hogy helyes volt-e. Míg az új, negyedik generációs Prius már itthon is kapható, a korábbinál jóval nagyobb, 50 kilométer körüli emissziómentes hatótávot ígérő konnektoros piaci megjelenése csak az év vége felé várható a hazai piacon.
4 HOZZÁSZÓLÁS
Mindenki fel fogja ismerni és beszélnek róla, japók megint célt értek……………..
Mindenki fel fogja ismerni és beszélnek róla, japók megint célt értek……………..
3 napi részegség után szebbet rajzolok még kloákával is.
Prius Prime
[url]http://youtube.com/watch?v=BS8usnK7BrM[/url]
Ahogyan azt a Toyotától már konnektoros gépek esetén megszokhattuk, too little, too late.
Nem kell.
A hatodik Toyotámat használom, de ahogy ezek kinéznek, inkább veszek egy biciklit. Azzal még könnyebb is közlekedni a városban.