Nincs jobb családi autó? Vallatáson a Ford Galaxy

    3
    1
    Ideális átmenet a furgon és az elegáns egyterű között a 2006-ban érkezett, idén frissített Galaxy. A 4,82×1,88×1,76 méteres karosszéria csaknem függőleges hát- és oldalfalával tágas belteret ígér, és ad is. Az utastér 7 felnőttet vagy az első 2 ülés mögé akár 2325 liternyi rakományt nyel el gond nélkül. A 2,0 literes turbódízel jó menetteljesítményeket és baráti fogyasztást, a dupla kuplungos, 6 fokozatú, Powershift automataváltó pedig kényelmes vezetést biztosít, és a gond nélküli használhatóságban a kulcs nélküli nyitórendszer is sokat segít. Utóbbi intelligens kulcs-kapszuláját mégis izzó parázsként adta tovább mindenki a szerkesztőségben. Senkinek sem volt kedve a Galaxy-val járni. Ez persze inkább a körülmények, mint a modell, de leginkább a tesztautót konfiguráló „vásárló hibája.
    Az alaphangon 11 340 000 forintos Ghia-felszereltségű, 140 lóerős 2.0 TDCi motorral hajtott, Powershift automata váltós példányba ugyanis az igen fényűző (egyebek mellett 3 zónás légkondi, a párátlanításban bajnok fűtőszálas első és hátsó szélvédő, kormányról vezérelhető, 11 hangszórós, ütősen szóló Sony hifi, automata fényszóró, tempomat, stb.) bázis-ellátmányhoz bőven rendeltek extrákat. Például tolatókamerát első-hátsó parkoló-radarral 185 000, kutyarácsot 75 000, színes érintőképernyős, Bluetooth-kihangosítós navigációs rendszert 440 000, DVD-s hátsó mozi-rendszert 640 000 és bőr üléshuzatot is, utóbbit potom 780 000 forintért. Oké, sok az ülésfelület, elvégre a székek méretére egyik sorban sem lehet panasz és mégiscsak 7 van belőlük, de ezt a tételt főként ahhoz mérten nem tudtuk megemészteni, hogy a filléres ülésfűtés még előre sem jár alapáron a drága bőrkárpithoz. Így a lassan bemelegedő, értékelhető meleget még 10-15 kilométeres futás után is alig adó dízelmotorral a hét közben szokásos, városi távokon még a nem is drasztikusan alacsony, 0 Celsius fok körüli külső hőmérséklet mellett is minden esetben majd’ odafagytunk a hideg bőrkárpithoz.
    Nyilván nehéz lenyűgözni a didergő sofőrt, de amíg nem indulunk hosszú útra a Galaxy-val, addig nem fogjuk nagyra értékelni egyéb jellemzőit sem. A TDCi alapjárati remegése mindig érezhető és főként hidegen jól hallható. Padlógázra minden esetben hangos kerregéssel és nem kitörő gyorsítással reagál az üresen 1,8 tonnás és 2,5 tonnáig terhelhető egyterű. Hibátlanul teszi a dolgát a kétkuplungos automata, jól reagál a kézi vezérlésre is, de a gázpedállal küldött utasításokat is jól veszi. A menetteljesítmények papíron jók, a 100-as sprint 11,1 s, a végsebesség 190 km/óra, ezekhez azonban rendesen taposni kell a gázpedált. A gyári 6,0 l/100 km-es vegyes fogyasztási érték finom hajtással sem teljesíthető, nálunk a zömében városi teszt átlaga 8,4 l/100 km-re jött ki, hosszú autópályás menetben is csak a gyári és a saját vegyes érték között mértünk, azaz 7,5 l/100 km alatti átlag az életben nemigen adódik.

    A komfortos, lágyra hangolt futóművet csak a komolyabb úthibák és a fekvőrendőrök hozzák ki a sodrából. Élményautózásra azonban alkalmatlan, kanyarban dől, hirtelen kormánymozdulatokra pedig nagyot billen a kasztni, de józanul vezetve stabil, biztonságos útfogású a Galaxy. Kormánya egészen közvetlen, első-hátsó parkoló-radarja sokat segít városban. Megdöbbentő, hogy segítségükkel alig több, mint 5 méteres parkolóhelyre is be lehet állni. Leginkább persze autópályán van elemében a méretes egyterű. A városban vagy hegyi szerpentinen kissé kelletlen nagyvasnak kell a tér, hosszú távon nagyon kellemes a belül is tágas gép. Futása viszonylag csendes, de a nagy homlokfelület által tolt levegő és a tesztautóra felszerelt tetőcsomagtartó által keltett légörvények, valamint a motor hangja is jól hallható, a zajszint összességében mégsem zavaróan magas.
    Alapterületével egy kisebb lakás nappaliját adja a hétüléses utastér. A hátsó ülésekre csak a méretes elsőkből átülve lehet panasz. A második sori székek is egyenként tologathatók, szabályozható támladőlésűek. Ülni önmagában egyikben sem rossz, a lábtér középen is jó, a padló szinte sík, a tető azonban nem az. A középen végighúzódó tároló-rendszer tekintélyes helyet vesz el a középső utas fejteréből. A leghátsó ülések ki-be hajtása 2 mozdulatos, azonban komoly izomerő kell hozzájuk. Nemigen tudjuk elképzelni azt a családanyát, aki kihajtogatná a nagyszülők vagy a gyerekek óvodás-társainak szállításakor. Ha már kint vannak az ülések, akkor a középső sor szélső üléseinek előre-tolásával és –billentésével könnyű hátra beszállni és a 7 üléses személyautóktól meglepően, leghátul is egészen jó ücsörögni. Átlagtermettel még ott is bő a helykínálat, sőt pakolóhely is van, mint előrébb – palacktartó, apróbb rekesz egyaránt. Jól összeszerelt, és az utas térdének nagy teret hagyó mély kesztyűtartótól a használaton kívüli leghátsó övek rögzítő-pontjaiig átgondolt a beltér.
    Nem használhatatlanul kicsi, 308 literes a 7 ülés mögött maradó csomagtér, kisebb kirándulásra, uszodába heten is gond nélkül el lehet ugrani a Galaxy-val. Ha csak 6 személy utazik, az egyik harmadik sori ülést lehajtva már egészen komoly mennyiségű poggyász befér, 5 ülés mögött pedig már óriási, 1130 liternyi a tér, a 2325 literes teljes kapacitás pedig egyenesen furgonnyi. Ha nem is a legkönnyebben, de teljesen síkba hajthatók az ülések. Főként a második sori középső ülés hajtogatásakor kell vigyázni, a hajtáshoz meghúzandó fület pont az övcsat mellé szerelték, ha nem vigyázunk, ujjunk könnyedén beszorulhat. A csomagtér nem csak nagy, hanem a küszöb nélkül, teljes szélességben nyíló raktérajtóval hibátlanul ki is használható.
    Fontos tanulság, hogy csupán a konfigurációval keserűvé tehető egy kiváló autó. A Galaxy például, ha nem is olcsó, az egyik legjobb 7 üléses, ugyanakkor egészen elegáns megjelenésű egyterű. Kiváló hosszútávfutó, ám aki városban, rövidebb távokra is használni kívánja, az ne a tesztautóéhoz hasonló csecsebecsékre (DVD-lejátszó, bőrkárpit) költsön, hanem az üzemanyagot önállóan égető kiegészítő fűtésre áldozzon 200 000, esetleg előbbi programozható változatára 280 000 forintot, úgy kiváló családi autót kap.
    Előző cikkA párásodás misztikus okai
    Következő cikkÁtfújták a legkisebb BMW-ket
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nagyon szép járgány, ezzel a motor-váltó párossal, biztosan nagyon jó is, de az extrák rettenetesen drágák, az a tetőbox pedig a legfeleslegesebb mind közül, mert a bőr kárpitot legalább meg lehet azzal indokolni, hogy könnyű tisztítani… (bár az ára töredékéért 10 éven át takaríttathatná szakemberekkel a boldog tulajdonos…). Viszont a programozható állófűtés az első lenne a beikszelt extrák közt (4 m3 légtér és egy 2,0 l dízel hulladékhője ccc…)