kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNincs több találgatás - 7,8 milliótól kapható a Skoda Octavia RS

Nincs több találgatás – 7,8 milliótól kapható a Skoda Octavia RS

Hivatalosan csak a nyáron, Goodwoodban fog debütálni, ám már most bárki megrendelheti az új Skoda Octavia RS-t.


Forró téma a Skoda Octavia RS, ami természetesen nem meglepő, népszerű sorozat népszerű csúcsverziója. Kifutó kiadását tavaly teszteltük, az újról pedig még márciusban érkezett a hír, hogy majd nyáron, Goodwoodban fog debütálni. Azóta elcsípett fotókon és videón keresztül is láthattuk, amint a Nürburgringen rója tesztköreit, most pedig már itthon is elérhető, megjelent a Skoda árlistáján, s bárki megrendelheti.


Miként azt már korábban is tudtuk, kétféle motorral, 220 lóerős, 2,0 literes TSI benzinessel és 184 lóerős, szintén 2,0 literes közös nyomócsöves, CR TDI turbódízellel lehet választani. Nem csak motorereje, ellátmánya is izmosabb a többi Octaviáénál, alapáron kap például bőr-szövet kárpitozást, Bi-Xenon fényszórót, automata légkondit, 17 colos, 225/45-ös abroncsokat hordó alufelniket, tempomatot, Bluetooth kihangosítót és automata kapcsolású fényszórót is. [BANNER type="1"]


Hogy azért maradjon titok a goodwoodi, júliusban esedékes premierig, az Octavia RS menetdinamikai értékeit még nem hozta nyilvánosságra a Skoda, s a Nürburgringen elcsípett képeken sem látszódó alufelniket sem mutatja még a konfigurátor. Az árak azonban már publikusak, aki kívánja, már most megrendelheti RS-ét, s úgy a premier után nem sokkal már át is veheti. A kérdés tehát nyitott, Octaviát 7,8-8,4 millióért kér valaki?

Az új Skoda Octavia RS kínálata








































Modell Üzemanyag Motor / teljesítmény Váltó Vételár
2.0 TSI Benzin 2.0l / 162kW / 220LE Kézi 6 fokozatú 7 831 670 Ft
2.0 TSI DSG Benzin 2.0l / 162kW / 220LE DSG váltó 6 fokozatú 8 405 710 Ft
2.0 CR TDI Gázolaj 2.0l / 135kW / 184LE Kézi 6 fokozatú 7 892 160 Ft
2.0 CR TDI DSG Gázolaj 2.0l / 135kW / 184LE DSG váltó 6 fokozatú 8 466 200 Ft

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek