hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapNőtt a gázolaj ára: megéri még dízel autót venni?

Nőtt a gázolaj ára: megéri még dízel autót venni?

Tavasszal hét modell kapcsán kiszámoltuk, hogy megéri-e a benzinesnél drágább dízelt venni. Most a növelt árú és jövedéki adójú gázolajjal aktualizáltuk a kalkulációt.



Tavasszal még közel azonos gázolaj- és benzinárak idején készítettünk kalkulációkat arra vonatkozóan, hogy egy-egy modellből – 60 ezer kilométeres, 3 éves használat esetén -, az üzemanyagköltségek, illetve az Eurotax Glass’s által jövendölt értékvesztés alapján hét népszerű modell közül melyik esetén érdemes megfizetni a dízelmotor felárát. Az akkori számok alapján a modellek közel felénél, a Skoda Octaviánál, a Suzuki Swiftnél, illetve a Toyota RAV4-nél egészen egyszerűen fölösleges a dízel verziókra költeni, azok ugyanis 60 ezer kilométeres futás esetén nem tudják kitermelni dízelmotorjuk felárát.
[BANNER type="1"]



A többséget jelentő másik 4 modellnél, azaz a Ford Fiestánál, az Opel Insigniánál, a Volkswagen Passatnál, illetve a Renault Scénic egyterűnél azonban igenis megérte a gázolajos verzió, esetükben ugyanis jelentősebb fogyasztás- és szerényebb árkülönbség volt látható. Az áprilisban készített cikk óta nem csak az üzemanyagok árai változtak (drágultak, legutóbb ma), a legtöbb modellnél nőttek az árak, a Suzuki Swiftnél csökkent a gázolajos és a benzines közötti árszakadék, a Ford Fiesta jelentősebb vevőcsábítóval, olcsóbban vihető haza, az Opel Insignia pedig frissítésen esett át, a korábbi 1,8 literes helyett immár 1,6 literes az alapmotorja, továbbá belépő gázolajosa is takarékosabb lett.











































































































































Modell Vegyes fogy. [l/100 km] Újkori (akciós) vételár [Ft] Várható ár 3 évesen [Ft]* Értékvesztés [Ft] Üzemanyag költség 60 ezer km-re [Ft] Értékvesztés + üzemanyag költség 3 évre/60 ezer km-re [Ft]
Skoda Octavia Active 1.2 TSI 5,7 4 568 500 2 831 388 1 737 112 1 357 740 3 094 852
Skoda Octavia Classic 1.6 CR TDI 4,5 5 249 250 3 136 375 2 112 875 1 136 700 3 249 575
Suzuki Új Swift 1.2 GLX 5,0 3 390 000 2 183 201 1 106 799 1 191 000 2 297 799
Suzuki Új Swift 1.25 GLX D 4,2 3 950 000 2 332 067 1 617 933 1 060 920 2 678 853
Ford Fiesta Trend 1.25 82LE 5,6 2 999 000 2 094 848 1 439 152 1 333 920 2 773 072
Ford Fiesta Trend 1.4 TDCi 70 LE 4,1 3 379 000 2 276 821 1 637 179 1 035 660 2 672 839
Opel Insignia 1.6 Ecotec 7,4 6 240 000 3 488 346 2 751 654 1 762 680 4 514 334
Opel Insignia 2.0 CDTI 4,3 7 150 000 4 091 171 3 058 829 1 187 220 4 246 049
Volkswagen Passat Trendline 1.4 TSi 6,3 7 128 500 4 155 120 2 973 380 1 500 660 4 474 040
Volkswagen Passat Trendline BMT 1.6 CR TDi 4,3 7 378 000 4 301 915 3 076 085 1 086 180 4 162 265
Toyota RAV4 2.0 Valvematic 7,7 7 230 000 5 168 100 2 061 900 1 834 140 3 896 040
Toyota RAV4 2.2 D-4D 150 6,0 8 285 000 5 349 100 2 935 900 1 515 600 4 451 500
Renault Scenic 1.6 16V Advantage 7,4 4 540 000 2 917 000 1 923 000 1 762 680 3 685 680
Renault Scenic 1.5 dCi Advantage 4,9 5 140 000 3 464 800 1 975 200 1 123 740 3 212 940



*: egységesen 20 000 km/év futással


A kalkulációk végeredményei azonban nem változtak, az árváltozások után is ugyanazon három (Swift, Octavia, RAV4) modellnél nem éri meg a dízel, mint tavasszal, illetve egyelőre ugyanazon négy modell (Fiesta, Insignia, Passat, Scénic) esetén üzemeltethető a benzinesnél olcsóbban a dízel, mint akkor. A táblázatunkban szereplő számokból egyértelműen látható, hogy csökkent a dízel verziók árelőnye, ahol pedig eddig is a benzines volt a nyerő, ott mostantól fokozottabb előnnyel győzedelmeskedik azon verzió. Ha azonban valaki a cikkünkben feltételezettnél jelentősebb futásteljesítményre vásárol autót, akkor mind több modell esetén lehet érdemes a dízelt választani. Megjegyezzük, az általunk választott modellek közül 100 ezer kilométeres futás esetén is csupán a Skoda Octavia sorolódik át a gázolajosként olcsóbbak táborába.


A kalkulációkat minden vásárlónak érdemes elvégeznie vásárlás előtt, átlagos futásteljesítménnyel sokaknak nem éri meg a dízel – amely verzióknak persze olcsóbb tankolhatóságukon túl egyéb előnyei (hatótáv, nyomaték) is vannak, ugyanakkor szervizelési költségei is magasabbak lehetnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Kedves Mátyás,

    Hát a valóság azért merőben más, mint amit önök itt kiszámolgattak. Az is a realitás része, hogy a dízel modelleknél kb. 3-5 év alatt (éppen a garanciális iődzska vége körül) tönkremegy a nem túl tiszta magyar gázolajtól a commonrail technológia lelke, a magasnyomású szivattyú, meg esetleg a koszra szintén rendkívül érzékeny porlasztócsúcsok egyike-másika. Ha ezeket saját zsebből kell cserélni, akkor nincs az a takarékos dízel, ami 5 éven túli használat esetén (tehát a használtautók zöménél is) megérje! Egyáltalán csak nagyon nagy futásteljesítmény (mondjuk évi 50-60 ezer km fölött) és rövid használati idő (max. 3 év) éri meg ezeket a tényezőket is bekalkulálva dízelt választani…

    Üdvözlettel: Dani János

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek