Idén is teszteljük a téli abroncsokat a nonstopgumi.hu közreműködésével. Ezúttal nem csak precíz eredményeket fogunk adni, egy szerencsés a győztes garnitúrát is megkapja, ehhez csupán tippelni kell játékunkban[/url] a majdani legjobb gumira
Tavaly a nonstopgumi.hu csapatával közösen készítettük el hazánk eddigi legnagyobb téligumi-tesztjét. Hazai pályán (a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban), hazai körülmények között, és a magyar átlagautóhoz viszonylag közel álló – ám annál sajnos jobb, kifogástalan állapotú – leszerelt Ford Focus rendőrautókkal vizsgáltuk az abroncsokat, az eladások javát adó 195/65 R15 méretben. Egy évvel ezelőtt 14 garnitúrát vetettünk össze, tavasszal pedig már 18 nyári gumit mérkőztettünk. Hamarosan – amint tartósan lesz 7 Celsius fok alatti hőmérséklet – elvégezzük az idei tesztet is, s annak résztvevőit már össze is állítottuk. Ezúttal 16 különféle abroncsot, köztük 12 télit, 2 négyévszakosat és két használtat (egy télit és egy nyárit) fogunk összevetni annak érdekében, hogy a nagy nemzetközi teszteken (például az ADAC, 185/60 R15 és 225/45 R17 méretekben készített téligumi-tesztjein) túl kézzel fogható, saját mérési eredményekkel alátámasztott eredményekkel is segíthessünk a közlekedésbiztonság szempontjából felettébb fontos gumiválasztásban.
Miként azt már szinte mindenki tudja, 7 Celsius fok alatt erősen ajánlott a téli gumiabroncs, mi is olyan körülmények között kívánunk tesztelni idén is
A teszt részleteiről most még többet nem kívánunk elárulni (komoly eltérés persze nem várható a tavalyihoz mérten), ám a résztvevő abroncsok listáját már most nyilvánosságra hozzuk, s egy játékot is hirdetünk[/url]: mindenki megtippelheti, hogy szerinte melyik lesz az idei év legjobb téli gumija. Érdemes puskázni a korábbi eredményekből, hiszen a tavalyi és az idei listán vannak azonos modellek, ám természetesen – azonos esélyeket adva – (logikusan a használtak kivételével) mindegyikből új, idei gyártású példányokat fogunk mérkőztetni.
[BANNER type="1"]
A helyes tippet adók között pedig a nonstopgumi.hu felajánlásával ki is sorsolunk egy, a győztes gumimodell vadonatúj példányaiból álló 195/65 R15 méretű gumigarnitúrát. Ha valakinek eltérő méretre lenne szüksége, akkor természetesen egyebet is választhat, s a nonstopgumi.hu a felajánlott abroncsok árát fogja jóváírni a számlából.
Tippelésre fel[/url] tehát, egyvalaki ezúttal ingyenesen fogja megkapni a legjobb téli gumit, a többieknek pedig azzal segítünk a téligumi-választásban, hogy megmérjük, megmondjuk, hogy hazai körülmények között melyik a legjobb.
























Nem!
Korábban nem október 29.-e volt a sorsolás dátuma?
Még nem sorsoltunk, és nem is volt beetetés. A játékszabályzatnak megfelelően november 29-én tudunk sorsolni. A teszt ([url]http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/teligumi-teszt_161_garniturat_vallattunk_a_hungaroringen-11273[/url]) győztese viszont már megvan, Michelin Alpin A4 garnitúrát fog kapni a nyertes.
Tényleg volt sorsolás, „független” nyertes? Vagy csak az egész beetetés volt?
Jó lenne már ha az ADAC is több gumit tesztelne nem csak főleg ugyanazokat. Tényleg ott a Toyo, Yokohama, BGFoodrich stb. azok is nagyon jó gumikat gyártanak.
Kit huztak ki? Engem? En nyertem teligumi szettet? Akkor nem kell vegyek csak kipotoljam az en meretemre? 😀
Japán márkák miért nem szerepelnek a teszteken(pl.: Yokohama stb..)?
Szivesen megnézném hogyan szerepelnek a német gyártók abroncsival szemben téli, nyári viszonyok között.
Igen, elnézést, hiba volt. Valóban csak a helyes tippet adók között sorsolunk, azaz dupla szerencse kell a nyereményhez.
Csak egy kérdés:
Itt azt írjátok, hogy az összes tippelő közül sorsoltok (nem csak a helyes voksot adók közül), azonban a játékszabályzatban most ezt olvasni:
„4. A nyereményjáték lényege
Az Autónavigátor.hu olvasói a nyereményhez kapcsolódó, gumiszettekkel kapcsolatos kérdésre válaszolnak, majd megtippelik, mely téligumiszett lesz az Autónavigátor.hu téligumitesztjének győztese. A gumiteszt győztesének kihirdetése után a nyeremény azok között kerül kisorsolásra, akik válaszoltak a feltett tudásalapú kérdésre [b]és helyesen tippeltek[/b].”
Ez csak nekem ellentmondás, vagy valóban hiba van a mátrixban?