hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapOlcsóbb lett a gázolaj, mégis 550 forintos ár fenyeget

Olcsóbb lett a gázolaj, mégis 550 forintos ár fenyeget

A világpiaci árak következtében mától a hazai kutakon is olcsóbb a gázolaj, de egyes elemzők jelentős drágulást jövendölnek.


Időnként hosszas elemzések vezetnek ugyanarra a megállapításra, amit álmából felkeltve gyakorlatilag minden ember tudna. Ilyen például az üzemanyagárak alakulása. Hiába lett olcsóbb ma literenként 3 forinttal (azaz nem egész 1 százalékkal) a gázolaj, hosszú távon drágulni fog minden kőolaj alapú üzemanyagfajta.


Kétségtelen, hiszen egyre végesebbek a készletek, ugyanakkor egyre nagyobb a felhasználás. A gázolaj és a benzin iránti igény nyilvánvalóan akkor sem fog megszűnni, ha az autósok zöme már áramot tölt majd a közlekedéshez, hiszen biztosan mindig is marad olyan réteg, amely nosztalgiából szívesen éget majd némi kőolajszármazékot.
[BANNER type="1"]
Mint az a portfolio.hu cikkében olvasható, a McKinsey kutatóintézet is hasonló megállapításra jutott. Tanulmányuk szerint az elkövetkezendő években a jelenlegi 110 dolláros hordónkénti kőolajár helyét 125-170 dolláros árszint veheti át. Őszintén szólva ez nem túlzottan meglepő, ahogyan az sem, hogy a Nemzetközi Energia Ügynökség szerint a kőolaj-kitermelés nem bővül olyan mértékben, mint a felhasználás, ez pedig már a közeljövőben 150 dolláros hordónkénti árat eredményezhet.


Utóbbi a jövő évtől már 27 százalékos áfával a hazai kutakon (a portfolio.hu kalkulációja szerint) mintegy 520 forintos átlagos, a drágább töltőállomásokon pedig 550 forintos gázolajárat is eredményezhet. Meg kell jegyezzük: miután 1 évvel ezelőtt még 330 forint volt a gázolaj átlagára, most pedig a mai csökkentéssel is 431 forint, az egyre gyorsuló drágulással az utóbbi ár jövő év végére, de akár közepére is valószínűsíthető.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

9 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A földön az emberek száma már jócskán túlhaladta, amit a bolygó képes eltartani.
    A megújúló energiákat már az év felénél elhasználjuk, magyarán utána már a tartalékból fogy.
    A bekövetkező helyzetet már régen felismerték. Kellett valami amitől függővé teszik az embert majd megvonják tőlük. Ez a pénz.
    Az emberiség következő evolúciós lépcsőfoka anyagi alapon fog bekövetezni, illetve már folyamatban van, egyre nagyobbodó és gyorsuló ütemben.

  2. [i]hiszen biztosan mindig is marad olyan réteg, amely nosztalgiából szívesen éget majd némi kőolajszármazékot.[/i]

    Szép mondat volt. Kötőszó halom, hogy legalább értelmetlen legyen egyszerű és lényegre törő helyett. A cikkíró biztos karakter/forint áron számláz.

  3. Amikor 83-ban Pestre költöztünk a családommal alig volt autó az utcákon, nem volt gond a parkolás, szinte mindenki vonatozott és buszozott, magától értetődő volt és nem hinném, hogy boldogtalanabbak lettünk volna… 🙂 Most úgy éljük meg az üzemeanyag nyakló nélküli drágulását, mint a világ végét. Rengeteg a kövér és beteg ember. Ész nélkül használjuk az autót, mindenre még most is amikor szinte már csak erre keresünk. Nosztalgiával gondolok a taxis blokádra amikor nem lehetett sehová menni, csak gyalog. Napnál világosabb, hogy itt változásokra van szükség, alternatív üzemanyag, szemléletváltás az embereknél és egy komoly krakk ami ezt elhozza. 🙂 Nevetséges az írásom körül a nagyobbnál nagyobb benzinzabáló kocsik reklámja, mintha mi sem történt volna az elmúlt években.

  4. A játék már 2008 óta megy, csak sokan nem kapták fel a fejüket, emlékszem a nyugatiak még viccelődtek is hogy a magyarok fogyasztási megtakarítási szokásain nem is látszik hogy válság volt/van. Az emberek magukat ölik, nem mennek szavazni vagy rosszul szavaznak/döntenek, saját életükben sem csökkentik jobban havi kiadásaikat az életszínvonaluk megtartásával, mint ahogy a rendszer a bevételeit csökkenti.

  5. legalább jövőre nem lesz munkahelyem sem,mert 550 forintos gázolaj árak mellett biztosnem fogja bírni a munkáltatóm fenntartani az autókat.már most is keserves.ha így halad ez az ország,akkor éhen fognak halni az emberek!!!!!!!!

  6. Ilyen mértékű drágulásnak az átlag ember fogja meginni a levét. Az élelmiszer drágulása,egyrészt a áfa miatt,másrészt az üzemanyag miatt. Másrészt az állam is rosszul jár ugyanis egyszerüen nem lesz pénz tankolni,mert ennivalóra költik a pénzt. Használt autó piacon egyre több az eladó kocsi pár hete figyelemmel kisérem a piacot… A puska visszafele fog elsülni! Ez egyre nyilvánvalóbb!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek