kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapOldalkocsik harca a mogyoródi íveken

Oldalkocsik harca a mogyoródi íveken

A múlt hétvégén rendezték meg a FIM (Fédération Internationale de Motocyclisme) Sidecar World Championship második futamát a Hungaroringen.



Az oldalkocsis versenyeket 1949 óta megszakítás nélkül rendezik meg minden évben, így ez az egyetlen olyan motorsport, melyben az évek során nem volt kényszerpihenő. Az oldalkocsis motorok az évek során sokat változtak, 1970-től már prototípusokkal is versenyeztek, melyekben hagyományos ülő pozícióban helyezkedtek el a versenyzők, és egy kormány segítségével irányították a versenygépet, mint egy autót. Ezeket a gépeket aztán jó 10 évvel később kitiltották, majd 1981-ben egy olyan szabályt hoztak, mely már megengedte a prototípusgépek versenyzését, de szigorú szabályok szerint kellett őket építeni. Így meghatározták, hogy a pilóta csakis térdelhet a gépben, a pedálokat száműzni kell, csakis kézzel irányíthatnak és adhatnak gázt, és úgy kellett megépíteni az oldalkocsis versenygépet, hogy azt csakis a beifahrer (másodpilóta) aktív közreműködésével lehessen rendesen irányítani. Blokkjaik a legnagyobb superbike motorokból származnak, a Suzuki, a Yamaha, a Kawasaki és a BMW műhelyéből.






Aki a múlt hétvégén időben érkezett a Hungaroringre, az a 18 körös küzdelem szinte minden percét élvezhette, izgalmas versenyzést láthatott, és akrobatamutatványnak is beillő beifahrer produkciókban gyönyörködhetett.


Az időmérőedzésen kegyes volt az időjárás a versenyzőkhöz (és a nézőkhöz is persze), de a verseny első 2 köre után megérkezett az eső, ezért a pálya versenybírói testülete azt a döntést hozta, hogy leintik a futamot, mivel az aszfalt tapadása megváltozott, veszélyessé vált. A boxutcában elkezdődött a találgatás, kerüljön fel az esőgumi, vagy inkább maradjon a száraz pályára való, hiszen mire mindenki kigördült vissza a boxba, elállt az eső.
[BANNER type="1"]

[kepallobal=398876]Ismert kérdés: szükséges-e az esőgumi?[/kepallobal]


Így az új rajtra mindenki fent hagyta a száraz körülményekre való gumikat, bíztak abban, hogy nem fog több csapadék esni. A leintés előtti 2 kört a rajtnál nem vették figyelembe, mindenki az időmérőn megszerzett pozícióból várhatta a lámpák kialvását, és vághatott neki az ezután már csak 17 körös távnak.


A célegyenes végénél máris a második helyről induló Päivärinta vette át a vezetést, majd Birchall és Steinhausen követte. Úgy tűnt, hogy Päivärinta elhúz szépen a mezőnytől, és mögötte alakulnak ki a nagy csaták, de miután Steinhausen megelőzte Birchallt, elkezdett felzárkózni rá, és egyre közelebb került az előzési pozícióhoz.


Pár körrel a vége előtt sikeresen meg is előzte, és megtartva a pozícióját a BMW-vel versenyző 39-es rajtszámú Steinhausen lett az első, mögötte a suzukis, 1-es rajtszámmal induló (2010-es és 2011-es bajnok) Päivärinta, majd a szintén Suzukival versenyző 77-es (2005-ös, 2006-os, 2007-es legjobb) Reeves következett a dobogón.


A Menetszél.hu cikke. További motorkerékpáros tartalom: Menetszél.hu.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Sajnos [b]szégyen[/b], ahogyan ez a futam itt megrendezésre került!

    Az a néhány néző, aki kilátogatott biztosan élvezte a futamot, de a futamok közötti több órás (!) szüneteket kevésbé. Egy világbajnoki futamnak elvárható lett volna egy „kicsit” nagyobb beharangozó. Alig tudtak róla. Csak a fanatikus motorsport rajongók követték figyelemmel az eseményeket.
    Nem mellékesen a Hungaroring és az MAMS web oldalán is érintőlegesen lehetett olvasni, hogy ez az esemény lesz, de részletesebb info ott sem volt.
    Az említett okok miatt pedig a rendezés csapnivalónak mondható.
    Láttam már sok autó- és motorversenyt, de köztük olyat is, ami csak amatőr versenyzőknek volt kiírva és sokkal magasabb volt a rendezés színvonala. És ezen el lehet gondolkodni.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek