hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapOpel a magánvásárlók kedvence

Opel a magánvásárlók kedvence

Noha személyautó és kishaszonjármű eladásaival az első félévben a Ford érte el a legnagyobb volument, az Opel több személyautó-vásárlót tudott magához csábítani.


A már több, mint 3 éve mélyrepülésben lévő autópiac idén végre pozitív számokat mutat, miként azt már írtuk, a teljes gépjármű piac 11,3 százalékkal nőtt az idei első fél évben, a személyautók szegmense pedig 7,3 százalékkal bővült. Komolyabb kereslet-növekedés látható az Opelnél, mely márka esetében az idei év első 6 hónapjában eladott 2980 személyautó mintegy negyedével több a tavalyi mennyiségnél, így nem meglepő, hogy a villámos márka ezúttal a piac legkelendőbb személyautója lett, piaci részesedése egyébként 2 százalékponttal, 11,6 százalékra nőtt.


Míg a vevők zömét (átlagosan 72 százalékát) a piac egészén a vállalati szegmens adja, az Opelnél hajszálnyit csekélyebb az utóbbi szám, azaz nagyobb, 30 százalékos a magánvásárlók aránya. Egyértelmű tehát, hogy hiába ért el személyautó és kishaszonjármű értékesítésével valamivel jobb eredményt a Ford az Opelnél, a villámos márka biztosan több kuncsaftot tudott megnyerni. Kategóriájukban népszerűek az Opel „újgenerációs modelljei, azaz az Insignia, a Meriva és az Astra is, utóbbi eladásaihoz jól jött az idén megjelent Sports Tourer is. A magánvásárlók szerény vásárlóerejét természetesen az Opel is érzi, hiszen zömük leginkább csak a frissített Corsát, illetve a Astra H alapú Astra Classic III-at tudja megvásárolni.



Az Opelnél azonban derűlátóak, a márka hazai igazgatója, Kovács Tamás szerint a júniusban megtorpant eladások ellenére is reális, hogy az év végére is megmaradjon a piac 10 százalékos bővülése, 2-3 év múlva pedig az éves autóeladás ismét 6 számjegyű, azaz százezer példányos lehet, tehát a mostaninak közel duplájára nőhet. Kovács szerint 5-6 év múlva akár 140-150 ezer példányos csúcsvolumen is elérhető lehet a magyar piacon, ám addig még hosszú az út, s az Opel folyamatosan dolgozik azon, hogy megtartsa előkelő pozícióját a márkák hierarchiájában. Talán a legfontosabb, hogy jövőre a hazai piacra is befut a mintegy 12,5 millió forintos ár környékén várható, teljes értékű, 4 üléses autónak számító, konnektorból tölthető, hatótávját benzines motorral növelő Opel Ampera.


Utóbbiból egyelőre nyilván nem lesz olyan népautó, mint amilyen mondjuk az Astrából lett az Opel Magyarország 20 éves történelme során, ám azt, hogy a jövő mit hoz, egyelőre nem tudhatjuk, hogy mást ne mondjunk, Orbán Viktor legutóbbi, rüsselsheimi látogatásakor nem csak a Szentgotthárdon jövő év elejétől az Opel teljes palettája számára készülő Euro6-os benzinmotorokról, hanem az elektromos autók gyártásában való együttműködésről is szó esett. Míg előbbihez már bővül a szentgotthárdi üzem, utóbbi egyelőre inkább csak lehetőség, de nem kizárt, hogy a jelenleg még testvérmodelljéhez, a Chevrolet Volt-hoz hasonlóan az Egyesült Államokból érkező Amperának a hazai iparhoz is köze lesz.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek