Benzinmotorral is érkezik az Insignia ecoFLEX. A korábbi 1,8 literes motort váltó 1,4-es turbós azonosan 140 lóerővel, de magasabb és alacsonyabb fordulaton jelentkező nyomatékkal érkezik. Dinamikusabb és takarékosabb lesz
Miként dízellel, úgy benzinmotorral is mindhárom Insignia-karosszériával elérhető lesz a start/stop elektronikás ecoFLEX
Miután előző évben az Opel mérnökei a dízelmotoros Insigniákon reszeltek egy keveset (csökkentették a motorok belső súrlódását, zajszintjét, valamint fokozták hangszigetelését + a csúcsdízelhez is elérhetővé tették az összkerékhajtást), idén a benzinesek palettája tartogat újdonságokat.
A Nyugat-Európában belépőnek számító, 1,8 literes, 140 lóerős benzinest az Astrából és a Merivából már ismert, azonos teljesítményű, de magasabb, 175 helyett 200 Newtonméter nyomatékú turbós váltja. Ez az eddig csak dízelekhez elérhető ecoFLEX-csomaggal, azaz start/stop elektronikával, csökkentett hasmagassággal, hosszú áttételezésű 6 fokozatú váltóval és alacsony gördülési ellenállású abroncsokkal érkezik. Szén-dioxid emissziója a régi 179 gramm/kilométeres értéke helyett mindössze 136, a Sports Tourer esetében 139 gramm/kilométer. Az alapmotor lecserélésével Nyugat-Európában az Insignia összes motorja turbós lesz, ám a keleti piacokon várhatóan továbbra is elérhető marad az 1,6 literes, 115 lóerős alapgép.
Kívülről nehéz felismerni az OPC Unlimited Insigniákat, ám 270 km/órás végsebességével sokaknak meglepetést okozhat
Noha turbófeltöltővel az új alap Insignia is elődjénél élénkebbnek ígérkezik, vérpezsdítőbb a paletta másik végletének újdonsága, azaz az OPC Unlimited verziója. A 2,8 literes, turbós V6-os, 325 lóerős csúcsgép ezen, „korlátozás nélküli névvel illetett verziója elektronikus sebességkorlátozás nélkül készül és csakis gyári vezetéstechnika kurzussal együtt érhető el. A négyajtós, manuális váltós OPC Unlimited 270 km/órás sebességre képes, a széria többi verziója hajszálnyit „lassabb, de az Unlimited az Insignia mindhárom karosszériájával, kézi és automata váltókkal is elérhető, a hátsó kerekeknél oldalanként is nyomatékirányító összkerékhajtás mindegyikhez alapáras. Érdekes, hogy a gyári tervekben szerepel egy matt fekete fényezésű speciális széria, mely könnyű szerrel tehető majd a sebességmérők számára láthatatlanná.
Brembo féknyergein kék színű feliratot kap Insignia OPC Unlimited
Míg az Insignia új belépőmotorjára még néhány hónapot várni kell, az OPC Unlimited Németországban már most rendelhető, felára az „alap OPC-hez mérten 1990 euró. A bő fél milliós Unlimited-felár elég borsos egy programsor módosításáért és a vezetéstechnikai kurzusért, ám ennek ellenére a gyáriak szerint már most bőven vannak, akik igénylik ezen kivitelt, mely kékre festett féknyergeivel is különbözik a „korlátozott OPC-től.














Hát nem tudom,hogy a csúcsgép tényleg ennyit megy e.De én láttam videókat,Insignia 1,6 turbo 262 km/h végsebességgel.Szerintem a 2.8-as gyorsabb jóval.A Vectra OPC is tudott 290-et,óra szerint.