Optikai csalódás – Autóipari Kiállítás Budapest China Mart

    0
    3


    Előadásokat, alkatrészeket, elektromos járműveket és konferenciát ígért a múlt hét elején a budapesti China Martban megrendezett Autóipari Kiállítás meghívója. Nagy reményekkel indultunk a programnak, reménykedtünk benne, hogy jó kis bepillantást nyerünk a kínai fejlesztésekbe, de némiképp csalódnunk kellett. Meglehetősen kis érdeklődés övezte a főképp kínai autóalkatrész gyártók és magyar elektromos jármű fejlesztők portékáiból összehozott bemutatót, az embernek olyan érzése lehetett, hogy a közönséget magukból a szintén nem tolongó kiállítókból verbuválták. Az első nap szakmai előadásai közül a kínai autók homologizációjáról szólót szerettük volna meghallgatni, de a délelőtti órákban gyorsabban zajlottak a programok, mint eredetileg tervezték, így mire a helyszínre értünk, már nem csak az akkorra kiírt, de a napirendben utána feltüntetett programokat is ledarálták. Így aztán futottunk egy kört a jobbára képviselők nélkül a pavilonokban hagyott alkatrészek, szűrők, generátorok, szilikoncsövek és lengőkarok között, és a másnapi, elektromos autózásról szóló napra konzerváltuk energiáinkat.
    [BANNER type="1"] Reggeli érkezésünkkor épp dr. Slezák Tamás, az elektromos járműveket fejlesztő Antro Kht. beszélt az összehajtható Moveo elektromos robogó fejlesztéséről. Több mint 6 millió eurós beruházással fejlesztették ki a nagyjából 25 kg tömegű, maximum 45 km/h sebességű, egy töltéssel útvonaltól és terheléstől függően 35 km megtételére alkalmas összehajtható Moveót. Jelenleg a sorozatgyártás beindításán munkálkodnak, a szénszálas kompozit karosszériás motorkerékpárt a cég székhelyén, Őriszentpéteren szeretnék gyártani.
    A színpadon őt követte Csiszár András, a többek között a Moveo ruháját is kifejlesztő, kompozitokkal dolgozó, járműtervezéssel, CAD modellezéssel és egyéb mérnöki tevékenységekkel foglalkozó Meshining Kft. képviseletében. Megerősített bennünket abban, hogy a kompozitok nagy erejük és könnyű súlyuk miatt felelnek meg nagyon az elektromos járművek építéséhez, beszélt alapos tesztelésükről, a lehetséges hibaforrásokról, majd bemutatta a cége közreműködésével kifejlesztett, részben a kiállításon is megtekinthető járműveket: a Micron kisautót, a Hygo 2.0 üzemanyagcellás háromkerekűt, a Moveót és az alumínium-titán-kompozit összetételű M55 kerékpárt.

    A francia elképzelés alapján épült Micron teherviselő szerkezete acél csőváz, erre épül a csak dizájn célokat szolgáló kompozit karosszéria. A Mool Invest által a Széchenyi Futamon többször is versenyeztetett, és győztes Hygo-n is csak a héjat adják az üvegszálas kompozit elemek, de a Moveo robogón már a lengőkarokat is karbonszálas műanyagból építették, az üreges szerkezetbe poliuretán habot töltöttek rezgéselnyelő anyagként. A mozgó elemeket alumínium csapágyazással rögzítették egymáshoz.

    A tavalyi Genfi Autószalonon mutatkozott be a hazai Mool Invest által alig 5 hónap alatt kifejlesztett Micron nevű elektromos kisautó. A járművet a Mondexdesign elképzelései alapján magyar mérnökök tervezték és valósították meg a francia EXID Assistance Aux Project megbízásából. Építésének szervezését és az elektromos rendszer tervezését-kivitelezését a budapesti székhelyű Mool Invest Kft., a gépészeti tervezéshez kapcsolódó mérnöki feladatokat pedig a győri illetőségű Meshining Engineering Kft. látta el, rajtuk kívül több mint 30, főleg magyar beszállító járult hozzá az autó megépítéséhez. A két cég korábban Magyarország első üzemanyagcellás járművét, a HYGO™-t építette együtt.
    A csökkentett teljesítményű változat akár 16 éves kortól vezethető jogosítvány nélkül, a teljes értékű változatot pedig két darab, egyenként 7,5 kW-os kerékagymotor hajtja, ami a 350 kg összsúllyal párosulva egész dinamikus mozgást biztosít. Az 1 méter széles, 1,4 méter magas és 2,1 méter hosszú autó feltűnő formája mellett a napfénytetővel, felfelé nyíló ajtókkal és egyedi üléssel tűnik ki a tömegből. A felhasználói igényekhez igazodva többféle kapacitású, lítium akkumulátorcsomaggal rendelkező elektromos autó hatótávolsága városi használatban 80-150 km, cellái szabványos 16A-es konnektorból 3-6 óra alatt feltölthetők. Bár a kiállításon még nem sikerült megtudni, hogy mikor és milyen kínai, illetve villanyautók jönnek Magyarországra, sokat mondóan kacsintva megtudtuk, hogy egyes verziók már úton vannak, s alapvetően a városi szaladgáló, valamint a haszonjármű szegmens számíthat kihívókra.