Ted, a Használtautó.hu, az Autónavigátor.hu és az Autóalkatrész.hu óriásmackója október 5-én és 6-án a Hungaroringen, sátrunknál várja társait, hogy gyógyuló gyerekeknek szerezhessen örömöt
Miként arról már írtunk, október első hétvégéjén többféle autós ügyességi és gyorsulási verseny is lesz a Hungaroringen. Az október 5-6. között megrendezésre kerülő Hungaroring Extreme Technical Weekend igaz benzingőzös és persze gumifüstös autós dzsemborinak ígérkezik, mely a szervezők várakozásai szerint több tízezer embert vonzhat. És ha már ennyi ember gyűlik össze egy helyen, szeretnék összekötni a kellemeset a hasznossal, ezért felkérik a látogatókat, hogy
aki teheti, vigyen magával egy plüssmacit, hogy azt átadhassák a Bethesda Gyermekkórházban lévő gyerekeknek, illetve a helyszínen pénzt is gyűjtenek majd a kórház számára.
[BANNER type="1"]
Ted időnként ruhát vált, természetesen segítséggel, mint egy kisgyerek,
és úgy csinál, mintha dolgozna
A felhíváshoz az esemény egyik résztvevőjeként mi is csatlakozunk, s kiadónk, a Használtautó Kft. már meg is vásárolta a cég óriásmackóját. Ted jelenleg az irodában tölti mindennapjait, sőt, éjszakáit is. A kolléganők vérző szívvel fogják elengedni, de jövő hétvégén Ted is jön velünk, s utána már nem tér vissza, hanem megy a gyerekekhez. Addig azonban, szombat és vasárnap várja majd társait standunkon. Egyedül biztosan nem lesz, hiszen kollégáink számos „kispajtással, egyéb plüssállatkákkal látták már el, hogy addig se unatkozzon, de kérjük olvasóinkat, hogy aki tud, hozzon továbbiakat, hogy azok jó helyre, gyógyuló gyerekekhez kerülhessenek.





