hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapOrrát mutatja a DS9 néven várható Citroën nagyautó

Orrát mutatja a DS9 néven várható Citroën nagyautó

Másfél évvel ezelőtt még Numero 9 néven mutatta jövőre várható nagyautójának tanulmányát a Citroën, most pedig ismét DS9 néven emlegetik a most még csak orrával látható, jövőre már gyártásba ígért limuzint.


Tavaly tavasszal Párizsban rövidebb időre, majd Pekingben az autószalonon mustrálhatóan, teljes részletességgel is megmutatta jövőre már gyártásba ígért nagyautójának tanulmánymodelljét a Citroën. Az akkor DS9 helyett végül Numero 9 Concept névvel illetett limuzinból a legfrissebb hírek szerint mégiscsak DS9 néven jelenhet majd meg a Citroën és egyben a DS-sorozat csúcslimuzinja. [BANNER type="1"]


Az egyelőre egyedüliként kiszivárgott fotó szerint orrával alig különbözik a tavalyi koncepciótól a DS9, az a DS9, amely hamarosan minden bizonnyal egész alakos fotón, vagy a szeptember 10-én nyíló Frankfurti Autószalonon jó eséllyel akár teljes valójában is megmutatja majd magát, 2014-re ugyanis állítólag már a boltokban lesz. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy az új zászlóshajó csak Kína számára készül-e majd vagy az egész világon elérhető lesz. Mindkettő mellett vannak érvek, ugyanakkor egyes források szerint a képen látható autó nem is DS9 és nem is Citroën, pedig nagyon annak, a Numero 9 Conceptből született modellnek tűnik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

14 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Te miről beszélsz,a BMW és Merci hűtőrács mióta egyforma,pláne 30 éve?!Az hogy a VW és Audi közt látsz hasonlóságot,az nem jutott eszedbe,hogy azért van,mert egy „alomból” származnak,mondjuk azért még így is túlzás,amit írsz.Francia autót az vesz aki egy év alatt el akarja veszíteni a vételár 40%-át.Volt francia autóm,hát én nem láttam benne azt a forradalmian új desing-t,a praktikumot,a minőséget meg inkább hagyjuk…Meg a híresen takarékos motorjaik…1.4 benzines(normálisan,nem taposva) evett 7 litert,ezt a 3000s bitúrbos BMW-vel is normálisan közlekedve simán hozom!!

  2. Szerintem a fent bemutatott autó orra exkluzív formavilágot rejt, sejtet. Végre- ha minden jól megy- a Citroen
    egy vérbeli nagy négyajtós lépcsős farú limuzint bocsát piacra Európába.
    Rá is férne, ugyanis elég ezekből a fos szappantartó alakú „kocsikból”, melyek ha szembe jönnek az utcán,
    azt is nehéz eldönteni, melyik az eleje s melyik a hátulja. EGY C1, VAGY C2-ES MODELLBEN SEM NAGYOBB A
    PAKOLÁSRA FORDÍTHATÓ hely+ PL. A LÁBTÉR, MINT A DS9-BE, VAGY A C5 SEDAN VERZIÓBAN!!
    Ez Európa egyre terjedő deviáns ízlés preferenciája, hogy vegyünk szűk, agyon kerekített, tömzsi szappantartókat, amik még méretükből s kialakításukból eredeztethetően életveszélyesek is!!! MERT NEM CSAK A 10 LÉGZSÁK, MEG A FÉKASSZISZTENS VÉD MEG CSATTANÁSKOR, HANEM HA ELÉG NAGY AUTÓT VEZET
    AZ EMBER, MELY GYŰRŐDŐZÓNÁJA NAGYOBB ESÉLLYEL VÉD MEG, S NEM LESZ A MOTORBLOKK A VESÉINK
    HELYÉN, MÉG ABBAN AZ ESETBEN IS HA EGY NAGYOBB TESTŰ MOTORRAL ÜTKÖZÜNK… Đ Szerintem megfontolandó.

  3. Ha még jó is lenne, akkor megérteném az árakat, de hát nem azok. Jó példa a DS4, aminek ennyi pénzért még a hátsó ablaka sem engedhető le, amire azért még egy Dacia is képes, vagy éppen a DS5 „csodás” dízelhibrid verziója,(ami már alapból egy vicc) aminél több, mint 10 millió forintért nyöszörög a kasztni, mert nem elég merev. Viszont jó ellenpélda a DS3, amit világszerte istenítenek, hogy egy igazi kis méregzsák és jó élményautó. Formában és érzelemben viszont még mindig a Citroën a nyerő az én szememben. Gyönyörű modellek vannak, mint pl a C5, DS3, DS5 és a jövőre debütáló C4 Grand Picasso.

  4. Hihetőbb lenne:D De igazából akkor sem lepődnék meg ha Citroen, minden gyártó tudna szép autót csinálni ha akarna vagy nem ragaszkodna a jellegzetességeihez. Koncepcióból meg pláne láthatunk sok szépet, aztán kiderül, hogy nem éri meg gyártani vagy csak nagyon lebutítva.

  5. Nem mondtam, hogy üzleti kapcsolat van köztük, csak tapasztalataim alapján egy minőségi kategória:D Sosem alkotott se műszakilag olyat amire elismerően lehetne nézni, vagy kicsit is jobb lenne a konkurenseknél az adott kategóriában, szériahibákból viszont van annyi, mint formabontó ötletekből… hát kinek mi tetszik.

  6. A prémiumpiacra a BMW, Audi, Merci trióba senkinek sem sikerül betörnie, vagy ha igen, ahhoz sok-sok év kell. Még a VW is megbukott a Phaeton-nal, pedig ők még befolyásolni is tudják a piacot az Audin keresztül.
    De ez csak Európa. Kínában az egyik legmenőbb kocsi pl. a Buick, ami amerikai révén nem egy műszaki csoda, és nyilván az anyagfelhasználás is a szokásos amerikai „minőség”. Ha a kínaiak rákapnak a Citroenre bejöhet nekik, hiszen ha csak minden századik prémiumot vásárlót győzik meg, az is sok eladást jelethet, hiszen sokan vannak Kínában.
    A minőséggel nem hiszem, hogy gond lenne, a Citroen kiváló minőséget gyárt, elég csak a DS sorozatot megnézni, a DS3, DS4 és a DS5 is csúcsminőség, ez meg a DS9 lesz, ami ugye a zászlóshajó. Ötletekben sincs hiány, példa erre a Xsara Picasso és a C4 Picasso, ami nem csak praktikus, de kategóriája legmegbízhatóbb autója hosszú évek óta.
    A Daciaval kapcsolatban tévedésben vagy, az nem a Citroen leányvállalata, hanem a Renaultté.

  7. Nyilván véletlen, hogy messziről kiröhögte a prémium piac a c6-ot, meg úgy all-in minden Citroent. Azok a csodálatos négyzetméternyi fröccsöntött műanyagok, mintha csak egy Dacia tanulmányautó lenne, tele egyedi megoldásokkal amiből ugyan egy sem esik kézre, de azért legalább Francia. Persze ez mellett igen értéktartó is, szintén Dacia kategória. Viva la France…:D

  8. Koppintás, mi?? Azt észrevetted hogy a „prémiumgyártók” formatervei igencsak egyformák? A híres BMW, Mercedes 30 éve ugyanazt a hűtőrácsot használja. A C6-os lényegesen jobban nézet ki mint a korabeli német nagyautók. Inkább nekik lehetne mit tanulni a franciáktól. A németek leragadtak a formatervezésben. Lásd VW Golf, aminek a 7. generációja a 6-os enyhe faceliftjének tűnik, de hát ha valakinek ezek a konzervatív autók kellenek, hát legyen. Franciát az vesz aki szereti a szépet és a kényelmet! Vive la France!

  9. A kép szerint nagyon ígéretes. Abban is biztos vagyok, hogy ötletes, egyedi megoldásokkal ismét nagyot alkotnak a franciák. Motorból meg gondolom belekerül valamelyik nagyobb Hdi. Ezzel sem lehet gond, hiszen talán ez a világ legjobb dízelmotorja.
    Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a prémium szegmensbe nagyon nehéz betörni. Szerintem a BMW, Audi, Mercedes tiró megingathatatlan, esetleg páran beneveznek egy-egy Lexusra. Hiába volt pl. a C6-os is egy gyönyürű autó, nagy karriert nem futott be. Pedig milyen jól nézett ki, amikor Nicolas Sárközy begördült vele 🙂
    A kínai piacot nem ismerem, ott lehet, hogy sikere lesz.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek