hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapÖsszemegy a Peugeot 207

Összemegy a Peugeot 207

A most futó Peugeot 207-nél nem csak könnyebb, kisebb is lesz utódja, a piacra jövőre várható 208.

A 206-oshoz mérten közel 20 centiméterrel hosszabb, 4,03 méteres karosszériával mutatkozott be a 2006-os Genfi Autószalonon a Peugeot 207, melynek utódja, a 208 vélhetően ismét Genfben, jövő márciusban mutatkozik majd be. A bennfentesek szerint az újdonság hosszát ismét 4 méter alá apasztják, hiszen a kisautót keresők valóban kompakt, parkolóhelybarát méretet szeretnének. Állítólag a zsugorítást úgy hajtják végre, hogy az a belső tér helykínálatát nem csorbítja, de az önsúlyt mintegy 100 kilogrammal apasztja.


Noha a 208 a 207-hez mérten kisebb lesz, jellemzőit, utasterének anyagminőségét nagyautósabbnak ígérik. Az egyelőre nagyon erőteljes csomagolásban készült fotókon látható újdonság motorparkjának csúcsa az RCZ-ben 200 lóerővel ismert 1,6-os THP 180 lóerő körüli teljesítményű variánsa lesz, de a palettán visszafele haladva utóbbi 150 lóerővel és turbó nélkül 120-szal is várható, az 1,4-esek pedig 75, 95 lóerőt tartogatnak. Dízelből 1,4 literes 70 és 1,6 literes 90, valamint 110 lóerős HDi egységek szerepelnek majd a jelenlegi információk szerint.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek