hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapŐszintén, tisztán, frissen – Kipróbáltuk az új Kia Sportage-t

Őszintén, tisztán, frissen – Kipróbáltuk az új Kia Sportage-t




Általában azért nehéz feldolgozni egy modell frissítését, mert azon vagy nincs érdemi változás, de úgy adják elő, vagy van, de csak óvatosan kommunikálják. Mondanom sem kell, hogy előbbi a jellemző, és két új lámpát meg egy lökhárítót előadni mintha spanyolviasz lenne, néhányan művészien képesek. Szemben a Kiával, ahol bár a külsővel is foglalkoztak egy keveset, azért nem álltak meg ennyinél és alaposan felrázták a Sportage motorkínálatát is. Nem is lett volna fontos hozzányúlni a külsőhöz, hisz a koreai szabadidő-autó negyedik generációja alapból sem mutat rosszul. Más formájú lett a tigrisorr hűtőrács, a bele is új, és már akár teljesen fekete is lehet. Az első lökhárító ködlámpafészkeit és króm, vagy fényes fekete díszeit kell figyelni, meg hogy a nappali menetfény négy-négy pontja felcsusszant a teljesen LED-es fényszórókba. A GT-Line szintén négypontos ködlámpáiról lesz felismerhető.




Külsőre új 16, 17 és 19 colos felnik lesznek még újak, hogy mimért marad ki épp a 18, arról állítólag a vásárlói igények tehetnek. Váltóztak a hátsó lámpák is, de ott az eddigiek is a legfrissebb modellekéhez volt hasonló. Korábban nem találkoztam még a Sportage-dzsel, így teljesen őszintén döbbentem rá, hogy mennyire orbitálisan nagyok a hátsó ajtók. Itt nincs kupé humbug, meg sportos tetővonal, az ablakok majdnem a tető leghátsó pontjáig érnek, így a fejünket szinte be sem kell húzni beszálláskor.

Ez a praktikus kialakítás és kész, egy őszinte családi szabadidő-autó ilyen.

A praktikum a csomagtérben is folytatódik, hisz alapból 503 literes is lehet, ha elég a defektjavító. Ez az adat viszont mindegyiknél más, ugyanis, a dízelek AdBlue tartálya miatt más a padlólemez, így az új 1,6-osnál 480 a maximum, a 48 Voltos hibridrendszerű kétliteres dízelnél pedig 439.
Kia Sportage, 2018 - méretek















Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4485 1855 1635 2670 439-1492*






Repült a korábbi, egyébként nem rossz karakterű 1,7 literes CRDi, és érkezett a helyére egy, a Kia szerint minden korábbi dízelénél tisztább gázolajos. Az új 1,6-os dízelmotor kétféle teljesítményszinten, 115 és 136 lóerővel érkezett, a gyengébbik csak elsőkerékhajtással és rendkívül jó kapcsolási érzetű hatfokozatú kézi váltóval érhető el. Kellemes összhangban van az autóval, a gyengébbiket próbáltam, és az sem volt gyenge, kellő dinamikával mozgatja a friss Kiát, sportos jellemzői persze nincsenek, ellenben könnyedén hozza a 6 liter alatti átlagfogyasztást. Erősebb kivitele már hétfokozatú duplakuplungos automatával és összkerékhajtással is kérhető, utóbbi kézi váltóval is lehetséges. Bár magánvásárlói piacon egyáltalán nem jellemző a dízelmotorral választott Kiák rendelése a hazai képviselet szerint, a flottás értékesítések nagy százalékát még mindig a gázolajosok teszik ki.



[BANNER type="1"]



Igazi csemegének tekinthető ilyen téren az új kétliteres dízelmotor, mely nem csak a márka, a kategória első 48 Voltos hibrid rendszerét hozta. Az új fejlesztésű négyhengeres 185 lóerejével és 400 Nm nyomatékával már igazán dinamikusnak nevezhető, miközben kellően tisztán üzemel. Részecskeszűrője mellett a könnyű hibrid rendszer segít a tiszta üzemeltetésben. Az egység egy 0,44 kWh-ás akkumulátorból, egy DC/DC konverterből és egy a generátorral egybeépített villanymotorból áll. A kb két hagyományos akksi méretű Lítium-ion akkumulátor a csomagtérben kapott helyet a padló alatt.

Bár vezérlőegységén Bosch-t hirdet, azt mondják, a teljes rendszer saját fejlesztés, ráadásul már az Audi is lecsapott rá.

Az apró villanymotor többféle szerepet tölt be, részterhelésen, illetve motorfék-üzemben visszatölt, gyorsításnál pedig 16,3 lóerejével rásegít, így vesz le némi terhet a gázolajosról, amivel az kevesebb üzemanyagot fogyaszt és kevesebb káros gázt ereget. Ugyanakkor indítómotorként is működik, szíjjal kapcsolódik a főtengelyre és start-stopos leállításokkor ez rántja be a motort lényegében észrevehetetlenül, legalábbis a menetpróbán tapasztaltak alapján jóval finomabban, mint a hagyományos indítómotor, amiből szintén van egy a többi motornál kisebb teljesítményű, mivel itt csak a hidegindításkor használja. A rendszer rásegítésével az erős dízelmotor is képes állítólag 6 liter alatti fogyasztást produkálni, meg persze megfelelni az Euro 6d TEMP károsanyag kibocsátási normának, ahogy a Sportage összes motorja is.

Kia Sportage, 2018 - dízel motorkínálat







































































Motor 1.6 CRDi 115 LE 1.6 CRDi 136 LE 2.0 EcoDynamics+
Emissziós norma Euro 6d TEMP
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1995
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (automata/8)
Teljesítmény [LE (1/min)] 115/4000 136/4000 185/4000
Nyomaték [Nm (1/min)] 280/1500-2750 320/2000-2250 400/1750-2750
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 9,5
Végsebesség [km/h] 175 180 201
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 4,8-5,0 4,7-5,0 5,7-5,8
CO2-kibocsátás [g/km] 126-132 123-132 138-159
Saját tömeg [kg] 1504 1501 (1530) 1648 (1672)
Megengedett össztömeg [kg] 2112 2120 (2145) 2230 (2250)






Érkezett egy új 1,6-os turbós benzines is, a 177 lóerős motor szintén kellemes járású és rendkívül csöndes, valamint dinamikus mozgásra képes vele a Sportage, de 10 liter körüli átlagfogyasztásáért – nem hajtós használat mellett is – nem gondolnám ideális választásnak. Vezetni jó a Sportage-t, csöndes, elöl-hátul független felfüggesztésével ügyesen tapad az útra, egyedül kormányázásával vannak gondok. Alapverziót nem vezethettünk az 1,6-os szívó benzinessel, így nem tudom, mi a különbség, de ott más a kormánymű, a kormányoszlopra kerül a segítő villanymotor, az új motoroknál viszont a fogaslécre. Hogy ettől van-e furcsa érzete, nem tudom megmondani, de mindenképp különös, főleg középállásban és apró korrigálásoknál érezni kis akadást, lötyögést, késést, ami néha kellemetlen érzetet okoz.
Kia Sportage, 2018 - benzines motorkínálat






























































Motor 1.6i 1.6 T-GDi
Emissziós norma Euro 6d TEMP
Hengerűrtartalom [cm3] 1591
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (automata/8)
Teljesítmény [LE (1/min)] 132/6300 177/5500
Nyomaték [Nm (1/min)] 161/4850 265/1500-4500
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 9,2
Végsebesség [km/h] 182 205(201)
Fogyasztás – vegyes [l/100 km] 6,9-7,2 7,4-7,6
CO2-kibocsátás [g/km] 159-165 170-175
Saját tömeg [kg] 1415 1470 (1562)
Megengedett össztömeg [kg] 2000 2110(2000)




A friss Sportage multimédiában is fejlődött, 7 colos az alap érintőkijelző, 8-as a feláras, állítólag keret nélküli – én azért láttam egy keretet körülötte – élő forgalominformációs, 3D képes navigációs fejegység. Vezetéstámogatói is bőséggel rendelkezésre állnak, beparkolhat magától merőlegesen is, aktívan sávot tarthat, szólhat, ha valaki a holttérben van, fékezhet magától és hátsó keresztirányú forgalomra is figyelmeztethet. Nyolc hangszórós JBL hifit is kérhetnek a nagy zenére vágyók, félig nyitható, teljes tetős panoráma ablakot a komolyabb kilátást igénylők. Vannak új fényezések és kárpitok, akár félig fekete, félig szürke bőrborítású üléseket is kaphatunk, melyekből a sofőré 10 irányban elektromosan állítható, de mindkét első három állásban fűthető. Nem kell kérni viszont a hét év, vagy 150 000 kilométeres garanciát, az ugyanis továbbra is alap. A németországi, amerikai és koreai dizájnstúdiók együttműködve rajzolták át a friss Kia Sportage-t, melynek gyártása már meg is kezdődött Zsolnán, Szlovákiában. Mivel a hazai piac jelentős szereplő a Kia eladási listáján, már 2018 harmadik negyedévében elérhető lesz.


RELATED ARTICLES

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Úgy tudom, hogy a Kia (és a Hyundai) 1.7-es dízelmotor nem csak azért volt sokak választása, mert megbízható, tartós és gazdaságos, hanem azért is, mert a 116 LE-s változat azon kevés mai motorok egyike, amelyikben nincs kettős tömegű lendkerék. Ezzel kiküszöbölhető egy hibalehetőség, aminek elég költséges a javítása. Kérdés, hogy az új motorokban van-e kettős tömegű? Esetleg a 115 LE-s változat ilyen?

  2. Ha nincs kettőstömegű előbb tönkremegy a motortartó bak … szóval abban meg azt kell gyakrabban cserélni … enyémben van kettőstömegű a 2. most került bele kb 310.000 km nél cseréltem először ” gyanítom az 1.7 Kiában is ekörül kell cserélni a kuplungot ” a motortartó bak meg még gyári és már közel van a 334.000 km …

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular