Pályanapra járni jobb mint konditerembe az Abarth szerint

    0
    1
    Az Abarth és a brit Loughborough Egyetem közös kutatás során tárta fel, hogy egy jó csapatás jobban javítja a hangulatot, mint egy edzőtermi edzés. „Mondani sem kell már, hogy a fizikai aktivitás mennyire fontos, nem kizárólag az ember fizikális jólétének biztosítása érdekében, hanem érzelmi állapotának szempontjából is – mondta Dr. Dale Esliger, a Loughborough Egyetem digitális egészségüggyel foglalkozó kutatója, aki a kísérletet vezette. „Arról azonban sokkal kevesebbet tudunk, hogy a vezetés – konkrétan a versenypályán – hogyan hat az egyén hangulatára. Ezért döntöttek úgy, hogy az Abarth-tal közösen megpróbálják pontosan megmérni. A kutatócsoport különböző szenzorok segítségével vizsgálta az arckifejezéseket, a pulzusszámot, valamint orvosi karórát és egy önértékelő kérdőívet adott a résztvevőknek, hogy mérjék a hangulatukat egy versenypályás vezetés és egy edzés után. [BANNER type="1"] Az előzetes adatok azt mutatják, hogy bár mind a pálya, mind az edzőtermi tevékenység pozitív érzelmi hatásokat váltott ki, kétségtelenül a versenypályán vezetés izgalma volt az, ami elsődlegesen javította a résztvevők hangulatát – mondta Esliger. A tanulmány szerint az emberek átlagosan 59 százalékkal boldogabbak voltak a versenypályán való vezetés után, mint az edzőteremben végzett edzés után. Az edzéstípusonként mérve a pályán való vezetéshez képest a résztvevők jó hangulatát négy százalékkal kevésbé emelte a súlyzós edzés, 20 százalékkal kevésbé a súlyzós és kardió edzés, illetve 116 százalékkal kevésbé a kardió edzés. Érdekes módon az alanyoknak még csak a vezetőülésben sem kellett ülniük ahhoz, hogy a hangulatuk javuljon egy kis versenypályázás után. Egy profi sofőr mellett ülve a résztvevők 77 százalékkal boldogabbak lettek, mint egy kardió- és súlyzós edzés után. „Mindig is tudtuk, hogy autóink milyen nagy örömet okoznak a vezetőnek és az utasoknak, de most a világ egyik vezető sporttudományi egyetemének előzetes adatai is alátámasztják ezt ­- mondta végül a kutatásról Greg Taylor, a Fiat és az Abarth brit ügyvezető igazgatója. [BANNER type="2"]