hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapParadicsomcsata bánt el a Google autójával

Paradicsomcsata bánt el a Google autójával

A Google kamerás autója a Tomatina nevű, világhírű spanyol paradicsomcsata közepébe hajtott. Mintegy 150 tonnányi lédús zöldség landolt a kamerás autón.




A kelet-spanyolországi Bunolban szerdán rendezték meg immár 70. alkalommal a paradicsomcsatát, amelyben 22 ezer ember több mint 150 tonnányi paradicsomot dobált egymásra körülbelül egy órán keresztül. Ezt kívánta megörökíteni a Google autója, pontosabban az esemény előtti és utáni állapotról kívánt Street View felvételt készíteni.

Valami hiba csúszott ugyanakkor a számításba, mert a Google autója a csata kellős közepébe hajtott, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot. Pedig az az érdekes, hogy ez az autó még nem a Google robotvezérelt önjáró autója volt, hanem egy sofőr által hajtott Opel Astra, amilyennel itthon is találkozhattunk már.
[BANNER type="1"]
A cég hivatalos blogjában közölte: nem állt szándékukban behajtani az ütközetbe, eredetileg azt tervezték a kollégák, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára, az időzítés ugyebár kevéssé sikerült. Az autót ért károkat ugyanakkor másodlagosnak tekinti a vállalat és hangsúlyozta, hogy szerencsére az autó nem okozott személyi sérülést.



Azt egyelőre nem lehet tudni, miként keveredett a kocsi a paradicsomütközet kellős közepébe. A helyi polgármester sem hibáztatja a Google autó sofőrjét, inkább vizsgálatot indított, hogy megtalálja azokat, akik a rongálásáért felelősek.


A paradicsomcsatára, amelyet már hetven éve minden augusztus utolsó szerdáján tartanak, 96 országból érkeztek résztvevők. A túlérett, puha paradicsom hajigálása számukra sem veszélytelen: többen szenvedtek zúzódásokat, volt, akinek a szeme sérült meg, mert telibe találta egy paradicsom.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

  1. Biztosan készült fotó a helyszínen…

    Várj! kb 10 kamera van ezen a jószágon, nem lehet olyan nehéz megtalálni a gazembert, aki paradicsomot dobált egy paradicsomdobáló fesztiválon.
    Mindig kiderül, hogy az ember a gyenge láncszem a google minden rendszerében.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek