Egyre népszerűbb, formás és jó is az új Kia-kompakt, de vajon milyen az ára?
Júliusban, illetve az év első 7 hónapjában együttvéve is közel ötödével több új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországin, mint a tavalyi esztendő hasonló időszakaiban, valamelyest tehát felpörgött a piac. Nyilván volt honnan, szinte a sírból kikászálódni, de az is igaz, hogy miközben a magánvásárlók kvázi eltűntek, az értékesített példányok zömét, több mint 70 százalékát cégek vették és veszik kisebb-nagyobb flottabeszerzések keretében. Körképünkben annak néztünk utána, vajon megérheti a társaságoknak nem a sablont, hanem mondjuk egy koreai újdonságot választani – tud-e olcsó lenni a Kia cee’d a méltán népszerű Ford Focus, Opel Astra, Skoda Octavia trióval szemben?
[BANNER type="1"]
Elég nagy, felszereltségével is vonzó ajánlat lehet a cee’d, különleges, bár nem túl lényeges extrája a Flexsteer állítható kormányrásegítés. Alapmotorja a mezőnyben erősnek számít, taxinak, bérautónak sem rossz
Mert itthon régóta ez a hármas a legkelendőbb. A márkák mezőnyében a Ford vezet az Opel, a Volkswagen és a Skoda előtt, a Data House kimutatása szerint januártól júliusig 23,58 százalékot jelentő 9088 darabbal a legkeresettebb alsó-középkategóriában meg Octavia (1880), Focus (1226), Astra (907) a sorrend. S hogy állnak a feltörekvő koreaiak? Míg a márkák listáján csupán a 13. és 15. hely a Kiáé és a Hyundai-é, a kompakt méretosztályban ötödik-hatodikak a c’eeddel (491) és az i30-cal (362). Előbbit veszik jobban, az új i30-at pedig még akkor mérkőztettük meg a piaci kedvencekkel, amikor a Kia még nem indította útjára a cee’d második szériáját, szóval ezúttal a cee’d lett a kihívónk, nem más.
Az előző, H generáció is népszerű még, de a legújabb, J Astra is kedvelt már a (jobbára flottás) vásárlók körében. Viszont elég drága
A garanciaszemszögből 7 évével etalon Kiának az a cee’dje, amely ráadásul 150 ezer forinttal olcsóbb is az i30-nál, s ha klímával hasonlítjuk össze – kedvezményes – árukat, akkor is van még köztük egy „százas a Kia javára. De van-e számottevő árelőnye Octaviáékkal szemben? Lássuk először az alapadatokat – benzines és dízelmotorral is.
Benzinmotoros, ötajtós alapmodellek – műszaki alapadatok
| Modell | Ford Focus 1.6 | Kia cee’d 1.4 | Opel Astra 1.4 | Skoda Octavia 1.4 |
| Hosszúság (mm) | 4358 | 4310 | 4419 | 4569 |
| Szélesség (mm) | 1823 | 1780 | 1814 | 1769 |
| Magasság (mm) | 1484 | 1470 | 1510 | 1462 |
| Tengelytáv (mm) | 2648 | 2650 | 2685 | 2578 |
| Csomagtartó (l) | 363-1148 | 380-1318 | 370-1235 | 585-1455 |
| Teljesítmény (LE) | 85 | 100 | 87 | 80 |
| Nyomaték (Nm) | 141 | 137 | 130 | 132 |
| Váltó/fokozat | kézi/5 | kézi/6 | kézi/5 | kézi/5 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (mp) | 14,9 | 12,8 | 15,1 | 14,3 |
| Végsebesség (km/h) | 170 | 182 | 168 | 174 |
| Fogyasztás (l/100 km) | 5,9 | 6,0 | 5,5 | 6,4 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 136 | 139 | 129 | 149 |
Jó pénzért már-már luxusellátmányt is adhat az Opel, de belépő verzióinak motorja kissé kevés az amilyen mutatós, olyan nehéz karosszériához
| Modell | Ford Focus 1.6 TDCi | Kia cee’d 1.4 CRDi | Opel Astra 1.3 CDTI | Skoda Octavia 1.6 CR TDI |
| Teljesítmény (LE) | 95 | 90 | 95 | 10 |
| Nyomaték (Nm) | 230 | 220 | 190 | 250 |
| Váltó/fokozat | kézi/6 | kézi/6 | kézi/5 | kézi/5 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (mp) | 12,5 | 13,5 | 14,5 | 11,3 |
| Végsebesség (km/h) | 180 | 170 | 175 | 190 |
| Fogyasztás (l/100 km) | 4,2 | 4,1 | 4,1 | 4,5 |
| CO2-kibocsátás (g/km) | 109 | 109 | 109 | 119 |
Szuper vezethetőséggel, komoly flottakedvezménnyel és régi jó hírével a Ford Focus az egyik legnépszerűbb alsó-középkategóriás
Bár eddig még csak a benzines c’eedet próbáltuk, a számokból is egyértelműen látszik, hogy motorfronton a Kiának nincs mit szégyellnie még akkor sem, ha nem olyan színes a palettája, mint a többieknek, ha nincs (még) turbós benzinese, mint összes konkurensének, LPG-s verziója, mint az Astrának és az Octaviának, háromhengerese, mint a Focusnak, stb. De van élhető, egyébként stop-start rendszerrel szerelve még takarékosabb 1.4-ese, sőt 1.4-esei a dízellel ugye. Egyéb műszaki lemaradás/hiányosság/hendikep? Nincs adaptív felfüggesztés (Astra), vezetőtámogató rendszerek hada (Focus), ötajtósan is hatalmas csomagtartó (Octavia). Van széria ESP, 6 légzsák, opciósan meg minden, még fűthető és rásegítésében is állítható kormány, például. Olyan extrákkal is rendelhető a Kia, melyek a többiekhez nem mind elérhetőek, lásd tolatókamera, panorámatető vagy kulcs nélküli nyitás.
Vezetőtámogató elektronikák, dizájn és átlagosan jó minőség – a Focus nem olcsó, ugyanakkor kellemes darab
Ezek után jöjjenek az árak klímával (legalapabb szinten is szériában az Opelnél és a Skodánál), illetve az Octavia esetében nem a belépő felszereltségi szinttel, hiszen az Ambientével szemben az Active még nem ESP-s.
| Modell | Benzines | Dízel |
| Ford Focus Ambiente | 4 570 000 Ft | 5 530 000 Ft |
| Kia cee’d LX | 3 999 000 Ft | 4 499 000 Ft |
| Opel Astra Selection | 4 570 000 Ft | 5 660 000 Ft |
| Skoda Octavia Ambiente | 4 370 300 Ft | 5 590 450 Ft |
A Tour változatával is hódító Octavia a legrégebbi bútordarab, mégis kedvenc. Amikor majd megújul, a Rapidnak is köszönhetően feljebb pozicionálja a Skoda
Nos, itt azért súlyos különbségek vannak a modellek árai között amellett, hogy a dízelek is jóval drágábbak a benzines alapváltozatoknál. Négymillióért listán csakis Kiát kapni – más kérdés, hogy úgy tudjuk, a Ford például 22-24 százalékos flottakedvezményt tud adni (szervizre és alkatrészre meg 30-35%-ot), így az elvileg legdrágább Focust jóval kedvezőbb áron vehetik meg az ügyfelek. Nincsenek kétségeink afelől, hogy Astrához, Octaviához sem nehéz a listás áraknál kedvezőbb feltételekkel jutni…
Remek minőség, korrekt kivitel, irgalmatlan csomagtartó – a Skoda ezért (is) a legkeresettebb. Közben szép csendben igen drága lett…
A bődületes, a Kiát leszámítva átlagban jó egymilliós differenciát a benzines és dízelek között pedig az magyarázza, hogy a Fordnál, az Opelnél és a Skodánál is több a motorvariáns és kisebb a lépcső, ha már turbós benzinessel veti össze az ember a (turbó)dízelt. Összegzésképp elmondható, hogy a tapasztalataink alapján igen jó új Kia cee’d komoly szeletet kéne kihasítson a piaci tortából, dönteni persze biztosan az dönt a szimpátia és az előítéletek mellett, hogy a flottavásárlók tudnak-e még érdemleges kedvezményhez jutni a magas, ellenben a riválisokhoz viszonyítva alacsony áron felül.




















Szerintem az előbb említett BMW, Audi, Merci triónak nincs ebben az árkategóriában alternatívája, de a Corolla/Auris, Golf/Jetta, Mazda3, esetleg Renault Megane valóban érdekes lehet.
Amit persze a flottakezelők nagyban számítanak az nem csak a beszerzési ár, hanem a fenntartási költség is.
Én a Mazda 3-mal hasonlítanám össze! Persze érdekes lehetne még, a Volkswagen Golf, Seat Leon, vagy a Toyota, BMW, Audi, Mercedes alsó-közép kategóriáinak ár-érték összehasonlítása a Kiával.
Az összehasonlításból nem hagytam volna ki a Mazda 3-at! Persze érdekes lehetne még Volkswagen Golf, Seat Leon, vagy Toyota, BMW,Audi,Mercedes alsó-közép kategóriás autóinak tudása, és ár-érték viszonya a Kiához képest.
Értem…Csak mert a régi Focusban az 1.4es volt 80 körül…Ennyire lebutítanának egy 1.6os motort?
Egy Honda Civic 1.4 Comfort VS. Kia C’eed összeghasonlító tesztet is szívesen olvasnék!
De van 85 lóerős 1.6-os is. 1.4-es motor nincs a Focus kínálatában.
Ha jól tudom,az 1.6 benzines Focus az nem 85 lóerős 🙂 Az talán az 1.4es…