kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapPickup BMW tarolt a Drift OB első futamán

Pickup BMW tarolt a Drift OB első futamán

Megkezdődött az idei Hell Energy Országos Drift Bajnokság, melynek első színtere a tököli reptér volt.




Több mint kétezer néző lehetett szemtanúja annak, ahogy Lakatos Zoltán E30-as Pickup BMW-jével a kvalifikációs első helyezését követően az egyenes kieséses szakaszban sem talált legyőzőre! A verseny megnyerése mellett ráadásként a FederalTire különdíját is bezsebelte, mely a legszebb páros csatát jutalmazta.



Kilinccsel előre, nagy szögben óriás tempóval, és az ellenfél minél közelebbi lekövetése. Gyakorlatilag ez a driftversenyek lényege, amit hazánkban már professzionális szinten űznek az erre szakosodott pilóták. A Drift OB népszerűsége lankadatlan, hisz a hétvégi borongós idő ellenére a nyitott bokszutcában most is néha csak oldalazva lehetett közlekedni. Bár néhány versenyző az első futamon még nem tudott nevezni, az már most jól látszik, hogy a téli fejlesztések alatt újabb lóerőket pakoltak a versenygépekbe. Friss PRO-vizsgás újoncokkal is találkozhattak a nézők, és bizony az öreg rókáknak az utánpótlás okozhat majd némi fejtörést a közeljövőben.


Már a selejtező is meglepetéssel szolgált, mivel a tavalyi bajnok Tóth Géza csupán a 14. helyen kvalifikált, míg a 2011-es bajnoki évad ezüstérmese, Nagy Gergő a 12. lett. Lakyboy, azaz Lakatos Zoltán mással hívta fel magára a figyelmet, mivel a tavalyi japán importos Nissant a garázsában hagyta, és újra kigurult a korábban jól bevált és Zoli eredményességét is elősegítő V8-as „sexplatós” pickup BMW-vel. A terv eredendően nem ez volt, csak sajnos a Silvia (Nissan) eleje a máriapócsi edzőtáborban összetört, az újonnan beszerzett amerikai versenygép pedig nem készült el időben. Néha azonban a „B” terv a megfelelő, mivel a kvalifikációt nagy fölénnyel sikerül megnyernie Zolinak.





Szintén pótautóval állt rajthoz a selejtező 2. helyezettje, – a Hell Racing Team új versenyzője, György Szilveszter. A tavaly szépen muzsikáló és különleges dekorral ellátott E46-os BMW-t télen atomjaira szedték, és sajnos pár „csavar” még hiányzik, így Szilveszter a HELL csapat tartalékautójával tudott nevezni. Bár a kvalifikáción jól teljesített, Fortuna kegyei egész nap mellőzték őt. Az edzések alatt Tóth Géza rombolt az E30-as oldalába, majd az egyenes kieséses szakaszban Porkoláb Péter egyengette meg versenygépének másik oldalát is. Természetesen a csapat jól felkészült ilyen esetekre is, Grózinger Zsolt és Varga Tamás „Puci” vezérletével a lakatos munkák sem jelenthetnek, s nem is jelentettek problémákat.



A selejtező kör 3. helyezettje Zahuczik Zsolt, alias Zacc lett, akinek az idei évad igen sűrűnek ígérkezik! A drift bajnokság mellett a Gymkhana autós szakágban is kötelezően helyt kell állnia, mivel tavalyi bajnokként egyértelmű, hogy címvédésre készül. Zacc a kieséses szakaszban a legjobb 16 között Tóth Gézával találkozott, győzelme után azonban a profik között nagy rutinnal még nem rendelkező Szilágyi Kálmán legyőzte őt. Kálmy ellenfele az elődöntőben Porkoláb Péter volt, aki ugyebár Szilveszterrel „csókolózott” össze még a legjobb 8 között. Peti az autó elejét törte össze, mivel a páros csatában nem tudta kivédeni Szilveszter megforgását. Szerencsére azonban a technikai mentő segítségével a töréskárt időben orvosolni tudták egy gyors kihúzatással. A másik ágon Lakatos Zoltán brillírozott, első körben az újonc Hetyési Zsoltot gyűrte le, majd a bajnokságban először versenyző Énekes Árpádnak intett búcsút egy visszahívásos csatát követően. Lakatos Zolira az elődöntőben Fehér Zsolt várakozott. Zsolt elsőként a mezőny egyik legkülönlegesebb japán autójával versenyző Szöllősi Tibort verte meg, majd a Narancs Drift Team versenyzőjével Zalabai Zsolttal vívott ádáz szoros csatát, ami csak a 3. visszahívást követően dőlt el.
[BANNER type="1"]

A legjobb négy között elsőként Lakatos-Fehér küzdött meg egymással. Zoli már az első körben eldönthette volna a küzdelem kimenetelét. Elől haladóként nagy előnyre tett szert, azonban a csata második futamában követőként hibázott, így csak visszahívás után biztosította be döntős szereplését. Porkoláb Péternek sem akadt túl könnyű dolga, mivel Szilágyi Kálmán a „kezdők szerencséjének” mondását erősítette meg. Csatáról csatára egyre magabiztosabban terelte S14-es Nissanját, bátorsággal és padlógázzal a nézők számára is gyönyörű látványt nyújtott. Igaz, Petin nem tudott fogást találni, ám a bronzcsatában Fehér Zsolt ellenében győzni tudott. Kettejük küzdelme hozta talán a nap legérdekesebb csatáját, mivel csak a harmadik körben dőlt el, minden miután Zsolt mindkét körében megforgott. A piruett oka egyértelmű volt, Zsoltnak ugyanis elfogyott a gumija, és a technikai szünetre hagyott 5 perces szabály csak az egyik oldal gumizására volt elegendő.


A döntőben Lakatos Zoltán magabiztossága töretlen volt. Ellenfele, Porkoláb Péter az első körben szépen követte, ám Zoli a fordított cserés támadásban lényegesen nagyobb nyomást gyakorolt riválisára. Visszahívás tehát nem volt, így a csatát követően azonnal kezdődő díjátadón hirdették ki a verseny győztesét. Lakyboy slusszpoénként ráadásként a FederalTire különdíját is elvihette, ami két vadonatúj versenyabroncs volt. Vélhetően az ajándék május végén, a máriapócsi fordulóban, a Pickupon fog debütálni, mivel Zoli újra szerelmes lett sexplatós bömbijébe, így az is előfordulhat, hogy az egész évadban kitart mellette.


Előtte azonban ne feledjük, hogy május 1-én Taszáron GyorsulásiFutam, Gymkhana OB 2. forduló és amatőr Drift verseny lesz látható. A Drifting.hu csapata pedig Kecskeméten tartja szokásos és mára már hagyományokat őrző Drift majálisát, ahol profi driftversenyzők fogják szórakoztatni a nagyérdeműt.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek