hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapPorsche módra indul, 3,4 litert fogyaszthat - Space Star teszt

Porsche módra indul, 3,4 litert fogyaszthat – Space Star teszt

Nevével és ellátmányával is nagynak kíván tűnni a parányi Mitsubishi Space Star, ráadásul úgy indul, mint egy Porsche, legalábbis a motorja.




Aki vezetett már Porschét, az tudja, hogy ott a motor bal kézzel indítandó, igen, épp úgy, mint a Zsiguliban, és ahogy a Mitsubishi Space Starban is. Abban a Space Starban, amely már nem egyterű, mint az 1998-2005 között Hollandiában, a NedCar üzemében gyártott, hanem miniautó a Mitsubishi thaiföldi gyárából. Gazdag ellátmánnyal, csakis háromhengeres motorokkal és akár fokozatmentes automata váltóval. Nálunk manuális váltóval, de izmosabbik, 1,2 literes motorjával és tesztautós szokás szerint csúcsfelszereléssel járt.[BANNER type="1"]



A tesztpéldány megjelenésén sokat dob, hogy karosszériáját gyakorlatilag teleaggatták a gyári kiegészítőkkel: első és hátsó lökhárítóvégek, króm a ködfényszórók körül, küszöbök, légterelő a csomagtérajtó tetején – minden van. Az Intense szinttel 15 colos alufelni is. A gyári optikai tuning talán elegendő is ahhoz, hogy a Space Star ne miniautónak, hanem értékesebb kisautónak tűnjön. Fokozza ezt, hogy ez a verzió intelligens kulccsal, ajtóra szerelt gombbal nyitható és zárható, hiszen mint már mondtuk írtuk, gazdagon felszerelt. Ugyanakkor a következetes spórolás is számos helyen felfedezhető rajta, illetve benne. Ilyen az is, hogy ajtónyitó gombot csak vezetőoldali ajtajára és csomagtérfedelére kapott. A jobb első ajtóra kulcslyuk, bele zár került. Ha lemerül az okoskulcs eleme, az abból kihúzható pótkulccsal onnan nyitható a csöppség, amúgy pedig meg kell tanulni, hogy onnan könnyedén nem érhető el az utastér.



Az ajtókat feltárva vegyes kép tárul elénk: a részint világos kárpitozás barátságos, az ülések már ránézésre is formázás nélküliek, elöl rövidebb és közepes távokhoz kielégítő kényelműek, hátul pedig inkább csak a „rövidebb utakra el lehet férni” jelzőt aggathatjuk a Space Starra, ami hivatalosan ötszemélyes. Ezt a valóságban, felnőtt utasokkal kevéssé érdemes próbálni, kisebb távokra, szükség esetén persze jól jöhet, hogy a csekély méretű sík padhoz három hárompontos öv és szabályozható fejtámasz jár. Jó pont, hogy az Isofix csatlakozók nem rejtettek, a megfelelő gyerekülés pillanatok alatt biztonságosan rögzíthető, abban pedig biztosak lehetünk, hogy az ott helyet foglaló csemete nem fog panaszkodni a helykínálatra. Bár a Space Star tényleg nagyon pöttöm, 175 centiméteres utasok még szintén elférhetnek a hátsó sorban, ami tiszteletre méltó a 3,7 méteres kisautótól.



Hasonlóan kellemes meglepetéseket okozhat a 235 literes csomagtér is, szélessége 0,99-1,115 méter közötti, hossza 0,58, üléshajtással (igaz, messze nem sík padlóval) 1,34 méter, s magassága is megvan 0,51 méter. Egészen komoly vásárlásokat el tud nyelni, ha pedig nem ragaszkodunk a kalaptartó teljes visszahajlásához, még fedélzeti bőröndöt is állíthatunk a térbe. Apropó kalaptartó, miniautónál igenis pozitívum, hogy azt madzag emeli és engedi vissza a csomagtérajtóval.



Hiába gazdag ellátmányú ugyanis (az egyebek mellett automata klímát, 6 légzsákot, okoskulcsot, CD-rádiót, eső- és lámpaszenzort, elektromos tükröket és ablakokat adó) Intense szint, a Space Star nem tagadhatja le, hogy miniautó. Ezt jelzi már ajtózáródási hangjával, s azzal is, hogy hiába indul elegánsan – megszokást igénylően bal kézzel nyomandó – gombbal a motor, az bizony érezhetően háromhengeres. Ha nem is vészes, de azért jellegzetes alapjárati rezonanciával. Stop-start pedig itt nincs, csak a bázisverzióhoz. Így aztán még a nagyobbik, 1,2 literes motorral is örök jellemző az álló helyzetben is zizegő utastér. A 80 lóerejét 6000, 106 newtonméter nyomatékát 4000 1/percnél adó, érezhetően nyomatékszegény motor viszont legalább élénken pörög fel, s ha induláskor besegítünk némi kuplungcsúsztatással, egészen dinamikusan haladhatunk is. Segítség, hogy az optimális váltásokra a csöppnyi műszerfali egérmozi parányi ikonokkal figyelmeztet lefele és felfele is.




Nem csak a rezonancia, a motorhang is jellegzetes háromhengeres, mókás, wartburgos, repedtfazekas – mindenki válassza ki a neki tetsző jelzőt! A 100 km/órára gyorsulás 11,7 másodperces szintideje nem rossz, ahogyan a 180 km/órás végsebesség is, amit persze senkinek sem ajánlunk kipróbálni. Lényegesebb, hogy a 130 km/órás utazótempó 4000 1/perc fordulatot alulról súrolva még stabilan, igaz, jelentős szél-, motor- és futóműzajjal futható. A Space Star bizony városban és országúton is zajosabb az átlagosnál, hangja igazán autópályán nő zavaróvá. Utóbbi kijelentés rá is mutat arra, hogy mire való: elsősorban városi szaladgálásra. „A” pontból „B” pontba eljutásra azoknak, akiknek fontos, hogy viszonylag jó felszereltséget kapjanak, nem túlzottan méretesek, utasokat ritkán visznek, s a vezetési élmény sem érték számukra. Az ugyanis itt nincs sok, a kormánykerék rásegítése jelentős, visszajelzése csenevész, az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű kemény, a kanyardőlés pedig átlag feletti, a váltó kapcsolhatósága viszont az alatti.




Ha az ellátmányt nézzük, a 3,5 millió forintos vételár remek, ha a méreteket vagy a vezethetőséget „díjazzuk”, akkor eltúlzott, s a Space Star bizony háborús bűnösöknél nehezebben védhető. Persze láttunk már hasonlóan drága miniautót, s a Mitsubishi mellett szól 3 év/100 000 kilométeres alap, illetve 5 év/200 000 kilométeres kiterjesztett (márkaszervizes karbantartás esetén élő) garanciája is, így mégiscsak lehet néhány vevő, akinek a legkisebb Mitsubishi bejöhet. Az viszont biztos, hogy ők nem azért fogják választani, mert Porsche módra bal kézzel indítható. Hanem mondjuk a gyári érték szerint még 15 colos alufelnivel is 4,5 literes vegyes, s 5,3 literes városi fogyasztása miatt. Meg persze azért, mert a Space Star valóban takarékos: szinte kizárólag városban vallatva nálunk 5,9 literes étvágyat produkált – ez sokak számára kellő érv lehet a vásárláshoz. Ráadásul a Space Star – persze nem ezen verzió – akár 3,4 literes étvággyal is elketyeghet.


Akár 3,4 literrel is megtehet 100 kilométert



A Space Star legtakarékosabb verziója az 1,0 literes, 71 lóerős, stop-start rendszerrel szerelt kivitel, melynek vegyes fogyasztási értéke 4,0 liter/100 km. Hogy ez az érték még hegyen-völgyön keresztül autózva is tartható, illetve akár alul is múlható, azt a hypermiler, azaz „mérföldfaló” Felix Egolf segítségével bizonyította be a Mitsubishi. Ő amúgy egy Swiss Airbus 330/340 utasszállító gép kapitánya, s már több hihetetlen „egy tankolásos távolsági rekordot is felállított különböző Mitsubishi modellekkel. Legutóbb például egy ASX DI-D volánja mögött ért el 3,67 literes átlagot.



A Space Star takarékos alapváltozatával 10 000 méternyi szintkülönbséget is leküzdve 1111,1 kilométert tudott megtenni egyetlen tanknyi üzemanyaggal. A tágulási teret is kihasználva összesen 37,65 liternyi benzin volt a hivatalosan 35 literes üzemanyagtartályban, így a 20 óra alatt, azaz 55 km/órás átlagsebességgel teljesített táv 3,38 l/100 km-es fogyasztást adott. Igen, a Space Start vélhetően legtöbben szerény étvágya miatt fogják szeretni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Előző cikknél írtam, nekem is tetszik. Ha a gyári fogyasztási adatok a valós hétköznapi használattól nem elrugaszkodottak, akkor példamutató jó kis kocsi lehet. Az új Swifnél az a kifogásolható, hogy kellemetlenül magas a csomagtartó rakodópereme. Komoly ergonómiai probléma, ami nem leinthető! Ennél ezt itt jól oldották meg, és ha így nézem, akkor ha ezt Mitsu-t is elkezdik akciózni, tulajdonképpen versenyképessé válik a a Suzukival szemben.

  2. Régebben is írtam,hogy ezt a kocsit akaratlanul is ellen-Swiftnek találták ki!
    Minden mérete a most futó Suzuki Swiftéhez van közel.Régebben az áruk is közel volt egymáshoz,de a Suzuki most bőszen akciózik ezért az alapváltozatok árai között már FÉLMILLIÓ forint a differencia.(a Swift javára)
    Most így tényleg a légüres térbe került a Space Star,az igazi miniknél nagyobb,a kiskocsiknál kisebb.
    Tetszetős,igen jól felszerelt,pofás kis kocsi nekem továbbra is tetszik,de ilyen árpolitikával nehéz dolga lesz……

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek