Prémium, amit Európának is szántak – 30 éves a Mazda Xedos 6

    4
    1
    A kilencvenes években a japánok kivétel nélkül nagyon odatették magukat, az autógyártás terén is. Olyan modelleket hoztak, és annyival jártak a konkurensek előtt, hogy azon ma is csak ámulunk. A Mazda – egyik – nagy dobása a Xedos 6 volt, amit Japánban és Ausztráliában Eunos néven kínáltak, s azzal kacérkodtak, amit a Toyota tett a Lexus által: egy saját prémiummárka létrehozásával. Autójuk, a Xedos 6-ost jelentő Eunos 500 azonban az akkori 626-tal közös platformra épült, s így utólag azt mondhatjuk, miután az Eunos nevet/márkát elengedték, ma nagyjából a Mazda6 előfutárát láthatjuk benne. Hogy nem vették félvállról, azt jelzi, hogy bár az ötlet és a fejlesztés a nyolcvanas évek legvégére nyúlik vissza, az európai vevők, sőt kifejezetten a 3-as BMW és az Audi 80-as vásárlóinak megszerzéséért is harcba küldött újdonsághoz 1990-ben első európai kutatás-fejlesztés központját nyitotta meg a Mazda Németországban, azzal és az észak-amerikai részlegével is szorosan együttműködött a Mazda két japán (Hiroshima és Yokohama városában található) központja. A gyártáshoz külön sort állítottak fel Hofuban, ahol egyebek mellett 90%-ban galvanizálva, különleges fényezési eljárással, egyedi lakkozással készültek a Xedos 6-ok. A fényezés minőségéről sokat elmond, hogy az „Az Autó (valahai Autó2) című lap alapító főszerkesztője, néhai Surányi Péter a Mátyás templom Xedos 6 gépházán tükröződő képével nyert díjat a Mazda fotópályázatán. [BANNER type="1"] A Xedos 6-ost a tervezéstől a gyártásig „autóipari művészetként fogta fel a Mazda, s valljuk be, a kilencvenes években tényleg ékszerként hatott az alapjait adó 626-nál 11 centivel rövidebb, 4,56 méter hosszú, vele egyezően 2,61 méteres tengelytávolságú limuzin.

    Akkoriban még nem mondták rá, hogy „kupélimuzin, pedig simán lehetett volna.

    A 3,5 centivel szerényebb magasság és a hátul lejtő tetővonal miatt is érezhetően kisebb volt a hátsó fejtér, de kit érdekel ez, amikor a korabeli sajtóanyag és a tesztek szerint is a forma, a minőség és a vezetési élmény volt a modell három fő ütőkártyája. Ehhez sok más mellett a korban újdonságnak számító nagy szilárdságú acélokat vetettek be, a V6-os változatok toronymerevítőket kaptak (elöl-hátul), s az sem mellékes, hogy mindenképp elöl-hátul független futóművet kapott a Xedos 6. Bizony, hátul kettős trapézlengőkarokat alkalmaztak az első MacPherson mellé, akarom mondani mögé építve, s igen, a csúcsmotor V6-os volt. Az európai alapváltozat 1,6-os, de persze DOHC, 16 szelepes benzines, 114 lóerővel és 156 Nm nyomatékkal. Már ehhez is elérhető volt a 4 fokozatú, Sport üzemmódot kapcsolásra és számítógépes vezérléssel adaptívan is kínáló automata váltó, ahogyan a V6-os csúcsmotorhoz is, ami mindössze 2,0 literes volt. Nem ez volt a kor legkisebb V6-osa, de a legkisebbek közé tartozott, természetesen hengerenkénti 4, azaz összesen 24 szeleppel, 146 lóerővel és 175 Nm nyomatékkal. Ezzel sem volt egy versenyautó a Xedos 6, de még automatával is megfutotta a 200 km/órás végsebességet, kézi váltóval pedig 9,3 másodperces 100-as sprintet tudott. Amúgy az alapverzió is 10,3 alatt tudta azt, s pont megcsíphető volt már azzal is a 200 km/órás tempó. Természetesen mindkét motor elöl, keresztben beépítve került a motortérbe, s csak az első kerekeket hajtotta, de annak érdekében, hogy ne legyen eltérő hajtási befolyás a kerekeken, a féltengelyek pontosan azonos hosszúságúak voltak. Alapáron járt a fordulatszámfüggő rásegítésű szervokormány, a fékek mindenképp elöl-hátul tárcsák voltak, az elsők belső hűtéssel, s opcióként 3 csatornás, 4 szenzoros blokkolásgátló is elérhető volt. Az aktív biztonság terén továbbá nem csak a megfelelő kilátás érdekében fűtőszálas külső tükröket, hanem az egyértelmű, jól elérhető kapcsolókat is említette a Mazda, hiszen a tervezés fontos szempontja volt, hogy a sofőr tökéletesen tudjon az útra és a vezetésre figyelni. [BANNER type="2"]

    A forma nem mellesleg nem csupán szép, igencsak kedvező alaktényezőjű volt, a Cd érték alapból is 0,3, a V6-os hátsó légterelőjével 0,29, amivel megjelenésekor a legjobb volt a szedánok körében.

    A finom részleteket két kézzel szórták bele, így például saját hifit fejlesztettek a Xedos 6-hoz, s annak érdekében, hogy az utasok statikus energiája ne okozzon áramütést kiszálláskor, az ajtófogantyúk belsejéhez is földelést vezettek. Utóbbi persze csak egy láthatatlan finomság volt, amihez hasonlóból kismillió létezett még. Fontos tudni, hogy már az 1,6-os is elég jól, például napfénytetővel és alufelnivel is felszerelhető volt, de bőr kárpitozás csak a V6-oshoz volt elérhető. Bár a maga korában a Xedos 6 már hozott egy előrelépést a rozsdavédelem terén (ezért már 8 év átrozsdásodás elleni garanciával adták), az idei évtől akár minősített veterán címet is kapó széria legfiatalabb tagjai is több mint 20, konkrétan 23 évesek már. Csak a megkímélt, télen kevéssé használt példányok élték túl az elmúlt 2-3 évtizedet komolyabb rozsda nélkül, de az alapján, hogy a Használtautó.hu kínálatában 300 ezer forintért is van működőképes Xedos 6, s a legdrágábbak is 1 millió forint alatt kínálkoznak még, talán még pont meg lehet belőlük csípni egy-egy megmenthető példányt, velük egy darabka történelmet. Igaz, a Xedos 6 leginkább azoknak jelent valamit, akik látták fénykorában, akár az utcákon, akár a Brit Túraautó Bajnokságban (BTCC), ugyanis ott is futottak. Az 1,6-os motorjával szériamodellként is mindössze 1,13, a V6-ossal 1,23 tonnás Xedos 6 alapból is már-már sportszedán volt, de a Mazda ügyesen mutatta, versenyautónak is jó alapot jelentett. A Xedos 6 1999-ben sajnos utód nélkül szűnt meg, de szelleme ott van azért a mai Mazdákban, kiváltképp a Mazda6-ban.
    Előző cikkGordon Murray újdonsága a benzines sportautók örökségét élteti
    Következő cikkMűködik a Porsche szénsemleges benzinje, csak az árát nem tudjuk
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    4 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Egyik kedvenc autóm 90-es évekből. A Mazda itt félelmetesen érezte a dolgokat. Mai szemmel is modern és főleg naprakész, akár lehetne 2020-as formaterv. És bakker ez már oldtimer…

      Kár hogy a makrogazdasági környezet hazavágta a sikert, egy jó árral megvethette volna a lábát a prémiumszegmensben is, de BMW áron akarták eladni.

      • Azért a Mazda mentségére, a Xedos 6 egy sokkal modernebb autó hatását keltette. Akkoriban a japánok forradalmasították a formatervezést. Nem kellett bohóckodni lovasokkal, és nem is volt múlt vagy tradíció amire építhettek. Az ihlet szerintem sokkal inkább a 80-as években feltört manga rajzfilmekből érkezett. A 90-es évek japán autói (és főleg a Mazdák) egyszerűen modernebbek és harmónikusabbak voltak a maguk idejében (kivéve pár extrém esetet, mint az SVX), amihez műszaki tartalom is járt (pl V6 már kétlitertől, comprexdízel, az örökké beváltatlan ígéret wankel).

        A 155 hiába hozott sok műszaki érdekességet (versenysikerek, AWD, dízelfejlesztések), inkább érződött oldskool autónak.