Ralis kiegészítőkkel dobták fel az emelt Yarist

    0
    1
    Többféleképpen lehet sportos egy autó, ám arra, amire most a Toyota készítette fel a Yaris Crosst, még kevés példa volt. A Gazoo Racing kicsit kezelésbe vette az új crossovert és izgalmas apróságokkal tették érdekesebbé a külsejét. Most nem a klasszikus módon vett sportos külsőt rakhatják össze a tulajok, hanem raliautónak álcázhatják az újdonságot. Apró, messziről légbeömlőknek tűnő, fekete elemek kerülhetnek a sarkaira, amitől pedig igazán dögös lesz, azok a piros, vagy fekete sárterelő elemek a kerekek mögött. 18 colos fekete felnik, króm kipufogóvégek, új szőnyegek és karbonszálas kiegészítők is elérhetőek. Utóbbiakkal kapcsolatban apróságokra érdemes gondolni, mint az ajtó zárja körüli védelem, vagy éppen a GR Sport rendszámtábla keret. A Yaris Cross hajtásához ebben az esetben sem nyúl a Gazoo Racing, vagyis a háromhengeres benzinmotorból és két villanymotorból álló öntöltő hibrid rendszer továbbra is 115 lóerős és csak elöl hajt. A GR kiegészítői egyelőre csak a Japán piacon érhetőek el, ám nem kizárt, hogy a Yaris Cross európai bevezetésével nálunk is találkozhatunk majd az érdekes apróságokkal. [BANNER type="1"]